Hirdetés

Interjú Lipóczki Ákossal a MOME Ugrás a jövőbe pályázatáról

A MOME 7-10. osztályos tanulóknak hirdette meg pályázatát, ahol, mint a címben is jelezték, arra voltak kíváncsiak, mit gondolnak a fiatalok a jövőről, hogyan avatkoznának be aktívan annak alakításába: mutassák be a jövő világát, ahogy ők elképzelik, tervezzenek tárgyat, alkalmazást, szolgáltatást! A döntőbe jutott tíz ötlet esetében a megoldások kidolgozáshoz a MOME oktatói és hallgatói adtak szakmai segítséget. Az esemény programigazgatójával, a MOME Design Intézet vezetőjével, Lipóczki Ákossal beszélgettünk a különleges kezdeményezés hátteréről, tapasztalatairól.


Octogon: Honnan jött az ötlet, mi volt a célotok vele?
: Az ötletgazda Kálmán Zsuzsa, a MOME rektori kabinetfőnöke volt. A történet nem előzmények nélküli, 2017 óta csinálunk élményalapú STEAM oktatásfejlesztő projekteket. Ezeknek az a lényege, hogy a közismereti tantárgyhoz közvetlenül kapcsoljuk a design fogalomkörét, problémafelvetését és megoldásmódjait. Általános iskolákkal kollaborálva, az ottani kollégákkal együtt kipróbáltuk, hogyan lehet például a matek, a magyar, az énekóra anyagát a kreatív tanulás segítségével úgy oktatni, hogy a tudások egymást erősítsék. A velünk született kreativitás megerősítése egy élethosszig tartó cél. A jelenlegi oktatási rendszerben a diákok nem kapnak ehhez elég támogatást, és ennek a hatását itt a MOME-n is érezzük. Mi az egyetemen a szakma gondolkodóit szeretnénk kinevelni.


Octogon: Mi a MOME lehetősége arra, hogy a folyamatot befolyásolja?
: Ha az ének-zenében létezik Kodály-módszer, miért ne lehetne a kreativitás fejlesztésének is módszertana? A MOME-ra jelentkező gyerekek nagy része művészeti iskolákból jön, de mi azt szeretnénk, ha gimnáziumból, szakképzésből is jönnének. Ehhez az ismerkedést, a kreatív tanulás fejlesztését évekkel korábban el kell kezdeni, hogy a MOME felkerüljön a szülők, a tanárok és a gyerekek mentális térképére is. A pályázattal is támogatott nyitás erről szól: mutassuk meg az egyetem szellemiségét, hogyan gondolkodunk a tervezésről, a jövőről. A designnak ma ez a felelőssége: az emberek életét próbáljuk megkönnyíteni, és ezzel hatunk a jövőre. Ma a nagy design stúdiók 5-10 évre előre terveznek.


Octogon: Hogyan állítottátok össze a programot?
: A pandémia időszaka jó lehetőség volt egy olyan online pályázat megfogalmazására, ami nem a nyerésre fókuszál, hanem tartalmat ad a résztvevőknek, gazdagodnak általa. Kinyitottuk a kreatív csapjainkat, Design Thinking módszertant ismertető tanulmányokat osztottunk meg a diákokkal, webináriumokon keresztül hangoltuk őket a pályázatra. Az első fordulóra jelentkezők egy microsite-on hozzáfértek minden háttéranyaghoz. Nem volt előképünk, mindent ki kellett találnunk, így mi is sokat tanultunk. Alapvetés volt részünkről, hogy ne szorítsuk intézményi keretek közé az indulás lehetőségét; a pedagógusok mellett egy okos nagynéni, vagy egy nagyobb unokatestvér is lehessen a jelentkező csapatok felnőtt segítője. Álljanak össze csapatok több iskolából, évfolyamból – problémamegoldásra fókuszálva válogassák össze a tagjaikat. Ezzel voltaképp a valódi tervezői munkát modellezik: menedzser, író, rajzoló dolgozott együtt. 

Egyedülálló módon az Ugrás a jövőbe! pályázat egyben online mentoráló workshop is volt. Ennek megfelelően kértük be az anyagokat: az ötlet megfogalmazásához fontos volt a kreatív írás, utána kértük a vizuális anyagot, amihez analógiákat bemutató inspirációs lap is tartozott. A design- gondolkodásmód fejlesztése volt a célunk: a szabadon összerakott csapat, az analógiák kutatása, az alaptervezés-módszertan, a problémára választ kereső megközelítés, a koncepció pontos megfogalmazása.


 
 

Octogon: Hogy működött ez a koncepció? 
: A felnőttek számára pontosan megfogalmaztuk, mit jelent a facilitátori szerep: ne az ő gondolataik jöjjenek át a terven. „Segíts, hogy egyedül csináljam!” – ezt elfogadni és művelni egy nagyon nehéz felnőtt-szerep, nekik is tanulniuk kellett, de remekül sikerült. A felnőttek feladata leginkább az volt, hogy segítsék a gyerekeket a határidők betartásában, értelmezésben, buzdítsák őket, koordinálják a leadást. És ami a legfontosabb: hagyják a gyerekeket dolgozni. Rendhagyó volt az is, ahogy a szponzorokat bevontuk a pályázat menetébe: nemcsak díjakat ajánlottak fel, ők is összeállítottak rengeteg tartalmat, inspirációs anyagot a saját termékükről, például arról, hogy mi a 3D nyomtatás jövője, hogyan lehet összeállítani egy munkaállomást az online világban. A Pagony könyvkiadó kreatív írás tréning-anyagokat adott öt különböző szerzőtől, minden szerző másképp írta le, mit jelent ez a fogalom. A végső anyag, amit leadtak, három részből állt: kértünk hozzá szöveget, ábrát, és inspirációs analógiákat.


