200 millió euró értékű beruházás 20 focipályányi területen.
Interjú a Radius B+S vezető tervezőivel a Graphisoft Park South fejlesztéséről.
A kimenetelek attól is függnek, mennyire demokratikus a társadalmi berendezkedés.
A kertből a ház alá befutó hasíték alkalmazásával olyan téri minőség alakul ki, amit ritkán láthatunk hazai épületeknél. Erről szóló cikkünk a 148-as, 2018/8-as lapszámunkból közöljük.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a karanténhelyzet miatt nem adta át a díjakat.
Kétezer férőhellyel.
Empty Budapest 2020 és Budapest megvár! címmel is készült egy-egy film a kihalt fővárosról.
A pasztelles színek miatt mintha kicsit Wes Anderson gyerekeket és felnőtteket egyaránt elbűvölni képes mozijában lennénk.
A pilisszentkereszti Boldog Özséb Kilátó.
A járvány után hiába akarnak sokan visszatérni az eddigi kerékvágáshoz, de felerősödhet a fenntartható termékek iránti kereslet.
Nem marad el, csak októberre csúszik a jövő generációival párbeszédet kezdeményező fesztivál.
A New Generations platformon szereplő irodák közül hetet választott ki az ArchDaily.
Idén először lesz lehetőségük erre.
A címet az Európai Bizottság adományozta a városnak.
Szellemi táplálék a karanténban, második rész: a teljes OCTOGON 148-as lapszám pdf formátumban.
Online konferencia a Műemléki Világnap alkalmából.
A Bernabéu-stadion eddig is az egyik leghíresebb volt a világon – és hamarosan megérkezik a 21. századba.
Ami igazán felejthetetlenné teszi ezt az épületet, az az 5500 négyzetméteres kert, ami az irodaházak világában egyedülálló koncepció.
A technológiai fejlesztés helyett mostanában felhasználásuk vált sokrétűbbé.
Varga J. Zoltán építésvezető közvetlen közelről látta, miből mivé lett az épület.