A lakás magától értetődő természetességgel olvasztja egybe a klasszikus polgári lakás, és a modern minimalizmus kellékeit.

Hirdetés

A pesti belváros egyik Ybl Miklós tervezte bérházának negyedik emeletén található az a polgári lakás, amit a PopARCH Stúdió csapata gondolt újra, Udvarnoki Dániel építész vezetésével. A lakás magától értetődő természetességgel olvasztja egybe a klasszikus polgári lakás, és a modern minimalizmus kellékeit. A cikk eredetileg a Deco magazin 2018/1-es számában jelent meg.

Mivel rendkívül jó alapnak bizonyult a lakás eredeti elosztása a tervezési koncepció megvalósításához, csupán néhány válaszfal áthelyezésére volt szükség. A hatalmas nappalival, két hálóval és saját fürdőkkel rendelkező tereket körbejárja a nap, így szinte az összes helyiségbe jut természetes fény.


Ez a klasszikusan modern enteriőr a lakás nagypolgári hangulatának megőrzésével és a minimál letisztult stílusjegyeinek vegyítésével jött létre, ami mind funkcionalitását tekintve, mind gépészetével és anyaghasználatával a mai igényeknek megfelelően készült.

Mindez már a lakásba lépve érzékelhető, ugyanis a PopARCH Stúdió minden munkájánál nagy hangsúlyt helyez az előtér kialakítására. Itt a fogadóteret egy világos, tágas és nagyvonalú előszoba jelenti, ami a modern konyhával kiegészülve mindjárt az érkezéskor felvillantja a polgári életérzést és megelőlegezi a lakás egész stílusát, minőségét. Az utcafronti tágas nappali, illetve a főháló a lakás két legnagyobb helyisége, ahová hatalmas ablakokon keresztül árad be a fény.

A mennyezeti gipszstukkókat az egyik szobában talált eredeti minta alapján készíttették, emellett az oldalfalakat tömör fából készült falburkolat díszíti, és az egységesség jegyében fából készültek a fűtőtestek takaróelemei is azzal a céllal, hogy a radiátorok látványa ne bontsa meg  a belsőépítészeti koncepciót.

A magas színvonalú belsőépítészeti kialakítások mellett ötletes megoldásokban sincs hiány: az udvarra néző hálószobában a modern gardróbszekrény egyik fafrontja valójában a fürdőszobába vezető, a bútor síkjában záródó, rejtett ajtó. Vagyis aki belép ebbe a helyiségbe, annak csak a titkos szekrényajtó kinyitása után tárul fel a szobához tartozó fürdő.

A koncepció része tehát az az alapgondolat is, miszerint az otthonosan berendezett és magas minőséget képviselő belső terek nagyvonalúságát az biztosítja, ha mindent elrejtünk, amit nem akarunk feltétlenül megmutatni. 

A cikk az OCTOGON Deco 2018/1-es lapszámában jelent meg. A lapot itt tudod letölteni teljes egészében.


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Reneszánszát éli a Kádár-kocka

Reneszánszát éli a Kádár-kocka

Kutatási adatok szerint a kockaház a második legkeresettebb ingatlantípus ma Magyarországon.

A házak koronája

- 2021/2

Kicsit már a nyárra készül az Octogon Deco friss száma, amelyben bemutatjuk a legújabb árnyékolási megoldásokat és elkalandozunk a horvát tengerpartra, de szétnéztünk a frankfurti ISH fürdőszobai szakkiállítás és a tetők újdonságai között is. Zöld remények, villák, Isten hozzátok!

Acélrács és medúzaraj a designlámpákon

Acélrács és medúzaraj a designlámpákon

Márciusi designlámpa guide a Be Light!-tól.

Hirdetés