Hirdetés

Hlatki Dorottya designer építészeti térélményeken alapuló konceptuális tapétarendszere.

Vajon hová vezetnek az árkádok mögött megbújó lépcsők? Mit jelent a harmadáig fekete kör a falon? Tengerre vagy felhőkre néznek azok a házak közé szorult óriási ablakok? Erről neked is az az augusztusi nyaralás jut az eszedbe, amikor nem hoztad el a papucsod? – és ez csak egy pár kérdés, ami a Kamara tapéták grafikáiról hirtelen eszembe jut a megannyi személyes asszociáción kívül. A Belső tér és Képzelt város széria kvázi tükörként növeli a térérzetet és – a tudatalattink aktivizálásával – megmutatja legbelsőbb világunkat is. Építészeti motívumaik szinte észrevétlenül hatnak, és valahogy magától értetődően leszünk teremtett világuk részei. Interjú a különleges hazai tapétamárka, a Kamara alapítójával, Hlatki Dorottya designerrel!


Az elmúlt pár évben nagy népszerűségnek örvendenek a valóság és fantázia határán mozgó ún. dreamscape illusztrációk a social médiában. Ezek a városi tereket, a természetet és az enteriőröket illuzórikus elemekkel kombináló CGI alkotások egyfajta menekülést biztosítanak a jelenünkből – álomszerű színekben pompázó boltívek, lépcsők és egyéb geometrikus alakzatok egy elképzelt valóságba repítenek. Hasonló elemeket, világot teremtesz te is a Kamara tapétáiddal, a képernyő helyett immáron nagyon is valóságos terekbe, a hétköznapi ábrándjaink, tudatalattinkra ható „játékaként”.

Amikor teljesen intuitívan elkezdtem rajzolni a tapétáimon megjelenített motívumokat, akkortól kezdtek el igazán terjedni ezek a karakteres vizuális kompozíciók. Tulajdonképpen akarva akaratlanul is bekapcsolódtam egy induló trendbe, ami mára még inkább kinőtte magát. Ezt az egyedi világot ma már belsőépítészek is megjelenítik, „felépítik” legfrissebb munkáikban.
 


Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez az irányzat amolyan „Covid-gyerek”. A lakásokba zárt életek újfajta térélményeket teremtettek. A négy fal közül való kitörés elementáris igénnyé vált, és ha a valóságban ez nem is történhetett meg, hát a képzelet szárnyalt. A te esetedben ez hogyan alakult?

Építésznek készültem középiskolában, végül mégsem ezt a pályát választottam – az ELTE magyar szakán, majd a MOME tervezőgrafikus szakán végeztem – ugyanakkor a térélménnyel való kapcsolatom a mai napig meghatározó. Az OCTOGON korábbi grafikusaként a monitoromon százasával megjelenő belső terek, különböző térkompozíciók nagyon inspirálóan hatottak rám, amely ihletettséget a szövegfoltok és fotók általam alkotott izgalmas, asszociatív elrendezéseiben igyekeztem megélni. Bár az élet a magazin után aztán másfelé vitt – később könyvborítókat terveztem a Libri Kiadónál –, tudtam, hogy a grafika és építészet összekapcsolása, szintetizálása az, ami igazán foglalkoztat. Aztán épphogy jelentkeztem a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj pályázatára 2020-ban, amikor beütött a Covid. És akkor a karanténban egyszer csak már nem csak az érdekelt, hogy milyen terítő van az asztalon, ami addig amúgy nem volt annyira fontos, de ott voltak ezek a nagy fehér falak is. Nagy felületek, amelyekben rengeteg potenciál rejtőzik…


A határaink, amiket amúgy is feszegetett ez az élethelyzet.
 
Igen, és a tapétáim pont erre reflektálnak – ebben a bezártság-élményben a falak néha bizony meg tudnak nyílni. A Covid tehát abszolút katalizátora a Kamara létrejöttének, mondhatni ez tette rá az i-re a pontot. Nyilván a téma, az építészeti térélmény mindig is érdekelt, de ez 2020-tól már funkcionális kérdéssé is vált.
 
Az első két sorozat archetipikus elemek építészeti megfogalmazását járja körül: a Belső tér a lépcsők, boltívek, a kint és a bent hatását jeleníti meg vizuálisan a maga vázlatszerű, grafittal rajzolt stílusában, míg a Képzelt város egy olyan városképet mutat be absztrahált formában, amit a karantén során a leginkább hiányoltam. Mivel régóta erőteljes kötődésem van az iszlám ábrázolás, a zsidó-keresztény kultúrkör, a különböző mitológiai történetek és alakok iránt – már a MOME-n is ebben a témában írtam a diplomamunkámat –, ez egy kvázi török fürdőt idéző, az arab világból kölcsönzött motívumrészeket és a kelet-európai panel városrészeket ötvöző grafika lett, a titkos kertek intimitásával és nőiséggel megspékelve.


Ezek a finom ábrázolású, személyes érintettségű, rajzolt kompozíciókat megjelenítő Kamara tapéták kétség kívül a design és a művészet határán mozognak. Éppúgy lehetnek afféle berendezési tárgyak, mint képzőművészeti alkotások. A funkcionalitás és a mély gondolat, expresszív alkotói attitűd ugyanúgy bennük van. Te mit gondolsz erről?
 
