2024. február 22-én nyílik Koronczi Endre kiállítása

A Godot Intézet, amely korábban Bukta Imre emlékezetes kiállításával került reflektorfénybe, most egy újabb, kihagyhatatlan kortárs művészeti élménnyel gazdagítja Budapest kulturális életét. A Kérem, sóhajtson Széchenyi Úr! című kiállítás az archeológiai művészeti irányzat fantáziadús, érzéki leleteinek élményével várja a látogatókat. A hazai tudományos élet legismertebb alakjainak szellemét és sóhajait idézi meg Koronczi Endre egyedülálló művészi installációja, amely az emberiséget a környezetével összekötő, fizikai és szellemi áramlás metafórájává válik.

A Godot Intézetben februárban két nagyhatású kiállítással ünneplik a kortárs képzőművészetet, mely kapcsán a Magyar Tudományos Akadémia légzőrendszere is a kiállítótérbe költözik. a Kèrem, sóhajtson Széchenyi Úr! című tárlat fő vonzereje a Magyar Tudományos Akadémia történetének egy kevésbé ismert, ám annál különlegesebb része: az intézmény egykori szellőzőberendezése. Ezek a tárgyak valóságos időkapszulaként szolgálnak, hiszen sok száz kiemelkedő tudós és akadémikus, köztük Kölcsey, Széchenyi és Kodály lehelete töltött meg.

Koronczi Endre rendkívüli művészi érzékenységgel ismerte fel a magyar történelem során szimbolikussá vált MTA épületében rejlő lehetőséget. Itt fordultak meg az elmúlt másfél évszázad tudós zsenijei, és szívták magukba annak a szellőztető rendszernek a levegőjét, amely az épület lelkeként inspirálta őket. A kiállítótérben újraértelmezett monumentális építmény, a természet lélegzetéből és minden élőlény közös sóhajából kialakuló kozmikus szerkezetté válik. A kiállítás a szél és a lélegzet metaforikus kapcsolatát helyezi a figyelem középpontjába, ahol valóságos forgószéllel is találkozhat a látogató. A szél és a lélegzet a lélek metaforájává válik a tárlaton, ahol Koronczi sóhajokat és  forgószeleket hoz létre, valóságos légmozgásokkal kavarva fel a látogatók fantáziáját.

A Kérem, sóhajtson Széchényi Úr! című kiállításon megjelenő videók, kinetikus installációk és grafikák a szél mindennapos élményéből merítkezve hozzák el számunkra a szakadatlan, láthatatlan légáramlás szépségét és erejét.

 Koronczi ENdre: Ploubuter park 017Koronczi ENdre: Ploubuter park 017

"KÉREM, SÓHAJTSON SZÉCHENYI ÚR!"
Koronczi Endre kiállítása a Godot Kortárs Művészeti Intézetben

Kurátor:
Cserhalmi Luca
Megnyitó: 2024. 02. 22. 19:00
Megnyitóbeszéd: Petrányi Zsolt, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Kortárs Művészeti Gyűjteményének vezetője
Közreműködik: Bélaműhely, hangperformansz a kiállítás műtárgyain

A megnyitó aznap érvényes belépőjeggyel látogatható.

Kiállítás nyitvatartása:

2024. február 23. – 2024. június 23.
1036 Fényes Adolf utca 21.

A tárlattal párhuzamosan látogatható az it’s fine művészeti csoport és mozgalom 2024. február 29-én nyíló kiállítása. A fiatal művészekből álló underground kollektíva a kiégés, a tehetetlenség és a világ abszurd széthullását iróniával kezelő világnézet provokatív szemléletét mutatja be a Godot Labor négy emeletes terében.

forrás: sajtóanyag

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Széchenyi sóhaja a Godotban

Széchenyi sóhaja a Godotban

2024. február 22-én nyílik Koronczi Endre kiállítása

Hímezzünk-hámozzunk

Hímezzünk-hámozzunk

A Ludwig Múzeum Lassú élet. Radikális hétköznapok. című kiállítása a záróhéten izgalmas programokkal várja a lassulásra vágyó látogatókat.

"Something New, Something Amazing. Something Magical!"

Interview with Marcel Wanders, Kimpton BEM Budapest interior designer. The article originally appeared in the Octogon Magazine 'Kimpton BEM Budapest' special issue.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1