A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas építész, egyetemi tanár 84 éves volt.

Török Ferenc Kossuth-díjas építész, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze szeptember 10-én családja körében elhunyt. A gyászhírt családja közölte az MMA elnökségével.

Török Ferenc 1936. október 22-én született Budapesten, édesapja vasesztergályos, édesanyja varrónő volt, a szülői házban tapasztalt szeretet kihatott az építész fiuk egész pályafutására – írja a Wikipedia. 1955-ben kitűnő eredménnyel érettségizett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, a műegyetemi diplomamunkáját 1960-ban védte meg jeles eredménnyel, diplomatervét „Diplomadíjjal” tüntették ki.

Weichinger Károly hívására az egyetem Középülettervezési Tanszékére került, mint tanársegéd, majd Gádoros Lajos kérésére a rajzi tanszék oktatója lett. Tanítással egy időben jelentős tervezési megbízásai is voltak: Művésztelep Szentendrén (1963), OTP társasházak a budai várban (1965). Kétéves szakmai gyakorlatát a KÖZTI-ben töltötte, Gádoros Lajos műtermében ismerkedett meg Kotsis Ivánnal és Id. Janáky Istvánnal. Az egyetemre a Középülettervezési Tanszékre tért vissza ahol 1968-ban adjunktus, 1983-ban docens lett.

Ebben az időben már jelentős tervezési feladatokat készített: 1979-ben a kisvárdai járási művelődési központ, 1975 és 1988 között tervei szerint épült fel a nagydobszai, nemeshetési, balatonfenyvesi, a révfülöpi, az edelényi, és az ábrahámhegyi templom. 1982-ben építész-oktató munkásságáért és alkotó építészeti tevékenységéért Ybl Miklós-díjat kapott. Egyetemi keretek között sajátos magánpraxist folytatott Balázs Mihály tanártársával, szoros kapcsolatban a megrendelőkkel, a helyi egyházakkal.

1995-ben Kossuth-díjat kapott „kimagasló értékű építészeti – különösen templomépítő – munkásságáért, iskolateremtő oktató és alkotó tevékenységéért", 1996-ban a bencés rend Pro Pannonhalma díjjal jutalmazta. További jelentős elismerései: Pro Architectura-díj, Az év művésze díj-Nyíregyháza, Csonka Pál-érem, Kotsis Iván-érem.

2005-ben nyugdíjba vonult, de a magánpraxisát nem adta fel teljesen. Tagja volt a Magyar Építőművészek Szövetségének, a Magyar Építészkamarának, a Magyar Művészeti Akadémiának és a Professzorok Batthyány Körének.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A természet és a megújult ember a fő irányvonal Casa Luziában

A természet és a megújult ember a fő irányvonal Casa Luziában

A mexikói építésziroda egészen Nietzscheig nyúlt vissza.

Diagonál lakás Budapest belvárosában
  • 2019-06-24 14:30
  • Deco

Diagonál lakás Budapest belvárosában

A lakás falai egyben a tárolók is.

Az Egri Járási Hivatal és a ház a házban elv

Az Egri Járási Hivatal és a ház a házban elv

A győri ZIP Architects terve lett a tervpályázat befutója.

Hirdetés