Elkezdődött az erőd megújítása és rekonstrukciója.

Megkezdődött a hosszú évtizedekig elhanyagolt és méltatlanul lepusztult Citadella megújításának előkészítése. A munkálatok állapotfelméréssel és régészeti feltárással kezdődtek. Ezek során a Gellért-hegyen egykor állt csillagvizsgáló falmaradványait, egy értékes, első világháborús ágyútalpat, kelta, római és török kori érméket és kerámiákat is találtak a szakemberek. A következő lépésben megkezdődik Citadella belső udvarának megújítása, valamint a külső falak rekonstrukciója. 

A Citadella és közvetlen környezete kiemelt kormányzati beruházás keretében újjászületik a következő években. A felújítással sok évtizedes adósságot törlesztenek, hiszen Budapest turisztikailag kiemelt, legszebb panorámájú pontján ma a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodnak. Az erőd és környezetének megújítását Fodor Gergely kormánybiztos irányításával a Várkapitányság végzi. 

A fejlesztés előkészítése a terület állapotfelmérésével és átfogó régészeti kutatásával kezdődött, aminek során számos izgalmas történelmi emléket hoztak felszínre a szakemberek. A régészek megtalálták az 1815-ben József nádor kezdeményezésére készült, két tornyú egyetemi csillagvizsgálónak a falmaradványait. A Gellért-hegyen felépített Csillagda Európa legkorszerűbb csillagvizsgálójának számított, de szerepét csak 50 évig tölthette be, 1870-ben bontották el. 

A Csillagda déli alapfalainak részlete

„A mostani feltárások során a déli alapfalak részleteit megtaláltuk, a Csillagda keleti tornyának helyét pedig a mai napig jelzi a csillagászati meridián. Így most már pontosan megállapítható, hogy hol helyezkedett el egykor a csillagvizsgáló” – mondta el Fullár Zoltán, a Várkapitányság régészeti csoportvezetője

A Csillagda alapjai mellett a régészek egy első világháborús légvédelmi ágyútalpat is találtak. A lelet pontos meghatározásába bevonták a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakértőit. Az Osztrák-Magyar Monarchiában készült eszközből mindössze négy-öt található Európában, közülük a mai kutatások szerint a most megtalált szerkezettel együtt kettő van Magyarországon. Az 1250 kilogramm tömegű ágyútalp a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba kerül. 

Egy első világháborús légvédelmi ágyú talapzata is előkerült

„A Citadellán megtalált, ritkaságnak számító ágyútalp csavarjai is épségen megmaradtak, így a lelet igen értékesnek számít. Az ágyútalp „testvére” ma is megtekinthető a Hadtörténeti Múzeum előtt az Anjou sétányon. Ők ketten voltak itt egykor a Citadellán, öröm, hogy most már mindkettő előkerült a föld alól” – fogalmazott Dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka

A régészeti feltárás során kelta időkből származó kerámiaanyagot, római kori éremleletet és török kori érmét és kerámiatöredéket is találtak. Ezek mind a korábbi térrendezésekhez használt, feltételezhetően a hegy más részeiről idehordott földrétegekből kerültek elő. 

Római kori érem

A munkálatok a Citadella belső udvarában található második világháborús légvédelmi bunker elbontásával folytatódnak. A fejlesztések 2022-ig tartó első ütemében megszüntetik a sokáig elhanyagolt, lepusztult, méltatlan állapotokat, megújítják az erőd belső udvarát, rendbe hozzák a külső falakat, és Budapest egyik legszebb közparkját hozzák létre. A második ütemben, 2023-ig az ágyútoronyban a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos, vonzó és inspiráló állandó kiállítást valósítanak meg a Szabadság Bástyája címmel. 

Az a cél, hogy az épület és közvetlen környezete rendbetétele után egy szerethető helyszínt adjanak vissza a magyaroknak és a külföldieknek egyaránt. A fejlesztések eredményeként létrejövő új zöldfelületek, korszerű közösségi terek, kényelmet szolgáló infrastruktúra lehetőséget adnak majd arra, hogy a látogatók hosszabb és tartalmasabb időt tölthessenek ezen az egyedi helyszínen, a főváros csúcsán. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Látványos drónvideó készült a megújuló Citadelláról

Látványos drónvideó készült a megújuló Citadelláról

A Citadellára tervezett szerethető közpark még távol van, de a Várkapitányság felvétele így is roppant látványos.

Budapest mint vászon és Scully vásznai Budapesten

Budapest mint vászon és Scully vásznai Budapesten

Folytatódik a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

Hirdetés