Akcióban a Bánáti és Hartvig Iroda Zöld Kommandója.

A Zöld Kommandó a Bánáti és Hartvig Építész Irodán belül alakult aktív és elkötelezett kis csapat, amely a vezetőség támogatásával azon dolgozik, hogy a többi kolléga és maga az iroda is elkötelezze magát nemcsak szakmai munkája során, de a mindennapokban is zöld irányelvek, a dekarbonizáció és a fenntarthatóság mellett. A rendhagyó kezdeményezés a Zöld Építés Hete keretében mutatkozott be a BH új irodájában. 

Bánáti és Hartvig Építész Iroda új székhelyének kialakításakor már elkötelezte magát a körforgásos építészet mellett, amikor egy meglévő épületet választott, és azt minimális beavatkozással, számtalan meglévő elemet és építőanyagot újrahasznosítva újította fel. Az irodán belüli Zöld Kommandó létrehozásával eggyel tovább léptek, és a mindennapok gyakorlatában is érvényesíteni igyekeznek azt a szemléletet, amelyet munkáikban egyértelműen képviselnek. 

„Az iroda tervezése során szembesültünk azzal, hogy nem minden kolléga rendelkezik olyan ismeretekkel és elkötelezettséggel, hogy valódi zöld közösségként tudjunk működni. A frontális oktatás ebben a témában nem igazán eredményes. Így jött az ötlet, hogy létrehozzunk az irodán belül egy csapatot, ami ezt a szemléletet képviseli és népszerűsíti, és amihez bárki szabadon csatlakozhat" – idézi fel a kezdeteket Hartvig Lajos alapító, irodavezető. 

A csoport önszervező módon működik, és kínál lehetőséget a kollégáknak a tudatosabban fenntartható életvitelre. Kezdetben elsősorban szakmai önképzésre gondoltak, de belátva, hogy ez több éves program, aminek csak nagyon hosszú távon mutatkozik eredménye, a kollégák érzékenyítését helyezték a fókuszba. Eddig is volt szelektív hulladékgyűjtés, de most az iroda mindkét szintjén van mindenféle hulladékgyűjtő, gondolva a lustákra, akik nem másznának lépcsőt, hogy a műanyagot oda dobják, ahová való. Hasonló apró fortélyokkal igyekeznek a kollégákat bevonni a környezettudatos mindennapokba. Egy hétig volt az irodában kipróbálásra egy magyar startup cég komposztálója, és ez alatt húsz kiló komposztot sikerült előállítaniuk. Felderítették az irodán belül a kollégák hátterét, és ezt is bekapcsolták az akciókba: van, aki évek óta tizenöt kilométer távolságból jár be naponta biciklivel, más rendszeresen a piacon, vagy egyéb csomagolásmentes helyen vásárol. A kapacitásokat és készségeket feltérképezve több csoport is alakult, van, aki jógát szervez, más növénycsereberét. Nyaranta rendszeresek a céges biciklizések. 

A közösségnek nagyon erős a hatása, és ez oda-vissza érvényesül. Együtt könnyebb betartani az olykor kissé kényelmetlen szabályokat, a „közös szenvedés” viszont erősíti az összetartozás érzését. A biciklizés népszerűvé válása jó példa a közösség szemléletformáló erejére. 

„Öt éve, mikor ide kerültem, alig néhányan jártak biciklivel. Aztán egy kerékpáros szervezet irodák közti versenyt hirdetett, akkor többen is elkezdtek kerékpározni, később lett zuhanyzó, aztán biciklitároló, amire eleinte sokan mondták, hogy minek ekkora. Ehhez képest idén nyáron előfordult, hogy egyszerre tizenhét-tizennyolc bicikli volt itt az irodában. A cég most tervezi, hogy saját kerékpárokat vesz, amiket alkalmakként bárki használhat" – meséli Márkus Péter építész, a Zöld Kommandó alapítója.

