A szivarra emlékeztető toll koncepcióját a Carlo Ratti Associati készítette el.

Carlo Ratti Associati (CRA) olasz építész- és designstúdió koncepciótervet készített egy olyan komposztálható tollhoz, amely természetes rostokból és vízalapú, ehető festékből állna, és mintegy hat hónapon belül lebomlik.

A Scribit Pen tartálya, vagyis külső teste fából, bioműanyagból vagy eloxált alumíniumból készülne, amelyet többszöri használatra terveztek. Ezen belül található a hüvely és a patron, ami fűrészporból, kenderrostokból, polihidroxi-butirátból (PHB) és ligninből áll. A cserélhető patront pedig egy vízbázisú tintával töltenék meg, ami ehető összetevőkből készülne és felhasználása után lebomlana. A bioműanyag toll külső része szintén teljes mértékben komposztálható lenne, és ugyanabból az anyagból készülne, mint a patron.

„Mikor világossá vált számunkra, hogy évente több mint 35 milliárd kihúzó filctoll került a hulladéklerakókba, elkezdtünk dolgozni egy olyan megoldáson, aminek koncepciója beleillik a körforgásos gazdaság személetébe”

– mondta el a CRA tervezőcsapata a Dezeennek. „Amint eljutottunk az innovatív ötlethez, hogy egy olyan testet hozzunk létre, amitől elválasztható a patron, rengeteg organikus rostot teszteltünk azért, hogy megalkothassunk egy optimálisan működő, lebomló patront.”

A tollat a CRA által fejlesztett rajzoló Scribit robothoz fejlesztik, és a tervezőcsapat azt is elmondta, bár azon dolgoznak, hogy a toll 90%-ban lebomló legen, jelenleg a toll 90%-a bomlik le hat hónap alatt. 
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Íme, a világ első teljesen lebomló filctolla, a Scribit Pen

Íme, a világ első teljesen lebomló filctolla, a Scribit Pen

A szivarra emlékeztető toll koncepcióját a Carlo Ratti Associati készítette el.

Lugano merész innovációkkal álmodja újra a vízpartját

Lugano merész innovációkkal álmodja újra a vízpartját

Hogyan lehet progresszív módon újraírni város és tó viszonyát? Városfejlesztési koncepció Svájcból.

Álomlakás miniben

Álomlakás miniben

17 négyzetméteres fotólabort alakított valódi otthonná a Zestilo vezető tervezője. 

Hirdetés