A változások főleg a természetes személy saját lakhatásának biztosítása céljából tervezett építkezéseket érintik.

A lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet módosítása alapján 2019. október 24-étől valamennyi egyszerű bejelentés az ÉTDR-ren (Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer) keresztül történik. Ez azt jelenti, hogy október 24-étől az elektronikus építési napló készenlétbe helyezése már nem minősül egyszerű bejelentésnek.

A változások főleg a természetes személy saját lakhatásának biztosítása céljából tervezett építkezéseket érintik. Így amennyiben az építtető természetes személy és az egyszerű bejelentéssel saját lakhatását szeretné biztosítani, október 24-étől nem kötelező, hanem választható az elektronikus építési napló vezetése.

Fontos tudni, hogy ez a módosítás csak erre az építtetői körre vonatkozik, másoknak – így például, ha az építtető gazdasági társaság vagy más számára történik az építés – továbbra is kötelező az elektronikus építési naplót vezetni.

Az építtető érdekeit szolgálja, hogy elektronikus építési naplót ezután is bárki nyithat az építkezéséhez, és ezt érdemes megfontolni, hiszen az építési napló alkalmas arra, hogy hatósági vagy bírósági eljárásban a benne foglaltak bizonyítsák az építési folyamat során történteket.

További információkért kattintsatok ide




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az Építész Kamara tájékoztatója az egyszerű bejelentés változtatásáról

Az Építész Kamara tájékoztatója az egyszerű bejelentés változtatásáról

A változások főleg a természetes személy saját lakhatásának biztosítása céljából tervezett építkezéseket érintik.

A barna zónákat fejlesztené, és bevonná a civileket Budapest új főépítésze

A barna zónákat fejlesztené, és bevonná a civileket Budapest új főépítésze

Erő Zoltán főépítész és Bardóczi Sándor főtájépítész beszélgetett a MÉSZ székházában.

Újra látogatható Nancy első art nouveau épülete

Újra látogatható Nancy első art nouveau épülete

Nemcsak egy család lakhelye volt, de szellemi központ is egyben.

Hirdetés