Sikerrel zárult az első kreatív betonnépszerűsítő konferencia.
Magyar építészet európai szemmel: összesen tizenegy magyar épületet és tervet választott ki a rangos nemzetközi előzsűri.
Ebben az évben immár nyolcadik alkalommal rendezték meg az Építészregattát, a szakma vitorlás versenyét.
Szeptember 4-től a közönség is szavazhat a legkiemelkedőbb építészeti munkákra.
A hosszú nyári szünet után újra Pecha Kucha Night Budapesten.
A BORD Stúdió nyerte az ötletpáyázatot.
Még lehet pályázni a BÉK kiírására.
Interjú Scheer Sándorral a Groupama Aréna nemzetközi stadionépítési díjáról
A Duna-Dráva Cement Kft. megvásárolja a CEMEX horvátországi, majd később magyarországi érdekeltségeit is. (x)
Interjú Juha Leiviskä finn építésszel
A VIII. Építész KÉSZ Regatta, a V4 Építészeti Alapítvány által szervezett építésztalálkozó és vitorlásverseny.
A Műcsarnok kiállítása a legjelentősebb 20. századi szlovén építész, Jože Plečnik munkásságát mutatja be.
A nemzetközi építőanyagipari csoport, a CRH Részvénytársaság a mai napon jelentette be, hogy befejeződött a Holcim Észak-Duna régió felvásárlása. (x)
Az egykori mozdonyjavító-műhely és fűtőház (ún. Eiffel-csarnok) Kőbányai úti együttese Magyarország legnagyobb alapterületű műemléki védelem alatt álló ipari csarnoka.
A Sorsok Háza kapcsán a vezető tervezővel, F. Kovács Attilával Kelecsényi Kristóf beszélgetett.
Interjú Börzsei Tamás, Nagy Nándor, Szabó Bulcsu és Szakál Andrea építészekkel (Blokk Építész Műhely)
Sou Fujimotóval a Városligetbe tervezett Magyar Zene Háza kapcsán Martinkó József beszélgetett.
Interjú a Hello Wood alapítóival, Huszár Andrással, Pozsár Péterrel, és Ráday Dáviddal.
Értékbecsléssel és energiatanúsítvánnyal kapcsolatos gyakorlati tanácsok a VELUX-tól. (x)
Jan Gehl dán várostervezvel Kováts Bence beszélgetett