3D nyomtatott széket, kísérleti lámpákat, újraértelmezett asztalokat mutattak be.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Formatervező Tanszéke másodszor vett részt a világ egyik legnagyobb bútorkiállításán, a Stockholm Furniture and Light Fairen. A stockholmi bútorvásár idén ünnepli 70. évfordulóját, 1951-es alapítása óta képviseli a skandináv bútortervezés hagyományait és értékeit.

Az ötnapos rendezvény három nagyobb részből áll, melyek közül a Greenhouse szekcióban mutatkoznak be a legfrissebb fiatal tervezők és a legkreatívabb designiskolák. Itt kapott helyet a MOME Forma standja, ahol 11 végzős és frissen végzett hallgató bútor- és lámpaprototípusa került bemutatásra, köztük 3D-nyomtatott szék, személyre szabott asztalok, pihenő- és tárolóbútorok, valamint új innovatív tervezési megoldásokat felsorakoztató világítótestek.

Fotó: MOME Design Intézet

Az egyetemi hallgatók hazai és nemzetközi láthatóságának növelését a Design Intézet tanszékei első számú célkitűzésüknek tartják, ezért egyre több lehetőséget és felületet biztosítanak a diákok külföldi bemutatkozására.

Oktatás a MOME Formatervező Tanszékén

A designoktatás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen több évtizedes tradíción és folyamatos innováción alapszik.

A MOME nemcsak egy oktatási központ, de 140 éves múltjával a szakma think-tankjeként is fontos szerepet tölt be magyar kreatíviparban és kultúrában.

A Formatervező Tanszék képzési struktúrája három különböző megközelítésen alapszik: vállalati és gazdasági szemlélet, experimentális tervezés és rendszergondolkodás. A program keretében a hallgatók olyan problémamegoldó, intellektuális attitűdöt sajátítanak el, amely által még nyitottabbak lesznek az új ötletekre és a kritikus gondolkodásra.

Fotók: MOME Design Intézet

A tanszék Bútortervezés Programja keretében létrejött munkákat a kísérletezéssel elért új szerkezeti megoldások, izgalmas formaalakítás, és meglepő anyagtársítások jellemzik. A tervezési feladatok fókuszában a műhely-centrikus tervezés, és a hagyományos technikák újraértelmezése áll. A leendő bútortervezők folyamatos modellezések révén minden projekt végén eljutnak a prototípus és műszaki tervek elkészítéséig. A meghatározott témakörökben, minden hallgató saját magának találja meg azt a problémakört, amellyel foglalkozni szeretne, az élet minél változatosabb területeiről. Ezt jól felépített designszemléletű kutatás és szisztematikus kísérletezési és tervezési folyamat követi.

A kiállításon résztvevő hallgatók és frissdiplomás  tervezők:
Becker Dóra
Czikkely Anna
Csoma Sarolta
Hevesi Annabella 
Kispál Márton
Kovács Alexandra
Németh Dóra
Ollé Gellért
Péni Brigitta
Pinezits Petra
Sipos Anna 

A kiállításon résztvevő oktatók: Pais Panni, Püspök Balázs

Témavezetők: Juhász István, Kerékgyártó András, Lakos Dániel, Püspök Balázs

Projektmenedzser: Barna Máté




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A relaxációt költséghatékonyan segítő módszerért járt a fődíj

A relaxációt költséghatékonyan segítő módszerért járt a fődíj

Fenntarthatóbb és költséghatékonyabb fürdőszobai környezetet teremthet a MOME-s hallgató nemzetközi díjas terve.

MOME campus 2019

154 - 2019/6

A 154-es lapszám a MOME nagyszabású campusfejlesztéséről szól, és persze jóval többről is. Átláthatóságról, az építészeti divat ignorálásáról, kreativitásról, időről és persze a hallgatókról, akik szintén hangsúlyosan jelennek meg az idei hatodik OCTOGON magazin hasábjain. 

Hirdetés