Hotel a gyárban

Pécsi építészhallgatók is közreműködnek a Zsolnay-gyár újragondolásában

Másik épületbe helyezik át a világhírű pécsi Zsolnay-gyár termelését, így új fejlesztési területek nyílnak meg a jelenlegi működési helyén. Többek között egy olyan tematikus kulturális-/üzleti-/konferencia- és hoteltömb létrehozása a cél, amely hordozza a Zsolnay-örökséget. Az átalakítást célzó koncepció megalkotásában a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) építészhallgatói is részt vesznek a kar oktatói által kidolgozott, a fenntarthatóságot fókuszba állító egyedi módszer segítségével. 

 

„A bolygónk megváltozott éghajlati viszonyai, a körforgásos gazdaság és a fenntartható jövő megteremtésének szükségessége az építészoktatásban is gyökeres változást kívánnak. A jövő fenntartható városi közösségeinek megteremtéséhez és az életminőség javításához az épített környezet tervezése és fejlesztése során a jelenlegi gyakorlathoz képest radikális módszereket kell alkalmaznunk. Ebben a folyamatban kiemelkedő feladat hárul a diákokra és a következő építészgenerációkra, hiszen a jelentős energia- és természetierőforrás-fogyasztó, hulladéktermelő épített környezet már napjainkban is számos kihívást rejt magában. Emiatt is fontos ezeket az elveket már az egyetemen megtanítani, hiszen a mostani hallgatók lesznek azok, akik saját építészeti praxisuk megalapításakor folytatni fogják az elkezdett munkát” – vallja dr. Veres Gábor DLA habil. egyetemi docens, A környezeti vészhelyzet és építészet kurzussorozat – komplex tervezés I. tantárgyfelelőse.


Ennek mentén a pécsi építészképzés keretében olyan oktatási módszert dolgoztak ki, amelyben építészeti terek újrahasznosításával foglalkoznak, és amelyben az épülettervezés, valamint a meglévő településszövet alakítása egy egységes, komplex, fenntarthatóság-központú várostervezési fejlesztéssé kapcsolódik össze. Évről évre a féléves feladatok olyan felhagyott, kiüresedett funkciók köré szerveződnek, amelyek városszerkezetileg lényeges pozícióban találhatók, emellett a társadalom számára is fontos identitással bíró helyek, amelyek urbanisztikai környezete változtatást kíván.

Az aktuálisan zajló kurzus fókuszában a pécsi Zsolnay-gyár hasznosítása áll. Ehhez a PTE MIK és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. stratégiai együttműködési keretmegállapodást kötött annak érdekében, hogy az oktatás, kutatás és fejlesztés során elért eredményeket hasznosítsa, a tudásalapú és egyben pragmatikus megközelítéssel pedig elősegítse a gyár, a magyar ipar hosszú távú és folyamatos fejlődését.

A Zsolnay-gyárat is magában foglaló ingatlan hatékony kihasználása, valamint az építészhallgatók jelen feladatában vizsgálandó projektelemek megvalósulása érdekében a gyárat az ingatlanon belül másik épületbe helyezik át. Az egykori Zsolnay-gyár fejlesztése, a termelés korszerűsítése és a hatékonyságnövelés által felszabaduló terület új lehetőségeket kínál. A fejlesztés általános célja az országimázs erősítése, a Zsolnay-márka mint a magyar kulturális örökség fontos elemének a bemutatása, valamint a Zsolnay-porcelánra épülő tematikus hálózat kialakítása. A terület vizsgálata után a Zsolnay-örökséget magában hordozó tematikus kulturális-/üzleti-/konferencia- és hoteltömb létrehozása a cél. A tervezésnél elsődleges szempont, hogy a létrejövő épület integritásban legyen a gyártással, egyrészt bemutatva azt, másrészt konkrét betekintést nyújtva a gyártás felé. A tervezett épület egyben tisztelettel kíván adózni a méltán híres Zsolnay-épületkerámia örökségének.

„A Komplex tervezés I. tantárgy hallgatói ezeknek az elveknek és funkcionális igényeknek megfelelően személyenként egy építészeti fejlesztési tervet, valamint egy épületkerámia iparművészeti részlettervet dolgoznak ki a szemeszter során, amelynek válogatott esszenciáját, egy kiadványt és egy kiállítás digitális állományát a kar átnyújtja a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. részére. A terveket kiállítás keretében mutatjuk be, várakozásaink szerint ezek egy széles szakmai és társadalmi közegben is érdeklődésre találnak. A kiállítás legjobb munkáit díjazni kívánjuk. Az épületkerámia olyan izgalmas anyag számunkra, amellyel mint kutatási témával a jövőben is foglalkozni kívánunk mind az akadémiai, mind a tudományos TDK és a doktori témakiírásokban is” – teszi hozzá Veres Gábor. 


Forrás: sajtóanyag




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Dél-amerikai településüzemeltetésben segítenek pécsi egyetemi hallgatók

Dél-amerikai településüzemeltetésben segítenek pécsi egyetemi hallgatók

A PTE első kelet-európai egyetemként vesz részt interkontinentális mérnöki fenntarthatósági projektben.

Modern apartmanok, elegáns lobby, és borospince Pécs új apartmanszállodájában

Modern apartmanok, elegáns lobby, és borospince Pécs új apartmanszállodájában

Várhatóan májustól fogadja első vendégeit Pécs központjában a felnőttbarát Fibula Residence Hotel & Wellness.

Aukción a magyar festészet kiemelkedő darabjai

Aukción a magyar festészet kiemelkedő darabjai

Téli aukció a Virág Judit Galériában.

Hirdetés