Erről szóló cikkünk a 125-ös, 2016/1-es lapszámunkból közöljük.
Erről szóló cikkünk a 132-es, 2016/8-as lapszámunkból közöljük.
Erről szóló cikkünk a 140-es, 2017/8-as lapszámunkból közöljük.
Erről szóló cikkünk a 140-es, 2017/8-as lapszámunkból közöljük.
Ez az ikerház két, teljesen egyforma félből áll, az elkülönülést csupán a színezés jelzi, de az mindenütt. Erről szóló cikkünk a 196-os, 2024/8-as lapszámunkból közöljük.
Az építész munka végeredményéről csak úgy süt a kreativitás. Erről szóló írásunkat a 123-as, 2015/7-es lapszámból közöljük.
Müller Mónika enteriőrtervező munkája.
Rosta S. Csaba és Szabó Renáta tervezésében.
Finomhangolás Budán.
Az este’r partners koncepciója szerint valósul meg Buda legújabb villaparkja.
Luxe Residence a Törpe utcában, a Téralkotó Építész Stúdió tervezésében.
A hegyoldalba belesüppedő, erdő határolta házban a fény befogása volt a legfőbb feladat, aminek köszönhetően a szalagszerűen körbefutó teraszok és a homlokzatot uraló üvegtáblák szerepe maximálisan felértékelődött.
Visszatekintve az elmúlt évre Martinkó József, az Octogon magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó építészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal íme a Balog Ádám által tervezett dabasi családi ház, amelyet korábbi cikkünk újraközlésével idézünk fel.
Formabontó ikerház Dabason.
Kertesházakkal vetekedő, nyugodt életformát kínál a lejtős terepre épült hét sorház Budán, ami 21 otthonnak ad helyet.
A változatos grafikájú termékek megvásárlásával az új Dürer Kert nyitását segíthetjük.
Tavaly az utolsó negyedévben 25 új projektet kezdtek el a befektetők.
Drasztikusan átalakul a Petőfi híd budai hídfőjének látképe.
A Széllkapu minden bizonnyal az év legfontosabb parkrendezése volt.
Az SA43 társasház projekt.