A magyar tulajdonú építőipari vállalatok között élenjáróként, harmadik alkalommal készítette el ESG jelentését a Market Csoport.

Hirdetés

A Deloitte által auditált riportot a nemzetközileg legelterjedtebb GRI (Global Reporting Initiative, azaz Globális Jelentéstételi Kezdeményezés) szabvány alapján állította össze a vállalat, a publikálás időpontját pedig előrehozták annak érdekében, hogy megfeleljenek a 2023 végén megjelent ESG törvénynek.
  
A Market Csoport jelenlegi, ötéves fenntarthatósági stratégiai időszakának a felénél jár. Az eltelt időszakban a 2025-re vállalt célok közül többet is sikeresen teljesített már 2025 előtt, öt év helyett három év alatt. Az elmúlt három év számos tapasztalattal és kihívással teli időszak volt, aminek következtében a cégcsoport folyamatosan fejlődött. 

Az előrelépést lelkes munkavállalóin kívül annak is köszönheti, hogy a Market Csoport rendelkezik egy fenntarthatósági munkacsoporttal, továbbá a LEAN-módszertan sikeres bevezetésével növeli hatékonyságát mindennapi működésében. A BIM-menedzsment csapat, a kibővült BI-adatelemző csapat és az Innovációs Osztály közreműködésével számos sikeres fenntarthatósági projekt valósulhatott meg az elmúlt időszakban.

A stratégiai célok mentén haladva érnek el eredményeket

A Market Csoport környezetvédelmi akciócsoportot hozott létre, amely az alulról jövő kezdeményezések támogatásával dolgozik a fenntartható célok megvalósításán. 2023-ban például a munkacsoport egy teljes körű, úgynevezett anyagtárolási jegyzőkönyvet készített, amely segíti a projektek során az anyagok helyes tárolását. Ennek köszönhetően jelentősen csökkent a hulladék mennyisége, hiszen kevesebb anyag ment tönkre a megfelelő tárolás eredményeként.

A Market Csoport a tehetségek vonzása és megtartása stratégiai cél mentén is jelentős előrelépést mutatott. A munkatársak képzése és fejlesztése mindig is kiemelt prioritás volt a cégcsoportnál: a munkavállalók képzési óraszáma már elérte a 30 óra/főt, és ezzel már közel jár a 2025-re kitűzött 32 óra/fő célhoz.

A biodiverzitás védelmére tett erőfeszítései részeként a cégcsoport 2023 tavaszán 16 880 darab őshonos facsemetét ültetett a Pilisi Parkerdő területén. A Market Építő Zrt. önkéntes kötelezettségvállalása, hogy az 5 éves stratégiai időszakban saját költségén megduplázza a projektekre ültetett fák számát. Tulajdonképpen egy klímavédelmi erdőszerkezet átalakítás valósult meg 2,1 hektáros területen, mivel az őshonos lombhullató fafajok jobban alkalmazkodnak a helyi éghajlati viszonyokhoz.

Az adatok mutatják meg a valódi előrelépést

A fenntarthatósági célok mentén számos mutatónk esetében sikerült javulást elérni a 2019-es bázisévhez képest:

  • a bevételarányos ÜHG (üvegházhatású gázok) intenzitási mutató 37,5%-kal csökkent,
  • a villamosenergia-felhasználásból eredő ÜHG-kibocsátás 24%-kal csökkent,
  • a kommunális vízhasználás 70%-kal csökkent; 
  • az összhulladék mennyisége 39%-kal csökkent. 

Komoly pozitív visszaigazolás a vállalat számára, hogy az idei évben a Market Építő Zrt. nem csak felkerült a HVG és Planet Fanatics közös ESG TOP 40-es listájára, hanem díjazásban is részesült, hiszen környezeti kategóriában 3. helyezést sikerült elérnie.  

Az, hogy éppen ebben a kategóriában kaphatott elismerést, annak köszönhető többek közt, hogy a 2020-as ESG-felmérése eredményei alapján a társadalmi és átláthatósági tényezőkön túl a környezeti hatásokkal is elkezdtek stratégiai szinten foglalkozni.

A Market Építő Zrt. már tavaly is helyett kapott ezen a listán a legjobb 10 között, viszont folyamatos törekvéseinket és erőfeszítéseinket jól mutatja, hogy a környezeti kategóriában a tavalyi 9. helyről idén már sikerült feljutnunk a dobogóra.
 
„Büszke vagyok rá, hogy a Market Csoport mérnöki tudásán és szakmai elkötelezettségén kívül már nem csak átláthatóságával, szociális érzékenységével, hanem környezettudatosságával is mintát nyújt a magyar és regionális építőipari cégek számára. Mindezért köszönettel tartozom vezetőtársaimnak, és az ESG területekkel közvetlenül vagy közvetve foglalkozó munkatársainknak, valamint a cégcsoport összes dolgozójának” – mondta Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. innovációért és stratégiai fejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese.

A Fenntarthatósági jelentés ezen a linken érhető el, a rövidebb kivonata pedig itt olvasható.

Forrás: Market Csoport




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Épületszigetelő szakmérnök

Épületszigetelő szakmérnök

Lehetőség elhivatott, kiváló minőségű munkára elkötelezett munkavállalónak.

Gipszkartonos építésvezető

Gipszkartonos építésvezető

Munkalehetőség elkötelezett munkavállalóknak.

Festő művezető

Festő művezető

Elhivatott, kiváló minőségű munkára elkötelezett szakembert keresnek. 

Hirdetés