Hirdetés

„Kevésbé felszínesen” - Szentpéteri Márton interjúja. 

Jasper Morrison egyike a leginkább meghatározó kortárs designereknek Nagy-Britanniában. Ugyancsak megkülönböztetett tagja a sztárdesignerek nemzetközi „klubjának” is, aki jelenleg az Alessi, az FSB, a Cappellini és a Vitra számára tervez. Az OCTOGON két évvel ezelőtt találkozott Morrisonnal először (OCTOGON 2001/4). Ezúttal a Vitra jóvoltából cégük prágai stúdiójában nyílt módunk beszélgetni vele.

Pár szóval leírná a globalizáció korának irodai életéről alkotott azon elképzelését, melyet az ön új, a Vitra által piacra dobott, Advanced Table Module (ATM) fantázianevű irodabútor-rendszere reprezentál, avagy megtestesít?
Úgy vélem, óriási lehetőségünk van arra, hogy az irodákat élvezhetőbb helyekké tegyük… Így lehet a legegyszerűbben megfogalmazni. Mindannyian tudjuk, hogyan is fest egy átlagos iroda. Légköre nem épp a legegészségesebb munkahelyi légkör. Az ATM célja tehát, hogy az irodai életet élvezhetőbbé, termékenyebbé és kreatívabbá tegye. Kiindulási pontom az ATM tervezésekor az a tapasztalat volt, hogy az irodabútor-rendszerek többsége nehezen érthető, ezek inkább eltakarják a mindennapi tevékenységekhez szükséges tárgyakat, mintsem hogy irányítanának bennünket. Azt gondolom, minden tárgynak, amit látunk, könnyen érthetőnek kell lennie, hogy ily módon — tudván, mi mire való — nyugodtabb és kényelmesebb viszonyba kerüljünk a környezetünkkel. Az ATM tervezését valóban azon megfontolással indítottuk, miszerint bárki tud dolgozni egy asztalon, ekképp tehát nincs is semmi titokzatos egy íróasztalban sem, hiszen az nem más, mint egy továbbfejlesztett asztal… Ennyi az egész! Ezt az elvet szem előtt tartva azt kérdeztük magunktól, vajon mit tehetünk hozzá egy asztalhoz úgy, hogy attól az még asztal maradjon, és ugyanakkor mégis több irodai funkciót is el tudjon látni. Így a projekt fő koncepciója nem volt más, mint hogy az asztallal kezdjük, s az irodai íróasztallal fejezzük be a tervezést.

Hisz abban, hogy a designerek segíteni tudják a jövő munkavállalóit az Európában már jelentkező nehézségek leküzdésében? Hisz abban, hogy a design javíthat azon az állapoton, amelyben a munkahelyek biztonsága gyakorlatilag megszűnik?
Nem hiszem, hogy a design felelős volna azért, hogy az emberek miként működtetik vállalkozásaikat. Nézze, ha önnek van egy rossz vállalkozása, egy új íróasztal megvásárlása természetesen nem jelenthet megoldást. Másfelől azonban, úgy vélem, a design segíthet, ha a vállalkozásban betöltött szerepét helyesen ítéljük meg. Az új típusú munkahelyek egyedi és gazdaságos megvalósítása iránt olyan óriási az igény, mint még soha. A kortárs irodáknak legalább olyan mobilaknak és flexibiliseknek kell lenniük, mint felhasználóiknak, a szabadúszó vállalkozók, projekttagok és az úgy nevezett „Ich-AG”-k és „Me-Ltd.”-k millióinak.

