Paradigma Ariadné: Gellérthegyünk

A Gellérthegy oldalába lépcsők kerülnek. Lépcsők, amik nem vezetnek valahonnan valahová, hanem amelyek események terei.

A Gellérthegy a Magyarországot uraló mindenkori hatalom kiürült és jelentéktelenné vált játékszere. A gyenge lábakon álló magyar büszkeség be nem váltott reménysége, a megépítése pillanatában elavult hadászati műtárgy, a soha-nem-volt nemzeti panteon, a felszabadító-elnyomó hatalom által emelt, de mára már semleges Szabadság-szobor természettől részben elhódított otthona. Egyszerre a legvadabb fantáziák bölcsője és a legprofánabb városi funkciók gyűjtőhelye. A turisták pislognak csak le onnan.



Budapesten két képződmény rendelkezik a történeti és társadalmi túlterheltség ezen szintjével: a Várhegy és a Gellérthegy. Ez a kettő hibrid tárgy a természeti és az épített környezet határán nem tud jelentéktelen lenni. Míg azonban a Várhegy nemzeti jelentőségű épületek szimbolikus gyűjtőhelye, addig a Gellérthegy a mostohatestvér. Nem véletlenül bír a mai napig kiemelt természeti védettséggel is, és otthona megannyi nővény és állatfajnak. Nem tudott senki olyan mértékű átalakítást végezni rajta az építések és háborúk különböző eszközeivel, mint a szétfúrt, szétbontott, szétlőtt és megkopasztott Várhegyen.



Javaslatunk lényege, hogy a Gellérthegyet időszerű nem kitennünk ennek és ezért mi, a város polgárai megfosztjuk mindentől, ami többet jelenthet, mint egy hegy a maga természeti csodálatosságában. Megfosztjuk attól, amely többet és mást szolgálhat annál, hogy saját jóllétünknek, szórakozásunknak, együttműködésünknek helye legyen a jövőben.



A Gellérthegy oldalába lépcsők kerülnek. Lépcsők, amik nem vezetnek valahonnan valahová, hanem amelyek események terei. Így a létrejövő lépcsőszakaszok formájukban lépcsők, de nélkülözik azt az ideát, miszerint vezetniük kell valahová.  Olyanok, mint egy Gellérthegy Citadella és Szabadság-szobor nélkül. 
A lépcső ideamentes formáját a lépcső használója töltheti meg tartalommal.
Mi töltjük meg tartalommal.
Én töltöm meg tartalommal.

Hogy mindez létrejöhessen a hegy tetején álló építményeket kövenként bontjuk el. Ez egy megterhelő folyamat, a kezeink évszázadokat tartalmazó anyagot mozgatnak, hogy a bontásból eredő darabokból a lépcsők építőanyaga lehessen. Számunkra az emlékeket nem a forma, hanem a tett és anyag hordozza onnantól kezdve. Így eltűnik minden a Gellérthegy tetejéről, ami valaha volt, de nem lesz ott semmi abból, ami valaha lesz. Sem már összeomlott, sem pedig még fel nem épült rendszerek szimbolikus helyeként nem szolgál többé.

Ebben a folyamatban a szobor eltűnése a legnehezebb pont. Miközben dől, vegyes érzelemmel nézzük. Mindannyiunk küszködik valamivel, egyesek a Szabadság-szobor emlékével, mások a szabadsággal vagy a szobordöntések emlékével. Egy dologban értünk egyet, hogy szabadok vagyunk feláldozni a szabadság szobrát egy szabadabb szabadságért. Mert ebből a szoborból a lépcsősorok fém kötőeleme lesz. Úgy ahogy itt írva van: a Citadella elbontásából származó köveket egymásmellé helyezzük, a közéjük vésett mélyedésekbe kapocsként az olvasztott Szabadság-szobor kerül, hogy összetartsa a lépcsőt.

Az ideológiailag túlterhelt anyag – a kő és a bronz – ideológiailag semleges formát vesz fel, üres lesz. Ürességében válik használhatóvá vagy használhatatlanná számunkra ha a Gellérthegyre érkezünk. A lépcső anyagában benne lesz annak a múltnak az emléke, ami formálni kívánt minket, de a belőlük létrejött új formában ott lesz a jövő lehetősége, amit formálni tudunk. 

Ez a lépcső nem jelentéktelen, csak jelentősége nem determinált. Lehet fontos, lehet kevésbé fontos, de egyesek számára lehet teljesen jelentéktelen is. A lépcsőkkel kapcsolatban éreznünk semmit sem kell, de mindent lehet. Így válik a formája szentté, mert bármilyen erő, amely a jövőben ráolvasással kíván megszilárdítani egy kiemelt jelentést, az a formálhatóság szentségét töri össze ezzel a gesztusával. 
Nem a semmi az, ami így létrejön, hanem a lehetősége mindennek, amit megteremthetünk. A személyes legendák, mítoszok, történetek és a történelem tere lesz a Gellérthegy. 

Míg a hegy oldalában lévő lépcsősorokat birtokba vesszük, addig Budapest egyik legmagasabb pontján, a Citadella és a Szabadság-szobor helyét lassan a bejárható természet tölti ki. Nem uralja a város tetejét többé semmi. A Gellérthegy alján elinduló ösvények a maguk természetességében folytatódnak és találkoznak össze legfelül.  A különböző nemes és invazív fafajok néhány év alatt befutják a hegytetőt és egyszer majd úgy tűnik mintha mindig így lett volna. Rókák szeme világlik a sűrű sötétben azok felé, akik feltévednének oda egy késői órán.
Javaslatunk célja volt eldönteni végre mindent nem egyszerre és nem mindenkorra.

http://paradigmaariadne.com/

forrás: sajtóközlemény

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Városmajori Szabadtéri Színpad vs. Paradigma Ariadné

Városmajori Szabadtéri Színpad vs. Paradigma Ariadné

Ezúttal a Paradigma Ariadné tervét mutatjuk meg, amelyben a tervezők egy új betűtípust is megalkottak.

Múltból építkező jövő

Múltból építkező jövő

A Paradigma Ariadné, a Spacefor, a Lépték-Terv Tájépítész Iroda és Mihálffy Krisztinával közös, a Budapest Déli Városkapu pályázatra készült terve.

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Izgalmas volt az idei év építészeti/design események terén, nektek melyik volt a kedvencetek?

Hirdetés