Megörökölt mindent, ami a nagy testvérben is megvolt. 

A mexikói Aldekas Studio játékos módon álmodta újra a Volkswagen klasszikus bogarát: egy olívazöld színű, retro stílusú gokarttal álltak elő, amely megörökölte az eredeti Bogár (németül Volkswagen Käfer, hivatalos megnevezése pedig VW Type 1) kaszniját, kerek fényszóróit és irányjelzőjét.

A tervezőiroda a Bugkart Wasowski névre keresztelt koncepcióval az ikonikus modell előtt tiszteleg, amelynek tervei már az 1930-as években elkészültek, de a második világháború miatt csak a 40-es évek végén kezdték el tömegesen gyártani. Az első szériát egyszerűen csak Volkswagen néven kezdték el árulni, majd jött az 1200-as, az 1300-as és az 1500-as elnevezés, amely már a motor megnövelt lökettérfogatára utalt. 

A világ egyik legnépszerűbb és legnagyobb példányszámban eladott modelljét 2019 óta nem gyártják, a VW közleménye szerint az eladási mutatók jelentősen visszaestek, illetve a jövőben inkább a családi és az elektromos autókra koncentrálnak.

A gyártás beszüntetéséről szóló hír sokkolta az elkötelezett Bogár-híveket, az Aldekas Studio gokartja azonban némi gyógyírt jelenthet a fájdalmukra abban az esetben, ha az oldtimerek helyreállítására szakosodott iroda koncepciója meg is valósul.

Ha érdekel, hogyan nézett ki a világ első átlátszó autója, kattints ide

Forrás: Aldekas Studio




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

 Formabontó gokartként éledhet újjá a Volkswagen Bogara

Formabontó gokartként éledhet újjá a Volkswagen Bogara

Megörökölt mindent, ami a nagy testvérben is megvolt. 

VW-t csempésztek egy múzeum bogárgyűjteményébe

VW-t csempésztek egy múzeum bogárgyűjteményébe

Meghackelte a saját kiállítását a Clevelandi Természettudományi Múzeum.

Mit üzen a VW új logója?

Mit üzen a VW új logója?

Elsőre nem is tűnik lényegesnek a különbség, holott vannak, akik forradalminak tartják.

Hirdetés