Apró, cölöpökön álló kabinház a brazil esőerdő új lakója.

A fiatal, iráni designer, Milad Eshtiyaghi fenntartható építészet szakon szerezte mesterdiplomáját, és ezt az utat azóta sem hagyta el. 2016-ban alapította meg saját irodáját, ahol nemzetközi szinten viszi tovább a minimalista, zöld szemléleten alapuló építészetét. Portfóliójában sorban állnak a stúdió által tervezett kabinházak – ezek egyike a buja brazil vadonban guggoló Slope House 3.

 

 

A kabin a lejtős domboldalt ellensúlyozó, aszimmetrikus, állványos szerkezeten áll. Ez a megoldás tette lehetővé, hogy az építkezés szintrendezés nélkül folyjon, és a termőtalajt, a környezetet, valamint annak élővilágát, amennyire csak lehet, érintetlenül hagyja. Az erdei faház küllemét annak egymáshoz képest némileg eltolt két szintje határozza meg: ez a klasszikus A-vonal helyett megtört háromszöget formál. Az egyik egységben a hálószoba, a másikban pedig a közösségi terek, azaz a konyha-étkező és a nappali kaptak helyet.

 

 

A belső teret többségében az olyan természetes anyagok határozzák meg, mint a fa, a parafa és a nád. A hálómodulban erdei növényekből létesített kisebb belső kertet alakított ki az építész, az egység alatt pedig egy nagyobb, külső ültetvény található. Ez a figyelmes megoldás, vitathatatlan díszítőértékén felül, az egyik megrendelő kertészkedési szenvedélyének is köszönhető.

 

 

Izgalmas megoldás a háló üvegpadlója, ami a belső növényzet mellett látni engedi a modul alatt elterülő, ültetett zöld cserjék halmazát is. A látvány azt az érzést hozza magával, mintha csak a fák több tízméteres lombkoronaszintje fölött lebegnénk. Hasonló elképzelés motiválta Eshtiyaghit a hatalmas tetőablak beépítésével is: a kabinból így nemcsak a dzsungel, hanem a kék ég is karnyújtásnyira lévőnek látszik.

 

 

Brazília zöldellő esőerdejében, a festői dombon álló Slope House 3 Milad Eshtiyaghi fenntartható szemléletű „rejtekházainak” gazdag gyűjteményét gyarapítja. A megtört háromszög homlokzatú, fából épített, minimalista otthon méltó és kívánatos tagja a tervező látványos és természettisztelő építészetének.

 

 

Milad EshtiyaghiWeb | Facebook | Instagram

 

 

Forrás: Designboom

 

 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Pár lépéssel a föld fölött

Pár lépéssel a föld fölött

Apró, cölöpökön álló kabinház a brazil esőerdő új lakója.

Ötletpályázat a zsidó kertészeti telep hasznosítására

Ötletpályázat a zsidó kertészeti telep hasznosítására

Építész és tájépítész hallgatók számára.

Roppant népszerű a MaxCity gyerekrajz pályázata, és még nem késő csatlakozni

Roppant népszerű a MaxCity gyerekrajz pályázata, és még nem késő csatlakozni

6-16 éves gyerekek terveit várják az Alkotsd a tered! című rajzpályázatra.

Hirdetés