Megkezdte az Advance Tower második ütemét a Futureal-csoport.

Megkezdte az Advance Tower irodaház második ütemének építését a Futureal-csoport. A Váci úti irodafolyosón megvalósuló épületegyüttes a második fázisban 8000 négyzetméter bérbeadható területtel bővül. A WELL Building Platina előminősítésű irodakomplexum új ütemét várhatóan 2019 második felében adják át.

Az összesen 68 millió euró (21 milliárd forint) értékű Advance Tower irodakomplexum a most megkezdett második ütem befejezésekor több mint 20 000 négyzetméteresre bővül. Az épületegyüttes 12 100 négyzetméteres első ütemébe a bérlők már idén júniustól beköltözhetnek. A 8 szintes, ’A’ kategóriás épület terveit a Paulinyi-Reith & Partners Építészeti Stúdió készítette. Az Advance Tower egyedi tervezésű üvegfelületeinek köszönhetően a komplexumban kialakított irodákban nagy lesz a természetes fény aránya. Az irodaház mindkét ütemét okos megoldásokkal és fenntartható technológiákkal is felszerelik, így intelligens épületmenedzsment, a benapozottságot optimalizáló, automatizált árnyékolástechnika, decentralizált melegvíz-ellátás, intelligens öntözőrendszerrel szerelt tetőpark, illetve alacsony kibocsátású hűtő-fűtőrendszer is megtalálható az irodakomplexumban. 

A BREEAM-tanúsítványt is szerezett Advance Tower második ütemét is a WELL Building Standard (WELL) minősítésének megfelelően tervezték és üzemeltetik majd. A WELL-minősítés célja, hogy olyan irodaházak épüljenek, amelyek a környezetvédelem mellett az ott dolgozók egészségére, közérzetére és komfortérzetére is kedvező hatással vannak. A washingtoni székhelyű International WELL Building Institute az épületek emberi szervezetre, egészségre, közérzetre gyakorolt hatását vizsgálja és értékeli hét szempont – a levegőellátás, a víz, az egészséges táplálkozás lehetősége, a természetes fény, a testmozgás, a kényelem és a szellemi frissesség – alapján. Jelenleg világszerte több mint 30 irodaépület rendelkezik WELL előminősítéssel. Ezek közül, első európai fejlesztőként, egyszerre három projektje WELL Platina előminősítését szerezte meg a Futureal-csoport. 

“A Futureal-csoport fejlesztésében, összesen több mint százezer négyzetméteren megvalósuló Advance Towert, Corvin Technology Parkot (Corvin 5) és Budapest One irodaparkot már a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére is pozitív hatást gyakorló szempontok szerint valósítjuk meg. A WELL-rendszerhez kapcsolódó innovációk határozzák meg az irodapiacot a következő évtizedben, amelynek az Advance Tower az egyik első úttörője Magyarországon és Európában.” – mondta Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója.

forrás: sajtóközlemény

1 / 7 fotó

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Jelentősen bővül az újlakáskínálat az ötszázalékos áfának köszönhetően

Több mint 500 otthonból álló csomagot jelentett be a Cordia.

A kiskereskedelmi terület háromnegyedét már bérbe adták az Etele Plázában

Az Inditex-csoport a legújabb üzletkialakítási koncepciójával nyitja meg üzleteit.

Új ingatlanfejlesztő céget indított Futó Gábor

HelloParks néven új ipari és logisztikai ingatlanfejlesztő és befektető vállalatot indított a Futureal és a Cordia alapítója.

Hirdetés