A tragikusan fiatalon elhunyt magyar designer korát megelőző felfogásban tervezett, a pályáját bemutató kiállítást pedig nemzetközi környezetbe ágyazták.

Mindössze 33 évet élt Borz Kováts Sándor, aki korának legjelentősebb magyar designere volt. A Horváth Judit által megálmodott kiállítás a tervező rövid életét igyekszik kiterjeszteni egyrészt azzal, hogy nemzetközi környezetbe ágyazza, másrészt azzal, hogy a Moholy Nagy Művészeti Egyetem mai hallgatóival készítettek egy Borz Kováts életművét feldolgozó összeállítást.

A designer híres munkái közt van a Balaton első katamaránja, de egyetemi campust és zeneiskolát is tervezett. Emellett csővázas és üvegszálas bútorokat, héjacsengőt és moduláris lámpacsaládot is. Magyarországon az elsők közt jelenítette meg a rendszerszintű tervezést, a felesleg termelésének elkerülésére nagyon ügyelt, abból építkezett, ami rendelkezésre állt.

Borz Kováts Sándor két gyermek édesapja volt, és egy olyan korban tervezett Magyarországon sorozatgyártásra alkalmas tárgyakat, amikor sem a piac, sem a gyártói háttér nem támogatta ezt. Szerette volna, ha a tárgyai nem luxusterméknek számítottak volna, hanem bárki számára elérhető termékekké válnak. 

Jelen kiállítással először fordul elő, hogy Borz Kováts Sándor tárgyait a hatvanas évek második és a hetvenes évek első felében működő nyugat-európai tervezők tárgyai mellett mutatják be. Szeptember 19-én a Design Museum Brusselsben Borz Kováts Sándor életművét bemutató kiállítás finisszázsát tartják, ahol Horváth Judit 17:30-tól egy magyar nyelvű tárlatvezetést is tart. Az életműről egy kiadvány is készült Visnyai Zoltán grafikus közreműködésével.

Forrás: Iparművészeti Múzeum




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Design az új generációnak autóipari hatással és életszeretettel

Design az új generációnak autóipari hatással és életszeretettel

A bécsi DesignAustria The Future of Living című kiállításának anyagából szemezgettünk.

Áprilisban SHARE Architects Days, az európai építészek vására

Áprilisban SHARE Architects Days, az európai építészek vására

A 2021. április 13. és 16. közötti esemény összehozza az iparág összes szereplőjét.

Kozma’19 címmel online iparművészeti kiállítást tett közzé a MANK

Kozma’19 címmel online iparművészeti kiállítást tett közzé a MANK

A Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíj 1987 óta nyújt szakmai és anyagi támogatást a fiatal iparművészeknek.

Hirdetés