Magas szintű képzés indul építészek, mérnökök és tervezők számára a faszerkezetek világáról.
A FIABCI World Prix d'Excellence ingatlanfejlesztői díjátadóján nyert a MOL Campus épülete.
A munkahelyi környezet mentális egészségre gyakorolt hatása rendkívül fontos tényező. A Skanska átfogó jelentést készített a kelet-közép-európai régióban a munkahelyi neurodiverzitásról, rámutatva arra, hogy az irodák kialakításának milyen lényeges szerepe van a mentális egészség és a jóllét szempontjából.
Olyan pályázatokat várnak a nemzetközi versenyre, amelyekben Aluprof rendszereket alkalmaztak.
Eredetileg június 3-án indult volna az otthonfelújítási hitelprogram, de problémák léptek fel.
1,2 milliárd forintos fejlesztéssel modernizálták a tetőcserépgyárat Csornán.
Indul a jelentkezés a Liszt Ferenc repülőtér zajterhelésének enyhítésére indított program újabb ütemére.
A műemléki védettséget élvező, ikonikus 1. Terminál is megújul a Liszt Ferenc repülőtéren
A vevőknek ez akár több millió forint megtakarítást is jelenthet
Több szakmai szervezet is szót emelt az otthonfelújítási támogatás kapcsán, minél többféle technológiára kiterjedő rendszert szeretnének.
Az első fázisban három társasházat építenek fel.
Igazodva a szigorodó hőtechnikai követelményekhez
Együttműködésre lépett a Terrán és az SW Térkő
A magyar piac arra vár, hogy felgyorsuljon a digitalizáció és elkészüljön az állami BIM szabályozás.
A Mapei szakmai közleménye
A BudaPart CITY irodaházban található McKinsey & Company bérleménye lett "Az Év Irodája" győztese. A rangos szakmai elismeréssel kitüntetett iroda a Market Építő Zrt. kivitelezésében és a Property Market Real Estate Development fejlesztésében valósult meg.
Ünnepélyes keretek közt rántották le a leplet a plakettről
A konferenciát díjakat is kiosztottak
270 millió eurós árvízvédelmi projektbe kezdett a bécsi csatornázási művek