Ha nem hiszed, hogy lehetséges, nézd meg ezt a videót!

Kriston Csaba videós és Jaksa Bálint építészetfotós készített egy videót a MOME tavaly ősszel átadott campusáról. A tél végi hideg fényekben különösen jól érvényesül az új épületek (és persze a Master) letisztultsága, erre az együttállásra pedig a zene is ráerősít. A háromperces videó relaxációnak is tökéletes, csak próbáld ki!

A MOME (még most is kicsit) új campusával nehéz betelni, elvégre hét épület várja a hallgatókat 25 ezer négyzetméteren, műemlék épületekkel és újakkal, illetve mindenki számára nyitott közparkkal. Ezért is érezhette a Kriston-Jaksa kettős, hogy érdemes videóval és drónnal is feltérképezni a campust. „Minden egy tavaly nyár végi közös bringázás során kezdődött, akkor kérdeztem rá először Kriston Csaba barátomnál, hogy érdekli-e egy merőben más téma azoktól amikben akkoriban forgatott – írta Jaksa Bálint a blogjában. – Filmes témákban tapasztalt róka, és az építészet őt is mindig érdekelte, így nem volt nehéz döntés számára belevágni egy közös projektbe, aminek témája a MOME épületegyüttese.

Az ötletek közösek voltak, Csabi hozta a szakmai részt, én pedig az építészeti látásmódot. Az egész napos forgatás után alig vártuk, hogy elkészüljön az első vágat, és nem sokkal később megoszthassuk veletek a kész alkotást.”

És most megosztjuk mi is, már csak azért is, mert a videó hozzájárul a MOME missziójához, hogy a campus, mint szellemi műhely szélesebb körben is láthatóvá és értelmezhetőbbé váljon. Éppen ez utóbbi céljából hirdettek még decemberben fotópályázatot, amelyre több mint ezer kép érkezett, a beérkező legjobb pályaművekből pedig kiállítás nyílt a MOME Ground épületében.

A campus építésztervezői Reimholz Péter (†2009), Csomay Zsófia, Németh Tamás, valamint a 3h Építésziroda és vezetői, Csillag Katalin és Gunther Zsolt voltak, a kivitelezést a Market Építő Zrt. végezte. 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészeti látványtervek a MOME frissdiplomásaitól: a kelenföldi lakóteleptől egy erdőmenti tánckolóniáig

A most bemutatott munkák középpontjában a lakhatás kérdései és a közterek rehabilitációja áll.

Két aranyérmet is nyert a Párisi Udvar a FIABCI World Prix d’Excellence-en

Négy arany- és három ezüstérmet nyertek a magyar ingatlanfejlesztők a rangos nemzetközi nívódíj pályázaton.

Aranyat ért a MOME Campus épületegyüttese

Az A’Design Award versenyének Golden Award díját hozta el.

Hirdetés
2023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1