 

 

A hétköznapi tevékenységekhez, szokásokhoz kapcsolódó akciónapokat szerveznek: műanyagmentes napot, vegetáriánus napot tartanak heti rendszerességgel. Vallják, hogy az, hogy egy kolléga mit eszik, vagy hogyan gyűjti a szemetet, szorosan kapcsolódik ahhoz, ahogyan azután a szakmát gyakorolja.

„A kettő nem elválasztható, a szakmai személyiség nem különül el a magán személyiségtől. Ahogy az otthoni környezetet alakítjuk, ahogy a családban viselkedünk, úgy viselkedünk a munkahelyen is, mitől lenne másképp? És ez a szakmára is vonatkoztatható. Ezt a szemléletet kell a megbízóink felé is közvetítenünk, ami hol könnyebb, hol nehezebb feladat, de mindenképp előnyt jelent, ha mi magunk ezt az életmódot gyakoroljuk" – vallja Bánáti Béla alapító-irodavezető.

A megbízók szemléletformálása alapvető cél, hisz a fenntartható megoldások egyelőre plusz költségráfordítást jelentenek, a használók részéről pedig olykor extra kényelmetlenséget. Környezettudatosan élni egyben lemondást is jelent a megszokott kényelemről. A kényelemnek azonban ára van. 

Tudomásul kell venni, hogy az építés, az építész tevékenysége mindenképp elvesz valamit a környezettől. Arra kell törekedni, hogy ez az ökológiai lábnyom minél ésszerűbb keretek közt maradjon, és először a saját, személyes életünkben kell ebbe az irányba lépéseket tennünk – ebben foglalható össze a Bánáti és Hartvig Építész Iroda úttörő kezdeményezése, a Zöld Kommandó működésének filozófiája.

A visszajelzések alapján tehát ebben az irányban folytatódik a munka, a beszélgetés utáni pogácsához mindenesetre nem volt kolbász, csak víz és uborka. Bár a húsevők nehezen adják fel kötődésüket, a BH irodában hetente kétszer vegetáriánus napot tartanak – szigorúan önkéntes alapon –, heti egyszer pedig műanyagmentes napot – ami a résztvevők önhibáján kívül a legnehezebben betartható feladatnak bizonyult. A legjobb szándék is könnyen zsákutcába fut, az elvitelre papírba csomagolt gyroshoz a szószt ugyanis kis műanyag tálkában adják. Ki hinné, hogy a munkavállaló ebédideje is befolyással lehet a globális folyamatokra!

A bemutatót követő kötetlen eszmecsere során kiderült, hogy van olyan munkaadó, aki kifejezetten környezettudatos szempontból támogatja, hogy alkalmazottai ne hozassák az ételt, inkább töltsék házon kívül az ebédidőt, még ha ez időigényesebb is. Van tehát még mit tenni társadalmi méretekben is, ami pedig a szakmát illeti, a Zöld Kommandó elkötelezett a fenntarthatósággal kapcsolatos házon belüli továbbképzések iránt is. Ahogy a Zöld Építés Hetének programkínálata mutatja, már sok intézmény nyújt ehhez hatékony segítséget. 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Bánáti + Hartvig Építész Iroda is a SHARE előadói között

A Bánáti + Hartvig Építész Iroda is a SHARE előadói között

Kevesebb mint egy hónap maradt a 6. SHARE Budapest konferenciáig. A február 15-ei eseményen többek között a Bánáti + Hartvig Építész Iroda is előad.

Pázmány campus extra - III.

Pázmány campus extra - III.

A Bánáti + Hartvig Építész Iroda és az Arch-Studio tervének mottója: Campus körforgásban.

Ösztűzzel a fenntarthatóbb mindennapok felé

Ösztűzzel a fenntarthatóbb mindennapok felé

Akcióban a Bánáti és Hartvig Iroda Zöld Kommandója.

Hirdetés