Cikkünk az Octogon 202-es, 2025/6-os lapszámából közöljük.
A tudatosan épülő, egy fenntarthatósági márkát és a mecenatúrát is a középpontjába emelő cégfilozófia egyfajta kiteljesedéseként jött létre a Papp László (Pléműhely) tervezte kompakt, multifunkcionális épület, ami példásan integrálja a szocialista ipar egy megtalált helyi örökségét is.
Közhely, de tény, hogy minden épületnek van egy története. Emellett azonban sokszor az épület történetének is van egy külön előélete. Több szálnak, elgondolásnak kell úgy fonódnia össze, találkoznia, bogozódnia és végül kisimulnia, hogy abból eljussunk az elkészült végeredményhez. A különböző, még nem is annyira összegabalyodott szálak szépen álltak össze a Vas vármegyei Ikervár határában is, ahol a nagyjából negyed évszázada működő csomagolástechnikai cég üzemi területén szép csendben, különösebb felhajtás nélkül egy finom építészeti munka, egy kis helyi intézmény született.
Egy szerencsésen jól működő vidéki vállalkozásról van szó, amelynek alapvető profilja az élelmiszeripari csomagolóanyagok nagykereskedelme. A vállalkozás vezetője azonban, kezdetektől fogva egy nagyon tudatos, ötéves keretekben gondolkodó személyiség, aki nem csupán az üzleti fejlődésre koncentráló tervekre összpontosít.
Néhány évvel az elindulásuk után felépítettek egy saját belső brandet, megalkották a YAMA értékteremtő márkát, amely eleinte a fenntartható csomagolótermékek forgalmazásában nyilvánult meg, de idővel lényegesen túlnőtt ezen, és egy szerteágazó, nagyvonalú program lett. Mivel a cég jelentős pozíciót tölt be a hazai élelmiszeripari csomagolóanyag forgalmazásban, hamar körvonalazták azt is, hogy az üzleti tevékenyég és profitszerzés mellett ez az ágazat felelőséggel is jár.
A megalkotott YAMA brand először a környezettudatos, lebomló csomagoló-eszközökkel fordult a fenntarthatóság felé, majd évről évre egyre tágítva a horizontot, egyfajta teljes életmód-szemléletté nőtte ki magát. Megjelent benne a jóga, egy kézműves termékeket kínáló almárka, specifikus webáruház, majd belekóstoltak a könyvkiadásba is. A cégtulajdonos emellett elindított egy olyan mecenatúra programot, amely során a feltörekvő, újhullámos képzőművészeket igyekeznek összekapcsolni az üzleti világgal.
A Papp László (Pléműhely) tervezte YAMA-HÁZ ennek a sokoldalú projektnek a kicsúcsosodása, ami a szerteágazó, de mégis ugyanabban a szellemiségben folyó szálaknak ad egyfajta jól körülhatárolható keretet, itt fonódnak ismét egybe. Az épület egy igen kompakt, multifunkcionális ház a cég telephelyének egy kiemelt, a kerítésen túlról is jól belátható pontján, amely az előtte elhaladó útvonal felé egyfajta arcát is mutatja a vállalkozásnak, közvetíti annak filozófiáját.
Alapját a szocialista iparosítás idejéből megmaradt fűtőház képezi, amely minden oldalról egy új réteget és kellő kiegészítéseket kapott. Már önmagában az, hogy a tulajdonos felismerte a műemléknek ugyan nem tartható, de az ipari múltat mégis jól reprezentáló építményben rejlő értékeket, mindenképen dicséretes, főleg akkor, amikor a korszak fontosabb építészeti emlékeit a heves szakmai és civil tiltakozások ellenére törlik ki a városképből, egyúttal a hazai építészettörténetből.
A „nevesincs” fűtőház eredetileg két komponensből, egy szépen zsaluzott, masszív beton magból – fűtőanyagtárolóból – és a rácsatlakozó látszó téglaépítményből állt. Ez utóbbi részt a megromlott állaga miatt sajnos nem lehetett megtartani, azt elbontották, ezért a tervezési koncepció a megmaradt zsaluzott betonmagra koncentrált, ami köré lazán rendelte a különböző funkciókat. A cél az volt, hogy az új egységek ne nyomják el a belső, eredeti építményt, sőt, amint lehet, feltárják azt, ezért három belső udvarból és az azokat körülzáró három egységből álló alaprajz teremt szabad átjárhatóságot az elemek között.