Designerként mindig visszakozom a képzőművészeti irány hallatán, ugyanakkor ez visszatérően felmerül, így valahol muszáj foglalkoznom a kérdéssel. Mégis úgy gondolom, hogy a tapétáim pont attól tudnak jól működő design objektumok lenni, és nemcsak egy rajz, egy kép, egy képzőművészeti alkotás a falon, hogy a digitális tervezés során használt vektoros alapokkal megtartottam azt a lényeges funkciójukat, hogy adott falméretekhez alakíthatók – lehet őket nagyítani és annyit tenni egymás mellé, amennyi kitölti a rendelkezésre álló felületet. Egy jól működő rendszerben egyedileg konfigurálhatók.


2021-ben a tapétáid által ihletett Invisible Cities elnevezésű installációd nyerte a Kolorádó fesztivál művészeti pályázatának fődíját. A Picasso kalandjai című film egyik meghatározó – animált mitikus alakokat felvonultató – jelenetét idéző alkotás a plexilapokra helyezett LED-csíkok segítségével varázslatosan meseszerű univerzumot teremtett az éjszakai erdőben. 
 
Köszönöm, hogy ezt mondod! Ebben a projektben fordítottam a nézőponton. Nem egy bezárt térben vagyunk, ahol a kinti világ után vágyódunk, hanem a természetben, ahová behozzuk azokat a megszokott építészeti struktúráinkat, amelyektől nem tudunk elszakadni. Vegyük csak a kempingezést, a vándortáborokat – sátrakat, pavilonokat építünk magunknak, hogy „élhetővé” tegyük a környezetet. Bent a kintre, kint a bentre vágyunk, és ez a kettősség mindig jelen van.
 

Invisible Cities, Kolorádó fesztivál, 2021. Fotó: Alexandra Hinkelmann

Ennek nyilván megvan a maga evolúciós, civilizációs és lélektani magyarázata is. A Kamara tapéták tervezése során együtt dolgoztál Dulka Martina művészetterapeuta pszichológussal. Mesélnél kicsit arról, hogyan zajlott a közös munka?
 
Martinával nagyon jól megtaláltuk a közös hangot, és szerintem mindig is a részese lesz valamilyen szinten a Kamarának. Közös munkánk az első vázlataim mentén indult el, és már akkor lenyűgözött, milyen szakmai rálátása van a témára, a szimbólumokra és azok működésére, illetve az is, mennyire pontos karakterleírást adott rólam, mint alkotóról. Beszélgetéseink során arra jutottunk, hogy építészeti motívumaim Jung szimbólumaira reflektálnak, és erősen hatnak a tudatalattira. A felfelé vezető lépcsők, ablakok, boltívek, folyosók, emeletek, a pince mindenkiben elindítanak valamit. Főleg, ha a grafikát nem tudatosan, mint képzőművészeti alkotást nézzük, elemezzük egy galériában, hanem egy lakás, hotelszoba vagy étterem falán látjuk, nagy méretben, tapétaként. Néha elhaladunk mellette, leülünk vele szemben, vagy csak teszünk-veszünk a közelében – ösztönösen bejönnek a képzetek, szinte észrevétlenül hatnak, és valahogy magától értetődően leszünk a kép része. A Belső tér tapétaszéria és a Képzelt város is új és összetett élményteremtésre törekszik, amely közvetlenebb kapcsolatot eredményez a térrel, miközben ugyanolyan pozitív érzeteket keltenek a nézőben, mint amilyeneket a természet látványához társítunk.


2020-ban és 2021-ben is elnyerted a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjat a tapétáiddal. A Kamara darabokat idén nyáron, június 29-től július 15-ig először lehetett élőben is megtekinteni az ösztöndíjasok kiállításán, az Einspach Fine Art & Photography galériában. Hogyan tovább?
 
Martinán kívül az Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj bizottságának is nagyon sokat köszönhetek. Olyan hasznos szakmai tanácsokat kaptam tőlük például a piacra történő bevezetéssel vagy a különböző modulok kialakításával kapcsolatban, amelyek nagyot lendítettek a projekten. Közben már elindítottam a Kamara Instagram-oldalát és a honlapját is, ugyanakkor most leginkább a gyártás, a megfelelő gyártó kérdése foglalkoztat, ami a jelenlegi iparági hiányok miatt elég nehézkes. Elsősorban természetes, újrahasznosított gyapjúrost alapú tapétákban gondolkozom, mint amilyenek a kiállításra is készültek. Mindemellett referenciahelyet is keresek az első daraboknak. A grafikák szisztematikusan megbomlott méretarányai, a racionálistól eltérő ábrázolásuk megnyitják a teret, így a nagyobb szobák, helyiségek mellett akár kisebb grazonokban vagy miniapartmanokban is jól funkcionálnak. De ugyanígy hotelek, bárok és éttermek enteriőrjében is el tudom őket képzelni, belsőépítészekkel együttműködve kialakítani a legjobban működő konstrukciókat.
 


 

Kamara | Web | Instagram
Hlatki Dorottya | Behance | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az Invisible Cities című installáció nyerte a Kolorádó fesztivál idei művészeti pályázatának fődíját

Az Invisible Cities című installáció nyerte a Kolorádó fesztivál idei művészeti pályázatának fődíját

Az installációt Hlatki Dorottya, magazinunk korábbi vezető grafikusa készítette.

A Párisi Udvaron csodát kellett tenni

A Párisi Udvaron csodát kellett tenni

Varga J. Zoltán építésvezető közvetlen közelről látta, miből mivé lett az épület.

Tökéletes helyet találhat magának az új energiaforrás

Tökéletes helyet találhat magának az új energiaforrás

A hajózás brutális károsanyag-kibocsátását csökkentené egy új fejlesztés.

Hirdetés