Octogon: Hogy zajlott mindez a gyakorlatban?
: A februárban meghirdetett pályázatra 106 munka érkezett. A négytagú zsűri tavasszal választotta ki az első forduló során azt a tíz csapatot, akik tovább dolgozhattak. Arra gondoltunk, vagány lenne, ha a második forduló nem pusztán a projekt kidolgozásából állna, hanem mindenki ismét a rajtkőre állva mérettetné meg magát. A csapatokat a projektekre igazított MOME mentorpárok segítették, az egyetem oktatóiból és hallgatóiból álló párok jórészt a MOME Doktori Iskolához köthetők. 
A mentorok komoly előkészítést kaptak, hogyan ne folyjanak bele a tervezésbe. Az volt a cél, hogy abban segítsenek, hogy a gyerekek a Design Thinking módszertant tudják adaptálni a projektekre. A felnőttek, a pedagógusok és a gyerekek tervezőtársakként működtek együtt. A mentorok a továbbjutott csapatokkal két-három héten keresztül hetente egyszer találkoztak, ismerkedés, csapatépítés céljából. Ekkor tervezés még nem történt, pusztán ráhangolódás: minden mentor mást talált ki, hogy megismerje a projektet, kis feladatokat adtak, például szakirodalmi analógiák, inspirációk gyűjtését. Ezt követte egy egyhetes online workshop, ahol a megismert projektre készített heti menetrend alapján dolgozták ki a gyerekek az ötletüket. Ahány projekt volt, annyiféle megoldás született ennek gyakorlatára, minden mentor megtalálta a ritmust, a megfelelő idősávot. A diákok megkapták az érzést, milyen egy hétre MOMÉsnak lenni, illetve megtapasztalták milyen lehet egy design stúdióban dolgozni.


Octogon: Meglepett-e az eredmény, van-e közös tanulsága a munkáknak?
: A kiírásban szerepelt, hogy utópiát vagy disztópiát fogalmazzanak meg a pályázók. Meglepetésünkre a jövőképek nagyon nagy százaléka disztopikus volt. Felnőtteknél is ritkán előforduló kérdés a jövő, a diákoknál pedig az is kérdéses, hogy beszélget-e velük bárki a jövőképükről. Meglepő, hogy mennyire megnyomja őket a világ állapota: érzik, látják, és ez ömlik rájuk a sorozatokból, könyvekből, játékokból is. Ami viszont szintén meglepő és jó is egyben, hogy a disztópiából fakadó problémákra adott válaszaik egyszerre voltak humorosak, ugyanakkor nagyon érettek. Kőkemény generációs problémák bukkantak felszínre. Számunkra is tanulságos, hogy akik a bőrükön érzik ezeket a gondokat, azok hogy tudnak rá reagálni, milyen korosztályos választ adnak a jövő kihívásaira. Erről tanúskodnak a résztvevő mentorok visszajelzései is: nem várták, hogy ennyire betalál, a lelkükre, agyukra is hatni fog a workshop, és a diákokkal való együttgondolkodás. A MOME mentorok azokra a pontokra mutattak rá a pályamunkák fejlesztése során, ahonnan előbukkanhatott a kristálytiszta hang, a tehetség, kicsillantak és vizuálisan artikulálódtak a gondolatok.


Octogon: Hogyan képzelitek a folytatást?
: Most virtuálisan zajlott az egész pályázat, de később, az őszi Budapest Design Week keretében kiállítást tervezünk az egyetemen, ahová meghívjuk majd a gyerekeket is, hogy élőben is találkozzunk. Minden anyagot archiváltunk, értékeltünk. Célunk, hogy ezt az őszi fórumot kinyitjuk az érdeklődők mellett a szakma, a pedagógus közösségek és a támogatók számára is.


Octogon: Mit profitáltok ti ebből, számodra mi a projekt személyes tanulsága?
: Ezzel a projekttel bizonyítani akartuk, hogy

a kreativitás bárhol, bármilyen területen és formában megjelenhet,

és egy támogató közegben valódi eredmények születhetnek. Ügyeltünk rá, hogy olyan mintaprojektet hozzunk létre, ami egyrészt népszerűsíti és közérthetővé teszi a design világát, másrészt egyben tudományos kutatás. A későbbiekben a Budapest Design Week esemény mellett a MOME Design- és vizuálisművészet-tanár MA szak oktatóival az Országos Neveléstudományi Konferencián szeretnénk az eredményeinket egy szimpózium keretén belül láthatóvá tenni.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Minden ott kezdődik, hogy új kérdéseket teszünk fel, amelyekre új válaszokat kell adni

Minden ott kezdődik, hogy új kérdéseket teszünk fel, amelyekre új válaszokat kell adni

Interjú Sinus Lyngével, az egészséges építészet iránt elkötelezett dán tervezővel.

Ikonikus bútorok – beszélgetés Jászay Elizabettel I.

Ikonikus bútorok – beszélgetés Jászay Elizabettel I.

Jászay Elizabet a hazai bútor szakma egyik legismertebb és legrégebbi alakja, több évtizedes szakmai tapasztalattal. Beszélgetés-sorozatunkban designtörténetről, ikonikus darabokról és tervezési mesterfogásokról beszélgetünk vele 12 epizódon át.

Pázmány Campus extra – I.

Pázmány Campus extra – I.

Az Archi.doc, a CAN Architects, a Fejérdy + Bartók Műterem és a NARMER válasza a PPKE pályázat kihívásaira: "A tanuló embert helyeztük a fókuszba..."

Hirdetés