Szemüvegkeretek bakelitből, táskák biztonsági övből, rusztikus vázák és digitális tervezés – Design Hét Budapest 2018. 

Október 5–19. között kerül megrendezésre az idén 15. születésnapját ünneplő Design Hét Budapest, amelynek ezúttal is az egyik legizgalmasabb programja lesz a Nyitott Stúdiók. A látogatók tizenöt vállalkozás kulisszái mögé tekinthetnek be az ötleteléstől kezdve egészen a megvalósításig.

fotó COPYRIGHT SIGN Rácmolnár Milán

A Nyitott Stúdiók program célja, hogy az érdeklődők testközelből tapasztalhassák meg az alkotók mindennapjait. A designerek saját műhelyükben fogadják a látogatókat, és kötetlenül mesélnek emlékezetes megbízásaikról, feladataikról.

„Egy-egy ilyen látogatás során üzletek és barátságok köttetnek, a nagyközönség pedig megismerkedik egy designer mindennapjaival – megtudhatja, hogyan készül egy-egy újrahasznosított kiegészítő, divatos kollekció, látványterv vagy akár egy kávézó belső tere, bizonyos esetekben maga is részt vehet az alkotófolyamatban. Nem véletlen, hogy a Nyitott Stúdiók évről évre egyre több érdeklődőt vonz, hiszen egyedülálló módon enged bepillantást a munkafolyamatokba. Idén különösen színes a mezőny, és a fiatalok mellett néhány jól ismert név – NON+ (Kiss Sarolta), REKAVAGO (Vágó Réka) – is megnyitja műhelye kapuit az érdeklődők előtt.” – mondja Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora.

fotó COPYRIGHT SIGN Rácmolnár Milán

A 2018-as Nyitott Stúdiók programon a divat, az építészet, a kerámia és a technológia kedvelői is egyaránt felfedezhetik az ízlésüknek megfelelő stúdiót. A Back2Bag műhelyében fény derül arra, hogyan indulhatott el egy sikervállalkozás egy roncstelepen, és hogyan lehet légzsákokból, bőr- és szövegkárpitokból, biztonsági övekből divatos táskákat készíteni. Ha valaki még több táskára és kiegészítőre vágyik, látogasson el a Müskinn-hez, ahol bőrből, vászonból és más kísérleti, újrahasznosított anyagokból készülnek a termékek. Az üzlet galériáján a tervezők különböző workshopokat tartanak majd, így mindenki elkészítheti a saját Müskinn-kiegészítőjét, legyen az egy átlátszó kistáska vagy pénztárca. Újrahasznosított alapanyagokból dolgozik a Tipton is, tervezőik bakelitlemezből, elhasznált, újrahasznosított alumíniumkapszulákból és celluloidból is készítenek szemüvegkereteket, melyeket a világ számos országában forgalmaznak. 



Mi a közös a Budai Pékségben, a Budai Kettőben és az Esetleg Bisztróban? Mindegyik BERTOTY – projekt, vagyis Bertóty Eszternek és csapatának köszönhető, akik vendéglátóhelyek mellett irodák és magánlakások kialakításával is foglalkoznak. Igazán izgalmas programmal készül a látványtervezéssel foglalkozó Brick Visual, ahol AR- és VR-technológiák segítségével járhatjuk be azokat az épületeket, amelyek még csak a tervasztalon léteznek.

fotó COPYRIGHT SIGN Rácmolnár Milán

A kerámia szerelmesei most egyszerre két alkotóval is találkozhatnak: Kontor Enikő és Szabó Ádám Csaba közös műhelyükben várják az érdeklődőket. Budatétényi stúdiójuk valamennyi szegletében kerámiák sorakoznak égetésre, mázazásra vagy kiszállításra várva. Ha valaki szeretne többet megtudni a fatüzes égetésű kerámiákról, a tervezés és a kivitelezés folyamatairól, és kíváncsi arra, mi minden meglepetéssel szembesül egy tervező, mikor égetés után kinyitja a kemence ajtaját, annak Budatétényben a helye.