A mindösszesen 125+60 négyzetméteres épület (ez utóbbi a meglévő és átalakított részt, előbbi pedig a bővítmény területét jelöli) funkcionális központja egy kiállítótér, ahol a YAMA programban részt vevő művészek bemutathatják munkáikat, valamint a tulajdonos gyarapodó gyűjteményének is helyet biztosít. Ez a korábbi fűtőanyagtároló tömbjébe került, ami eredetileg úgy volt kialakítva, hogy egy alagsori alacsony és egy bő ötméteres belmagasságú tárolószintre tagolódott, ez utóbbi felső sávjában üvegtégla-szerű hosszanti bevilágítókkal.
Az átépítés után az alagsort – középen kimélyítve – meghagyták a gépészet számára, majd a felső traktust elfelezve két szintet alakítottak ki a kiállítótér számára, amiket egy belső lépcső köt össze. Ehhez a tömböt nagyjából egy méterrel meg kellett emelni, amely bővítmény a külső homlokzaton faburkolatot kapott, vizuálisan is jelezve az új hozzáépítést. A kiállítótér padlószintje az alagsori gépház miatt egy fél szint eltolódással indul, amit egy kisebb lépcsővel kötöttek be a terepszintről.
A kiállítótér felső szintje jól kihasználja a már meglévő üvegezett felületet, ezáltal természetes megvilágítást is kap, az alsó pedig alapvetően sötét, ahol a műtárgyakat itt szabályozott, mesterséges fényekkel lehet kidomborítani. A tapasztalat azt mutatja, hogy igen szerteágazó, kötetlen megközelítésű tárlatokat fogad be a tér, ezért nem egyszer a különböző térképző elemek, például az acél lépcsőkorlátok is installálható felületeket nyújtanak.
A beton mag köré épültek a további funkciókat kiszolgáló, pavilon hatású tömbök, amelyekben két reprezentatív irodát és egy kisebb tárgyaló-társalgót alakítottak ki beépített főzőkonyhával. Az utca és a parkoló irányából nyílik az épület fő tengelye, ami egy előtérrel indít, ebből érhető el az épület összes helyisége. Innen indul a kisebb lépcsősor a fél szinttel magasabban elhelyezkedő kiállítótérbe, a két irányban az akár kiállításra is alkalmas irodákat találjuk, hátul pedig a társalgóba jutunk, előterében mosdóblokkal. Mivel a központi előtérbe lépcső is került, ezért annak a tömbnek a belmagasságát szintén valamennyivel meg kellett emelni, ez ad az épület külső tömegének egyfajta játékos ritmust.
Fontos szempont volt a természetközeli anyaghasználat, amely ugyan látványosan eltér a telep meglévő ipari világától, de egyúttal jól jelképezi a YAMA márka alapgondolatát is. Az új épületszárnyakon a vakolt felületeket fabetétekkel, -lamellákkal tagolták, így vették körbe a deszkazsalus belső magot. Mivel a homlokzatot szerették volna anyagszerűségében is láthatóan bemutatni, ezért az épületben belső szigetelést alkalmaztak. A hőkezelt fafelületek finom keretezésére határozott acélszegély került, ezzel mintegy kontúrt is adva a fabetéteknek. A vakolt részekre dróthálót húztak, hogy arra zöldnövényzetet lehessen felfuttatni. A tagolást tovább erősíti a konyhából nyíló kerti terasz, ahol a telep dolgozói akár szabadtérben is kellemes körülmények között ebédelhetnek, valamint egy másik kisebb kiharapás, ahova akár időjárásálló kültéri műalkotások is kerülhetnek, bővítve a kiállítóterek méretét, a külső tereket is bevonva az épület életébe.
Az architektúra kialakításánál elsődleges volt a jó átláthatóság és a mindent bejáró természetes fény. Az észak-déli tájolású épület minden irányból kellően nagyméretű nyílászárókat kapott, a belső terekben is találunk teljes belmagasságú, üvegből készült elválasztó falakat. Ugyanakkor a számos üvegfelület és a különböző felnyitások azt is szolgálják, hogy a látszóbeton mag minél jobban feltárulkozhasson, belülről is élvezhető látványt nyújtson.
A megrendelő által kért összetett funkciók kiszolgálására igen nehéz volt olyan programot alkotni, amely méretében, tereiben nem burjánzik el túlságosan, de sikerült egy olyan kompakt, alapvetően kis alapterületű, kellőképpen tagolt épületet létrehozni, amely maximálisan kiszolgálja az elvárt igényeket, ugyanakkor finoman kidogozott építészeti választ nyújt.
A YAMA-házban a fotókon Herbert Anikó, aka Haniko vizuális művész "Mélymerülés" című kiállításának alkotásai láthatók.
Tervezés éve: 2019
Kivitelezés éve: 2020 – 2021
Nettó alapterület: 125 + 60 m2
Építész, felelős tervező: Papp László
Tervezőtársak: Ábrahám Tibor, Török Péter
További képek és rajzok a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
