Október 8-án indul az idei Budapest Design Week.

Hirdetés

A Budapest Design Week (BDW) központi témája idén a New Standards – az események fókuszában a világjárvány utáni „new normal” áll, melynek formálásában döntő szerepet kapnak a designerek. A 2021-ben 18. alkalommal, október 8. és 17. között megrendezendő BDW fő helyszíne idén a kulturális és művészeti eseményeknek egyaránt otthont adó Société Budapest rendezvényközpont lesz. 

A Budapest Design Week tavaly a pandémiás helyzetre való tekintettel hibrid formában valósult meg, aminek pozitív hozadékaként azok is tudtak csatlakozni a programokhoz, akik fizikailag nem tudtak jelen lenni, ezért az offline mellett ebben az évben is lesznek online programok. Idén is két fő programtípusból épül fel a rendezvénysorozat: a saját, valamint a külső partnerek által szervezett, a Budapest Design Week által befogadott eseményekből. 

„A jelenlegi helyzet kivételes lehetőséget teremt arra, hogy a jövőt emberközpontúbbá, emberléptékűbbé tegyük, amelyben kiemelkedően fontos szerep jut majd a designereknek” – emelte ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke a BDW idei fókuszáról beszélve.

A rendezvénysorozat által feltérképezni kívánt szakterületek kapcsán Osvárt Judit, a BDW kurátora így fogalmazott:

„A Budapest Design Week 2021 a »szép új világ« jelenségét tervezi körüljárni, kifejezetten pozitív attitűddel és számos kísérleti, újszerű jelenséget, ötletet, innovációt mutatva fel annak bizonyítására, hogy a design az új társadalom megteremtésében egy hatékony, rugalmas és sokoldalú eszközrendszer lehet. Ezalatt a tíz nap alatt az új attitűd megmutatkozik a social design, a service design, a product design, a digital design, az interior design és a fenntarthatóság többi területén is.”

Az eseménysorozat nyitókiállítása a központi témát körbejáró „New Standards” lesz a Société Budapestben, amely 30 fiatal, 30 év alatti tervező munkáját mutatja be. Ezek többsége terv vagy prototípus, és jól illusztrálják az új generáció felelős gondolkodásmódját a jövőnk tekintetében. A Budapest Design Week nyitóestjén adják át a Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat. A díjazottakat és a legkiemelkedőbb pályázókat felvonultató kiállítás a fesztivál végéig szintén a Sociétében lesz látogatható. A járványhelyzet függvényében tárlatvezetést is tartanak az érdeklődőknek.

A „New Standards” tárlat mellett számos egyéb izgalmas és értékes program lesz látogatható a BDW egy hete alatt. Idén is komplex szakmai programmal jelentkezik a Magyar Formatervezési Tanács és stratégiai partnere a Fabunio (Magyar Fa- és Bútoripari Unió), az Európai Unió kezdeményezéséhez csatlakozva BEDA tagként a Magyar Formatervezési Tanács és partnerei New European Bauhaus workshopot szerveznek október 12-én, továbbá hagyományosan a Budapest Design Week időtartama alatt elevenedik meg a Magyar Formatervezési Tanács népszerű kiadványa, a Start Up Guide is: a Start Up Guide Live többnapos, interaktív online előadássorozat, október 13-án és 14-én pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel (MOME) együttműködésben rendezik meg a Social Design Konferenciát. A Nyitott Stúdiók idén offline és online programokkal is várja azokat, akik szeretnének betekintést nyerni a hazai designerek, designstúdiók műhelyébe.

A BDW stratégiai partnereként a Magyar Divat és Design Ügynökség (HFDA) idén a 360 design kiállítás megszervezésére koncentrál. A tárlat több tucat hazai designernek ad bemutatkozási lehetőséget a Bálnában. Az eseményen a hazai alkotók mellett a V4-es országok szakmabeli tehetségei is bemutatkoznak és kerekasztal-beszélgetéseket is tartanak.

A BDW alkalmából megjelenik az új Budapest Design Map is, a fővárosi designélet legátfogóbb kalauza, amelyben a budapestiek és a városba látogatók megtalálhatják a programsorozat helyszíneit, de a térkép segítségével akár egy változatos túrát is szervezhetnek maguknak a design jegyében. A 2021-es Budapest Design Week azonban nem csak a fővárosra koncentrál, idén Szombathely, Sopron, Pécs és Debrecen is csatlakozik az eseménysorozathoz.

A Budapest Design Week (BDW) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Magyar Formatervezési Tanács (MFT) közös szervezésében valósul meg.

A részletes program erre a linkre kattintva érhető el.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Országos Kerámiaművészeti Biennále Pécsen

Országos Kerámiaművészeti Biennále Pécsen

Közel száz művész alkotásai láthatók az m21 Galériában.

Szobrok, acélképek, arctöredékek

Szobrok, acélképek, arctöredékek

Majoros Áron Zsolt szobrászművész kiállítása.

Privatizált gyönyörök kertje a Velencei Építészeti Bienálé brit pavilonjában

Privatizált gyönyörök kertje a Velencei Építészeti Bienálé brit pavilonjában

A kiállítás újragondolja, hogyan lehetne befogadóbbá, még közösségibbé tenni a közterületet.

Hirdetés