E=mc2

A gravitációnak hódoló, minimalista moduláris galériaágyat tervezett Jakob Glasner.

Hirdetés

Jakob Glasner kísérletező kedvű osztrák designer munkáinak középpontjában szociális-politikai rendszerek és azok társadalmi vetülete áll. Minimalista, könnyűszerkezetes galériaágya a 21. századi nagyvárosi léthez igazodik, hiszen tökéletesen beleillik a kisméretű lakásokba anélkül, hogy az alapterületből elvenne. Az ágy a gravitáció iránti tiszteletből az f=mg nevet kapta.
 

 

Az f=mg rugalmas variálhatósága leköveti az élet során felmerülő számtalan igényt, például galériaágyból emeletes vagy egyszerű „földszintes” ággyá is könnyedén átalakítható. Kis helyen elfér, ráadásul percek alatt összeszerelhető és szétszedhető, így az sem okoz problémát, ha nincs elég tér ahhoz, hogy állandó helyet kapjon.

 

 

Glasner az első prototípust saját magának építette még diák korában – szüksége volt egy kényelmes fekhelyre. Ezt az első verziót a tíz éves kísérletezés alatt számtalan másik követte, a végső típusok statikai vizsgálatok után kaphatták meg az európai direktíváknak megfelelő minősítést.

 

 

Jakob Glasner termékével a garzonok, kis méretű lakások tulajdonosainak lehetősége nyílik arra, hogy otthonaikból minél többet kihozzanak. Az idei Salone del Mobile kiállításon is bemutatott, háromszoros Red Dot díjas f=mg ötletes, dekoratív, hasznos társ lehet a kis életterekben, feltéve, ha tervezője megtalálja a gyártáshoz szükséges megfelelő anyagi és személyi partnereit.

 

 

Jakob Glasner | Web | Facebook | Instagram
Red Dot Design
 | Web | Facebook | Instagram

 

 

Forrás: Jakob Glasner

 

 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

E=mc2

E=mc2

A gravitációnak hódoló, minimalista moduláris galériaágyat tervezett Jakob Glasner.

Megnyitott a Barceló Budapest

Megnyitott a Barceló Budapest

A fejlesztő Sunbelt Csoport további három beruházást tervez a következő években.

Felfedte titkait a Hilton Garden Inn Budapest City Centre
  • 2019-07-16 12:30
  • Deco

Felfedte titkait a Hilton Garden Inn Budapest City Centre

A design fő motívuma a kert: a szálloda arculatának egységét a stilizált levélminta adja.

Hirdetés