A divat iránt érdeklődők is különleges műhelyek közül válogathatnak: A Clique Design Studióban egyedi cipőket láthatnak a Mandragora Designtól, ruhákat a Between márkától, ékszereket a Delacier-től, táskákat és további bőr kiegészítőket Abonyi Almától. A megmaradt, hulladék anyagokból dolgozó GabriellaVeszpremi műhelyében az alkotó személyesen avatja be az érdeklődőket a cipőtervezés és -készítés folyamataiba. Még több cipőre bukkanhatunk, ha ellátogatunk a 13 éve működő Rekavago újpesti műhelyébe, ahova Vágó Réka a lágy formákat és vékony tűsarkakat kedvelő divatrajongókat várja. A kényelem és a kifinomult stílus hívei nem is találhatnának jobb programot a letisztult minimalizmusáról ismert NON+ felfedezésénél, melynek során Kiss Sarolta mondja el az érdeklődőknek, miért pont a kényelmes funkcionalizmus és a visszafogott paletta vált ruhái védjegyévé.

fotó COPYRIGHT SIGN Rácmolnár Milán

A Gyulai Pálinka, a Pick termékek és a Boci csokoládék újragondolt csomagolásai mind a Brand Bar nevéhez fűződnek, akik szívesen látják azokat, akiket érdekel az arculat-, csomagolás- és kiadványtervezés. A DesignDonum Stúdióban többek között formatervezéssel, termékmenedzsmenttel, termék- és grafikai designnal, prototípus-fejlesztéssel, vizuális kommunikációval és brandinggel foglalkoznak. Érdekes programnak ígérkezik a Frontìra nyitott stúdiója is, ahol a service design és a design thinking eszközrendszerével ismertetik meg azokat a vállalkozásokat, melyek üzleti problémáikra keresnek megoldást. A LumoConcept műhelyében egyedi lámpáikkal és installációkkal találkozhatunk, melyeket belvárosi vendéglátóhelyeken, újhullámos kávézókban és éttermekben is viszontláthatunk. Érdekességeket tudhatunk meg a felhasználói élményekre fókuszáló digitális eszközök tervezéséről, ha a UX Studióhoz látogatunk, melynek ügyfelei közé a Telekom, az HBO és a WizzAir is tartozik.

A Nyitott Stúdiókról a 20 ezer példányban 200 helyszínen terjesztett ingyenes programfüzeten kívül a Design Hét Budapest weboldalán is lehet tájékozódni, ahol részletes leírás, illetve ismertető található a programokról. Ajánlott előre eltervezni, mely műhelyekbe szeretnénk ellátogatni, mivel több esetben előzetes regisztráció szükséges a részvételhez.
A fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő designfesztivál október 5–19-ig országszerte mintegy 250 programmal várja az érdeklődőket. Budapest mellett vidéki városok is bekapcsolódnak a rendezvénysorozatba: Sopronban, Győrben, Pécsett és Debrecenben is várják az érdeklődő közönséget, ráadásul a partnervárosok mellett Szentendre is készül designprogrammal. A tizenöt napos jubileumi fesztivál kínálatát a workshopoktól a kiállításokon át a kerekasztal-beszélgetésekig számos esemény színesíti. A részletes programért látogasson el a megújult designhet.hu oldalra, ahol már online térképes keresővel is megtervezheti saját útvonalát.

A Design Hét Budapest védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács. 

forrás: sajtóközlemény

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Győrben is indul a Design Hét

Győrben is indul a Design Hét

A Design Hét Győr a városban élő és alkotó tervezők munkáira összpontosít.

Fiatal keramikusok jótékonysági aukciója a Design Héten

Fiatal keramikusok jótékonysági aukciója a Design Héten

A Criminal Craft csoport munkáiból befolyt összegből egy iskolának segítenek a koronavírus elleni védekezésben.

EGY FEDÉL ALATT / Ház a házban

EGY FEDÉL ALATT / Ház a házban

Hello Wood Kabinka popup powered by MaxCity & Matok Zsuzsi food-design.

Hirdetés