A kutatás következő fázisa a 12 hónapos monitorozás.

Hirdetés

A University of Sydney kutatói szén-dioxiddal dúsított cementet fejlesztettek ki, amely ipari melléktermékek felhasználásával készült, és többféle módon alkalmazható az építőiparban – írta a greendex.hu.

Az ausztrál kutatók által létrehozott „zöld” cement hamu, csiszolt üveg és gáz-halmazállapotú szén-dioxid egyedülálló keverékéből készült. A felhasznált hamu a szénégetésből származik, üveget pedig könnyűszerrel lehet ilyen módon újrahasznosítani. Főképpen annak a tudatában, hogy az Ausztráliában évente előállított 1,4 millió tonna üveg kevesebb mint felét hasznosítják újra.

Már ebben az egy esetben is az öko-járda 752 kg homok nehézgépi kitermelését és 327 kg szén–dioxid kibocsátását spórolták meg, és annyival kevesebb energiát vett igénybe, amennyiből lefőzhetnénk ezer csésze kávét. Ellentétben a hagyományos betonnal, az új anyag termelése egyáltalán nem energiaintenzív folyamat.

Az új technológia tulajdonképpen „bezárja” a szén-dioxidot ásványi formában a betonba, ezáltal megakadályozva azt, hogy az üvegházhatást okozó gáz bejusson a légkörbe.

A kutatáshoz kapcsolódó szervezetek közül kettőt is igazgató Ali Abbas kiemelte, hogy „a beton előállítása rendkívül sok energiát és nyersanyagot igényel, ugyanakkor az építőipar egyik legalapvetőbb anyaga. Ezért kerestünk egy kisebb energiaigényű megoldást, melynek során olyan anyagokat használtunk, amelyek máskülönben a szeméttelepen kötöttek volna ki.”

A kutatás következő fázisa 12 hónapos monitorozás, mely során kiderül, hogy az öko-járda várt módon teljesít-e, és ugyanúgy ellenáll-e mindennek, ahogy egy hagyományos beton. A kutatók remélik, hogy később kereskedelmi forgalomba hozzák a technológiát, és a hagyományos beton alternatívájaként bevezethetik a piacra.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Design booklet a Studio Arkitektertől
  • 2023-09-22 11:00
  • Deco

Design booklet a Studio Arkitektertől

Az elmúlt évtized legfontosabb munkáit összegzi

Száz év találkozása

Száz év találkozása

A Reform 1918 projekt megőrzi az épület történelmi örökségét és modern külsővel frissíti fel. 

Erdei kabin másképp

Erdei kabin másképp

Godefroy épülete egy óda a brutalizmushoz

Hirdetés