Váratlan lépés hazánk legkedveltebb szemüvegmárkájától.

A Tipton az egyetlen olyan hazai designer szemüvegmárka, mely világszerte 500 optikában kapható. A budapesti showroom eddig csak a saját kollekciók darabjait mutatta be, a márka alapítója, Tipton Zack most úgy döntött, további szemüvegmárkákat is beemel a kínálatba. Ennek köszönhetően érkezett meg Budapestre egy japán brand, a Masunaga, melynek vezető tervezője volt Kenzo Takada.

„A Tipton bemutatóteremben eddig csak a saját kollekciónkat, leginkább az ikonikus bakelit szemüvegeinket lehetett megvásárolni” – meséli Zack. „Szerettem volna valami mást is kínálni, ami másként lesz a sajátunk, másként tükröz minket. Sok designer és márka van, melyeket nagyon tisztelek és ezeket is szeretném bemutatni a Tipton hazai közönségének. Ezek mindegyike fontos számomra és a Tipton számára is. Hasonló értékeket képviselnek, inspirálóak, és eddig nem voltak kaphatóak Magyarországon.”

 

„A legelső márka, amit bemutatok a japán Masunaga. 1905 óta gyártanak szemüvegeket, haláláig pedig Kenzo Takada tervezte a darabokat, akit nagyon tisztelek” – mondta el Zack. A vállalkozást Fukuiban alapította Gozaemon Masunaga és jelenleg is itt készítik a kereteiket, a Tiptonhoz hasonlóan, kézzel és a lehető legalaposabb gondossággal. Egy-egy darab elkészítése 200 olyan lépést tartalmaz, amely csak így, manuálisan végezhető el.

 

Kenzo Takada

„Ami igazán lenyűgöző ezekben a termékekben, az az anyaghasználat, a gyártás és az összeszerelés minősége, illetve azok az apró részletek, amik csak akkor tűnnek fel, amikor kézbe vesszük a terméket. Minél tovább vizsgáljuk, annál több ilyen tárul fel”  - nyilatkozta a Masunagaról Hukaya Simon, a Tipton vezető tervezője, aki Zackkel közösen álmodja meg és készíti a szemüvegeket.

A Masunaga designjai leginkább a japán minimalizmust testesítik meg. A keretek precízen megmunkált fémből és/vagy acetátból készültek, finoman íveltek, valóban a kézművesség legmagasabb színvonalát képviselik. Munkásságukat számos díjjal is elismerték, például többször elnyerték a Silmo d’Or-díjat, de büszkélkedhetnek Red Dot Design Awarddal, illetve a Good Design elismerésével is.
 

„Meg akarom tartani a Tipton budapesti bemutatótermének színvonalát és ez világszínvonalú márkák bemutatásával lehetséges, amellett, hogy a saját termékeink továbbra is az elvárt színvonalon és választékban lesznek elérhetők. Muszáj a közönségünket kiszolgálni. A Masunaga elegáns, tiszta vonalvezetésével, ötletes megoldásaival és japán minőségével szerintem elnyerjük a vásárlóink tetszését is. Emellett pedig ezután ezeken a márkákon keresztül betekintést nyerhetnek abba is, hogy mi milyen tervezőket, márkákat tisztelünk és szeretünk.”

A Masunaga szemüvegek Magyarországon egyedül a Tipton Eyeworks bemutatótermében vásárolhatók meg.

 

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Heti design betevő | BDW

Heti design betevő | BDW

Az OCTOGON online design programajánlója a BDW-re

Japán origami, kis sci-fi és némi neo-noir formavilág

Japán origami, kis sci-fi és némi neo-noir formavilág

Hukaya Simon, a Tipton vezető designerének saját kollekciója is helyet kap az üzletben.

Új japán designer márkát mutat be a Tipton

Új japán designer márkát mutat be a Tipton

Váratlan lépés hazánk legkedveltebb szemüvegmárkájától.

Hirdetés