Kívül-belül szálcement, akár mintázva

A Hotel Hilton Garden Inn homlokzatát és belső tereit is az Equitone anyagai díszítik.

A Bazilika és az Opera között, a szűk Lázár utcában Budapest új, elegáns szállodája várja a vendégeket. Sok más mellett érdekesség, hogy a Hotel Hilton Garden Inn tervezői munkáinak megkezdése és az építkezés befejezése között - több év várakozás és egy tulajdonosváltásnak köszönhetően – közel tíz év telt el. A nemrégiben a hotelbe szervezett szakmai programnak az épületen kívül és belül is megjelenő Equitone anyag alkalmazása, és [natura] modellje fehér változatának bevezetése adott apropót.

Budapest belvárosába egyébként is komoly kihívást jelent tervezni, hát még ha egy 214 szobás elegáns szállodáról beszélünk. Az épület minden pontját tekintve precíz munkát, folyamatos egyensúlykeresést kíván a saját szakmai és megrendelők elvárásai között. A szobák megvilágítását, méretét, a belső tereket, vagy éppen a belvárosba csempészet természetet jelentő belső kerteket és a tetőre tervezett gépészet kialakítását illetően a szakmai elveket szem előtt tartó kompromisszumkészséget igényel.

Az épületben tett virtuális séta során a kezdetektől érzékelhető volt Szendrő Péter, vezető tervező folyamatos kreatív alternatívakeresése. A bemutató végén meggyőződéssel állíthatjuk, hogy megérte az odafigyelés.

Elegáns anyag, elegáns környezetben

A homlokzat tervezésénél számolni kellett a szűk utca adottságaiból adódó rövidülés optikai jelenségével, ezért annak anyagául az egyre több középületen is felhasznált Equitone szálcement homlokzatburkoló világosszürke változatát választották a tervezők. Ugyan az impozáns homlokzatot csak közelről vehetjük szemügyre, az épület bejárata előtt állva az utca egyik felén az Opera, a másikon pedig a Bazilika épületének egy-egy meglepő részlete tárul fel. A szálloda a Bazilika erkélyéről is kitűnően látható. Az ablakok és a lamellák egyfajta ritmust adnak az épületnek. A homlokzat kialakításán is megfigyelhető a két telek összevonásából egységgé vált építési terület: az épület történetének részeként az egykori telekhatár síkváltással jelenik meg rajta, így az építészeti kifejezésben a ház fejlődésének a története is fellelhető.

„A szálcement lényegesen eltér a kőtől mind szerkezetében, mind látványában. Úgy ítéltük meg, hogy az utca jellegéhez jobban passzol a szálcement burkolat eleganciája, finomsága, ezért választottuk ezt a homlokzatra” – mondta az anyagválasztásról Szendrő Péter, vezető tervező.


A belváros szigorú előírásainak megfelelően az épület legmagasabb pontját a párkánymagassághoz képest határozták meg. Ehhez a ponthoz épült meg a 8. emeleti visszahúzott szint, amely eredetileg a gépészeti berendezések telepítésének helye lett volna, aztán végül is itt a zöldtető kapott helyet, a gépészet pedig a szint tetejére került.

Belső terek maximális kihasználása

Az épületben szűkös tér a földszint is, azonban több hasznos helységnek ad helyet a gazdaságos kialakításnak köszönhetően: a bárnak, az étteremnek, a fogadótérnek, valamint az érdekes fektetési rajz alapján szintén anyaggal burkolt, két kellemes hangulatú, és a nyári hősében hűsebb levegőt kínáló zöldellő belső kertnek.

A pinceszinti mosdók egy alagsor környezetéhez igazodva hétköznapi, ipari látványvilágot kaptak, amik mégis finomnak és elegánsnak tűnnek az apró részletekkel kiegészítve. A felső szinteken, a szobák előterében már egészen más hangulat köszönt minket, az itt fellelhető elegancia a képeken is látszik. Egyszerre kelt sejtelmes és elegáns hatást a belsőépítészeti koncepció alapján a szobaszinteken található gipszkartonba vágott világítás. A tervezőcsapat a gazdaságosság és a környezetterhelés minimalizálása érdekében választotta ki az anyagokat, így koránt sem véletlen, hogy az elsőre akár drágának tűnő, elegáns Equitone homlokzatburkolat mellett döntöttek.

„Sokan azt gondolják, hogy ez a drágának tűnő megoldás nem lehet egy gazdaságos tervezői koncepció része. De mégis lehet, aminek a kulcsa a szoros együttműködés volt a gyártó és irodánk között. Hiszen éppen egy ilyen rendhagyó fektetési rajz esetén a maximálisan figyelembe vett anyaggazdálkodással jelentős tételek takaríthatók meg. A várható élettartam és a karbantartásmentesség pedig az üzemeltetés során jelent előnyt.” – mondta el a tervező. 

A fehér újabb árnyalata

A szálcement egyedülálló esztétikai és fizikai tulajdonságokkal rendelkező természetes ásvány tartalmú kompozit anyag, amely felületével és könnyű alakíthatóságával kiválóan alkalmas szerelt, átszellőztetett homlokzatburkolatok kialakítására. Az Equitone természetessége mellett környezetbarát megoldás, karcsú és könnyű lapjainak igen alacsony a nyersanyag-felhasználása. A burkolat ennek ellenére kimagasló fizikai tulajdonságokat mutatva lehetővé teszi, hogy 8 mm-es vastagságuk mellett nagytáblás (3 méter x 1,25 méterig) kialakításban készüljenek. Nem éghetők (A2), és várható élettartamuk - még a legkedvezőtlenebb időjárási körülmények között is - meghaladja az 50 évet. Rögzítésük alumínium, illetve fa alszerkezetre is lehetséges, legyen szó látszó vagy rejtett rögzítésről.

A szakmai rendezvényen bemutatott új, fehér színű [natura] kifinomult, természetes, anyagában színezett burkolat, amelynek a felületén látható rostok finom rajzolata a természetesség hatását kelti. A matt és enyhén selyemfényű, így tapintásakor selymes, puha felhőtakaróra asszociációját keltő anyag a legváltozatosabb megjelenést kínálja a tervezés során.

További információért kattintsatok az Equitone weboldalára.

További információ: www.equitone.hu.

(x)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Stílusváltás Budán
  • 2022-06-07 09:00
  • Deco

Stílusváltás Budán

Luxe Residence a Törpe utcában, a Téralkotó Építész Stúdió tervezésében.

Egy földöntúli textúrájú anyag a Földről – megérkezett az EQUITONE [lunara]

Egy földöntúli textúrájú anyag a Földről – megérkezett az EQUITONE [lunara]

Az új homlokzatburkolat-családhoz a világűr szolgált ihlettel.

Meghosszabbította az EQUTIONE a jelentkezési határidőt pályázatára

Meghosszabbította az EQUTIONE a jelentkezési határidőt pályázatára

A pályázatra 2021. szeptember 30-ig lehet jelentkezni.

Hirdetés