Néhány nappal ezelőtt Németországban tartotta kétéves konferenciáját az Ipari Formatervező Társaságok Nemzetközi Tanácsa (ICSID). A konferencia fő témái a globalizáció és a digitalizáció voltak. Mint formatervező mit gondol ezekről a jelenségekről?
Ami a hátrányokat illeti, a globalizáció a médiával karöltve azt a hatást kelti, mintha minden elérhető és kívánatos volna, de csak meglehetősen felszínes megközelítésben. Ezért az a véleményem, hogy a globalizáció veszélyes dolog. Ugyanakkor azonban a globalizáció talán számos jóval is szolgálhat, mint amilyen például a különféle kultúrák között egyre fokozódó információcsere is. Nos, az meglehetősen valószínű, hogy az egyedi kultúrákat erodálhatja majd ez a felfokozott információcsere. Talán el kell fogadnunk, hogy ez az erózió mindenképp be fog következni, ám úgy megőrizni egy kultúrát, hogy falakat emeljünk köré, szintén nem jó megoldás… Talán meg kellene próbálnunk kevésbé felszínesnek lenni, és talán meg kellene találni annak az útját, hogyan legyünk sokkal pozitívabbak és alaposabbak.

Hisz abban, hogy a formatervezők s az olyan szervezeteik, mint a Kenji Ekuan és barátai indította Design for the World elérhetik ezt a célt?
Én sokkal személyesebben viszonyulok ehhez a kérdéshez: az én hozzájárulásom a munkám — valamilyen értelmet találni a kommerszben. Azt gondolom, hogy bárki, aki a DW-hez hasonlót kísérel megalkotni, jó okkal teszi azt. Reménykedjünk, hogy lesz eredménye.

Mit gondol a design felsőoktatásról ebből a szempontból?
Amit igazán hiányoltam a magam designképzéséből, az a valódi instrukció, az ipari folyamatok és anyagok, illetve — hogy őszinte legyek — a design összes alapeszközének ismerete volt. Úgy vélem, ennek egyik oka az, hogy a designiskolák általában a művészeti iskolák részét képezik, és hajlamosak az oktatás fentebbi típusát semmibe venni a kreativitás kedvéért, ami természetesen szórakoztató. Felteszem, a diákok is örömmel próbálnak meg még kreatívabbakká válni, semmint az alumíniumöntés folyamatáról szóló előadásokon ücsörögni. Ám az iskola befejeztével a következő húsz évet továbbra is tanulással töltöttem, végre megértvén olyan dogokat, melyeket valójában már a kezdetektől tudnom kellett volna. Így, ha egy új iskola alapítására pályáznék, a fent említett témákat a tananyag legfontosabb részévé tenném. Azt követően pedig nemigen izgatnám magam túlságosan amiatt, miként is próbáljam meg a designt tanítani. Azt gondolom, ha jó filmeket mutatunk nekik, és rávesszük őket, hogy beletekintsenek néhány könyvbe, lássanak néhány kiállítást, és általában rávesszük őket, hogy használják a szemüket, akkor az ipari folyamatokról és anyagokról szóló megalapozott képzéssel egyetemben jó eredményekkel fogunk találkozni!

És mi a helyzet a retorikával, a kommunikációval, a PR-ral és a marketinggel?
Értem, mire gondol... Az a véleményem, hogy fontos tanulni a marketingről, nem azért, mert érdekes vagy releváns a design számára, hanem csupán, hogy megértsük, mire is való. Hiszen a marketing mindig a designer ellensége. Azt gondolom, hogy a marketing felelős a design tömegméretű félremagyarázásáért is. Amit a magazinok növekvő mértékben mutatnak be mostanában, az nem más, mint ezek az őrült tervek, az összes olyan kütyü, amit a marketingesek készek mindig promotálni. Mivel ezeket az őrült tárgyakat könnyű eladni, és könnyen magukra vonják a figyelmet, mivel könnyen lehet hirdetni őket. Úgy hiszem, ha az utcán csinálna egy kis kutatást arról, hogy mi is a design az emberek szerint, azt mondanák, hogy az valami őrült dolog, valami különleges, amit berakhatsz a lakásba, és a vendégek felkapják a fejüket, azt kérdezvén, az Isten szerelmére, mi ez? Ez pedig nem csak a közvélemény, de azok számára is rossz üzenettel bír, akik designerek lesznek később, s akiknek így a designról alkotott elképzelésük a tárgyak tervezésének erről a nem épp jó céllal történő módszeréről fog szólni.

