Az IKEA LED-re vált

Az IKEA 2015 szeptemberéig a teljes világítási termékválasztékát LED-esre cseréli. (x)

A LED olyan fényforrás, amely működéséhez 85%-kal kevesebb energiát igényel, mint a hagyományos izzók, és élettartama akár a 20 évet is eléri.

„A LED forradalmasította a világításipart. A háztartások energiakiadásai folyamatosan emelkednek, csakúgy, mint a világ energiaigénye, így a LED-eknek nagy szerepe van az energiacsökkentésben. Azon hitünkre alapozva, miszerint mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy fenntarthatóbb életet élhessen, biztosítani fogjuk, hogy LED-es termékeink ára az emberek többsége számára megfizethető legyen” – mondta Steve Howard, az IKEA Csoport fenntarthatósági vezetője.

„A LED a dizájn világát is forradalmasította. A kisméretű diódák szinte bármely termékbe beilleszthetők, így téve lehetővé az eddigieknél kisebb, vékonyabb felépítésű és jóval szabályozottabb fénykibocsátású lámpák megalkotását” – tette hozzá Björn Block, az IKEA világítási üzleti területének választékmenedzsere. 

A LED-technológia minőségi fénykibocsátást tesz lehetővé és megoldásokat biztosít az eltérő világítási igényekre a világ bármely pontján. A vásárlók meleg és hideg tónusú fény közül választhatnak, és szinte az összes izzó szabályozható fényerejű. A minőségi izzók minden lehetséges formában és méretben elérhetők. Az IKEA és beszállítói komolyan odafigyeltek a LED-es izzók teljesítményének fejlesztésére. Az eredmény: egyedülálló fényhatás.

„Sokat dolgoztunk azon, hogy a vásárlóink könnyedén megszeressék a LED-es termékeinket, és amikor a hagyományos izzók kiégnek, azokat LED-del pótolják. Tehát azért, mert többé nem kaphatók nálunk hagyományos izzók, nem kell lecserélned a kedvenc lámpádat!” – nyugtatott meg mindenkit Jeanette Skjelmose, az IKEA világítási területének üzleti vezetője. 

„A fény az életünk és az otthonunk rendkívül fontos része. A »Szebb hétköznapokat teremteni az emberek többsége számára« víziónk a gyakorlatban azt jelenti, hogy új világítási technológiákat alkalmazunk és azokat jobb termékek kifejlesztésére használjuk. A kihívást ezeknek az új termékeknek a mutatóssá, fenntarthatóbbá és megfizethetővé tétele jelenti. Az IKEA teljes mértékben a LED-technológia mellett kötelezi el magát, így 2015. szeptember 1-jétől büszkén állhatunk ki a világ elé és mondhatjuk: világítási választékunkat 100%-ban LED-esre cseréltük” –
foglalta össze Jeanette Skjelmose.

TÉNYEK AZ IKEA-LEDEKRŐL (Light Emitting Diode – fénykibocsátó dióda)

•    Ha egymillió ember csak egy-egy hagyományos izzót cserélne LED-re, a szén-dioxid-kibocsátás annyival lenne kisebb, mint ha éves szinten 3900-zal kevesebb autó futna az utakon. Ez a mennyiség 4400 háztartás éves áramfogyasztásának felel meg. 
•    Akár 20 évig is használhatók, és a hagyományos izzóknál 85%-kal kevesebb energiát fogyasztanak.
•    A LED-es izzók szinte bármilyen formában és méretben elérhetők, így a régi lámpákhoz is használhatók.
•    Valósághűen jelenítik meg a színeket és egyenletes fényt biztosítanak.
•    A lámpa felkapcsolásakor azonnal teljes fényerővel világítanak, és többféle színhőmérsékletű – melegtől a hideg napfényig – fényt kibocsátó izzók léteznek. 
•    Nem tartalmaznak higanyt. 
•    Újfajta dizájnmegoldások kialakítását teszik lehetővé. (x)


 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Piero Lissoni videón mutatta be a B&B Italia új kollekcióját

Piero Lissoni videón mutatta be a B&B Italia új kollekcióját

A Borea-családot a repülőgépek ihlették, melyek Lissoni hiába próbált gyerekként megépíteni.

Szembemegy a trendekkel a Pfizer új logója

Szembemegy a trendekkel a Pfizer új logója

Egyszerűbb helyett összetettebb lett, utal a DNS-re, és feledteti a Viagrát.

Magyar címfestő a Sex Pistols és a brit királynő közelében

Magyar címfestő a Sex Pistols és a brit királynő közelében

Bondár Róbert egy fiatal srác, aki aranyba borította London üzleteit.

Hirdetés