Záróadásához érkezett az Esték a Hild-villában – Tesztoszteronépítészet beszélgetéssorozat.

Ma este különkiadással jelentkezik az Esték a Hild-villában – Tesztoszteronépítészet című beszélgetéssorozat, amelyben ezúttal felcserélődnek a szerepek. Mintegy keretet adva a tavaszi szemeszter adásainak, a fiatalokkal foglalkozó sorozat első vendége, Smiló Dávid kérdezi az eddigi házigazdát, Wesselényi-Garay Andort.

A beszélgetés középpontjában ezúttal Wesselényi-Garay Andornak, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) tudományos főmunkatársának, az est házigazdájának eddigi munkássága áll, aki saját tevékenységével és gondolataival illusztrálja a siker, a giccs, az érvényesülés, a nemzetköziesedés és az elit mibenlétének kérdéseit. A szakemberek arról is beszélgetnek, hogy melyek is voltak azok az események, amelyek leginkább meghatározták az elmúlt évtized hazai építészeti eseményeit.

„Lesz szó Wérgida blogról és annak eltűnéséről, szőkeségről, GYÁR-ról, a teoretikus lét kilátásairól Kelet-Európában, Műegyetemről és Eltéről, a vitrin fiúságról, Atrium magazinról, határontúli magyar építészekről, Szegő Györgyről, fotózásról és azt hiszem arról, hogy Dani Kovács miért nevezte őt a leghímsovinisztább magyar építésznek” – írta Smiló Dávid a Facebook-oldalán.

Wesselényi-Garay Andor 1988-ban kezdte meg felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, 1994-ben ugyanitt kapta meg Építészmérnöki Diplomáját. Diplomaterve a Magyar Építőművészek Szövetsége Diplomadíj Pályázatán III. díjat nyert. 1995-ben saját építészirodát alapított Osváth Gáborral GYÁR néven. A műhely tevékenysége az építészeti tervezői szakmagyakorlás teljes spektrumát felölelte, így az építészet, a belsőépítészet, a várostervezés és a design egyenlő súllyal képviselte az irodát.

2001-től önálló irodát alapított W-G-A PSYCHODESIGN néven és érdeklődése az építészet elméletei oldala felé fordult. 2000 és 2009 között az Alaprajz című folyóirat külsős munkatársa, illetve tanácsadó testületének tagja, 2002-től az Atrium magazin építészeti főmunkatársa, 2006-tól 2009-ig pedig vezető szerkesztője. 2009 óta a Metszet c. folyóirat tanácsadó testületének tagja. Doktori fokozatát 2008-ban szerezte meg, értekezését az építészeti mimézis témaköréből írta, 2012-ben pedig habilitált a Pécsi Tudományegyetemen. Közel háromszáz építészeti tárgyú cikk, esszé, kritika és tanulmány szerzője. A mindenség modellje című kiállítás, 2010-ben pedig Ferencz Marcellel a 12. Nemzetközi Építészeti Kiállítás – la Biennale di Venezia – alkalmával a Magyar Pavilonba tervezett installáció kurátora. Az installáció 2011-ben a hg.hu által alapított Design Awardon finalistaként végzett. 

Wesselényi - Garay Andor 2018 óta a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a kortárs erdélyi építészettel foglakozó kötet előkészítésén dolgozik. 2020 óta a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának egyetemi tanára.

A beszélgetés zártkörű, de élőben lehet követni az intézmény Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján.

Az építészeti előadássorozat ősszel új tematikával folytatódik! 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tesztoszteronépítészet Hámori Péterrel

Tesztoszteronépítészet Hámori Péterrel

Folytatódik az Esték a Hild-villában sorozat.

Balatonvilágos önkormányzata Alkotmánybírósághoz fordult az úttörőtábor helyén lévő építkezés miatt

Balatonvilágos önkormányzata Alkotmánybírósághoz fordult az úttörőtábor helyén lévő építkezés miatt

A 92 lakásos, hétszintes vízparti társasház építési engedélyének visszavonását és azonnali jogvédelmet kértek. 

Mamutmaradványokat találtak magyar régészek egy osztrák autópálya építésénél

Mamutmaradványokat találtak magyar régészek egy osztrák autópálya építésénél

És az első Homo sapiens vadászokról is előkerültek részletek az A5-ös autópálya építésénél.

Hirdetés