Az egyik legtekintélyesebb magyar formatervezőnek, Lengyel Istvánnak az a véleménye, hogy a formatervezők mindig a marketinges kollégák előtt járnak a hatékony designstratégiában (OCTOGON 2003/1). Mit gondol, vajon a formatervezők tudják valamelyest irányítani a marketing szakembereket?
Igen, természetesen, a példák legtöbbje olyan vállalat, ahol a marketing másodlagos, vagy egyáltalán nem létezik. Gondoljon Dieter Rahmsra és a BRAUN AG-ra. Biztos vagyok abban, hogy a marketingnek nincs valódi esélye tehetséges formatervezők nélkül!

fotó © Jasper Morrison

 

Magyarországon általában bútortervezése és belsőépítészeti munkái miatt ismert, noha ön tervezett televíziót, hifit és digitális fényképezőgépet a SONY-nak, buszmegállót és villamost a Hannoveri Közlekedési Vállalat (Üstra) számára. A magyar olvasóközönség számára ez utóbbinak különösen nagy a jelentősége, hiszen ez váltotta fel azokat a Herbert Lindinger által a hetvenes években tervezett villamosokat, melyek némileg újratervezett formában ma Budapesten járnak.
Ó valóban? Ez kellemetlen, hiszen ezek jóval drágábbak, lévén sokkalta régebbiek, mint egy új konstrukció! Ami engem illet, számomra fantasztikus lehetőség volt, hogy villamost tervezhettem, mert ez egy óriási projekt volt. Nem minden nap ad valaki számunkra efféle feladatot. Azt gondolom, hogy feltehetőleg a leginkább a bútortervezéstől eltérő különbségeiért és az összetettségéért kedveltem ezt a munkát. Szemben egy szék tervezésével, ami valójában egyetlen komplex feladat, egy villamos tízezer kisebb problémából épül fel, melyeket úgy kell elrendezni, hogy a teljes hatás működni tudjon. Ez a gondolkodás egy nagyon más formáját jelenti és rengeteg kemény munkát. Úgy három év szabályos munkáról volt szó többé-kevésbé teljes munkaidőben.

Ez volt az utolsó ilyen típusú megbízása? 
Ezt most hirtelen nem tudom megmondani, de adott esetben határozottan nem mondanék nemet az első ajánlatra, ami érdekesnek mutatkozna. Hogy őszinte legyek, igen szerencsés voltam a hannoveri munkával! Mérnökök egy olyan ragyogó csapatával dolgoztam együtt, melyet — extrém mód — anglomán fickó vezetett, aki mindenkit arra bíztatott, hogy angolul beszéljen. Ez óriási előny volt számomra, mert akár fordítva is történhetett volna, azt is mondhatta volna, hogy megkapta a munkát, most akkor beszéljen németül…

Ami nem egy egyszerű ügy!
Igen, ez meglehetősen nehéz lett volna számomra.


Fotó: Hans Hansen, Miro Zagnoli és Szentpéteri Márton

Az interjú nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2003/5-6. -os számában.       




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az ülés története 90 percben

Az ülés története 90 percben

1800-tól foglalja össze az ülőbútorok történetét a Vitra filmje.

Vitra a Solinfo főhadiszállásán
  • 2018-11-19 10:13
  • Deco

Vitra a Solinfo főhadiszállásán

Vitra Concept Store nyílt a Solinfo főhadiszállásán

A Reynaers rendszerei hasznosítják a napenergiát

A Reynaers rendszerei hasznosítják a napenergiát

A Reynaers komolyan gondolja, hogy a fenntarthatóság az építőipar alapvető trendje.

Hirdetés