A Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezetének felújítása a tervek szerint jövő nyárra fejeződhet be.

Átadták a Nyugati pályaudvar megújult utascsarnokát, és immár egy modern digitális utastájékoztató rendszerrel és új vágányvégi kijelzőkkel rendelkező, korszerűbb, komfortosabb csarnok várja a pályaudvaron évente megforduló közel 18 millió utast - adta hírül a MÁV Zrt. A Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezetének felújítása a tervek szerint jövő nyárra fejeződhet be. A felújításról részletesen is beszámoltunk az OCTOGON 165-ös (2021/1-es) lapszámában.

Fotó: MÁV

A munkálatokat a MÁV állomásfejlesztési projektjének egyik kiemelt elemeként, az utascsarnok teljes lezárásával 2020 tavaszán kezdte meg a Magyar Építő Zrt. A vonattal utazók Alexandriai Szent Katalinról, többek között a vasutasok védőszentjéről elnevezett, új szenzoros ivókútból olthatják szomjukat. Az ivókút egyben emléket állít a 175 éves magyar vasútnak is.

Az akadálymentesítés részeként a vak és gyengénlátó utasok számára okos taktilis vezető- és veszélyjelző sávokat alakítanak ki a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) képviselőivel egyeztetve, 2022-ig először a vágánycsarnokban, ezt követően a csarnokon kívüli peronok mentén, majd a keresztaluljáróban és az oldalcsarnokban is. Az Európában még csak néhány belga és olasz állomáson alkalmazott jelzések célja, hogy talppal vagy segédeszközzel, azaz okosbottal érzékelhető hanginformációt szolgáltassanak a biztonságosan használható közlekedési folyósokról, az akadályokról, veszélyhelyzetekről. A rendszer használójának Bluetooth-szal felszerelt botja, a járófelülethez érintve érzékeli a címkékből érkező rádiójeleket, és továbbítja az információkat egy mobiltelefonos applikációnak, ami hangosan felolvassa az instrukciókat.

Fotó: MÁV

A munkálatok folytatódnak, 2022 nyarára fejeződhetnek be. A pénztárcsarnok belső boltozatának javítása és tetőszerkezetének felújítása várhatóan 2022 év elejére elkészül. A pályaudvar aluljárójában a világítási rendszer teljes felújításával, majd az álmennyezet újjáépítésével megszépülnek a keresztalagút utasforgalmi terei, növelve az utaskomfortot.

(Forrás: MÁV-csoport)

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hétvégén itt a Nemzetközi Építészeti Kongresszus

Hétvégén itt a Nemzetközi Építészeti Kongresszus

Bemutatkoznak az előadók

Olvassuk Újra! – Felújítások a sajtóban_2

Olvassuk Újra! – Felújítások a sajtóban_2

A Nyírbátor-vita | Nyírbátor, Báthory-kastély

Elhunyt Vadász György

Elhunyt Vadász György

Életének 91. esztendejében, családja körében érte a halál

Hirdetés
2019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1