A Hotel Essence minden szobája a baranyai völgyre néz

Cikkünk a 205-ös, 2026/1-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Zilahi Péter DLA
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Az elmúlt néhány évben fel-fel tűnt a helyi médiában és a közbeszédben Pogány új épülete, a Hotel Essence. Nem csoda, hiszen viszonylagos rejtély övezte a nagyszabású vállalkozást. Éppen titokzatossága okán fontos megérteni a tágabb kontextust. Nem tekinthetünk a házra valamiféle ufóként; vagy ha mégis, azzal hibát követünk el.

Baranyára gondolva a mentális térkép fókuszában Pécs áll. Nem sokan lehetnek az országban, akik ne különleges helyként tekintenének a városra. Mégis, a turizmusról sokat elmondó adat, hogy az átlagos vendégéjszakák száma alig haladja meg a kettőt. Ez pedig azzal a következménnyel is jár, hogy a város ikonikus hotelei elhagyottak – sebtében hozzátéve, hogy az ikonikus belvárosi szálloda, a Palatinus épp most bontogatja főnixszárnyait. A megye déli régiója Villány és Harkány központokkal már sokkal jobban áll a turizmus-kérdésben, de igazán nagyszabású szálláshellyel ezek a települések sem rendelkeznek. Egyfelől tehát ott van Baranya varázsa, másfelől pedig egy funkcionális hiány. E kettősség szinergiájaként értelmezhető az a beruházói koncepció, miszerint egy új, százszobás hotel számára olyan helyzetet keresett, amely földrajzi értelemben az előbb említett helyek közötti súlypontban van, de mégis saját aurával bír.

Azon a bizonyos mentális térképen Pogány eddig jellemzően a repterével szerepelt. Pécsről a Villányi-hegység irányába indulva ugyanis a „Pogány balra” tábla után az irányítótorony uralja a képet. Maga a település elbújik a reptéri fennsík mögött keleti irányban alábukó völgyben. A jelentős történelemmel rendelkező falu szerkezete értelemszerűen a morfológiára reagál, szintvonalakra szervezve az utcarendszerét. Egy jelentős, tekervényes út halad erre merőlegesen, amellyel végül leérünk a Pogányi-tóhoz, idilli kapcsolatot teremtve ezzel a település és a természet között.

A helyesen konzerválódott, sváb jegyeket is hordozó település exklávéja egy hobbikertes terület, amely a tó völgyének északkeleti oldalára telepedett. E sajátos településrész völgyre néző inflexiós pontjára ül rá az aprócska Zsályaliget Hotel, amely lényegében az új hotel kovásza. Annál is inkább, mivel ma nem elsősorban hotelként, hanem az új létesítmény irányítási központjaként működik; itt találhatóak az irodai és igazgatási funkciók. A Zsályaligetet elhagyva az út a maga dűlőutas karakteréről átvált egy érezhetően tervezett vonalvezetésre, egy finoman csigaívű lejtőre.

Az így befoglalt ívelt, konkáv lejtőt új telepítésű szőlőkordonok pöttyözik; ezzel az ismerős képlettel, valamint a feltáruló ölelő gesztusokkal jól valósul meg a vendégvárás allegóriája. A hotel ebből a nézetből egy izgalmas szobor. Megnyitások alig törik a lendületes, hagymahéjszerűen egymásra rétegződő tömegi elemeket. Kivételt képez ez alól a jó arányú, fókuszpontba helyezett bejárat. Ez nem egy grandiózus, magamutogató kapuzat, és talán épp ez a léptékhelyesség teszi nemes gesztussá, igazán elegánssá.

A ház alaprajzi szerkesztése kristálytiszta, átlátható. Kiváltképp értéknek tekinthető, hogy nem csak a kulisszákba beavatott építész érti meg a ház működését reflexszerűen, hanem a zajos mindennapjait maga mögött hagyó, a könnyed pihenésre vágyó használó is. Ahhoz, hogy ez utóbbi megvalósulhasson, fontos kulcs a lobby és a hozzá intenzíven kapcsolódó bár. Mindez lényegében a körívre merőleges hármas lemeznek köszönhető. A legfelső elem a bejárati szint, alatta a wellness két szintjével.

E lemezek mélyen a völgybe nyúlnak, ezzel a már korábban említett sajátos aurájú völgy belsejébe is belelátva. Ugyanis ez a merőleges gesztus ugyanúgy az egyedi atmoszférájú csendes völgyet helyezi a koncepció fókuszába, ahogyan az a határozott állítás is, hogy minden szoba nézzen a völgyre. Kimondani persze egyszerű, hogy a szobákat egy irányba szükséges tájolni. Ugyanakkor nyilvánvalóan hatalmas építészeti kihívásokat is generál ez a beruházói elgondolás. A költségvonzatról később még szó lesz, most elsősorban az építészeti kérdéseket kell itt citálni. A jelentős meredekségű domboldal alkalmat adott arra, hogy három szinten lehessen elhelyezni a szobákat.

De még ezzel együtt is rendkívül hosszú, ráadásul a föld alatti két szinten sötét folyosók adódnak az egyoldalas szervezésből. Ezt a problémát két módon kezelték a tervezők. Egyfelől az íves koncepció nem csak a tájba integrálódást segíti, de azt az effektet is kihasználja, hogy a körívben állva a térnek mindig csak egy szeletét látjuk. Ezzel a végtelenbe tartó folyosói perspektíva megszelídül. Másrészt a már említett hagymahéjakon a felső szinten bemetszéseket ejtettek. Megint csak van ennek pozitív tömegi következménye is, ugyanakkor a folyosók külső ívét is szépen törik. Ráadásul nem csak a természetes megvilágítással bíró szinten, hanem – mivel a szerkezetet értelemszerűen le kellett vinni – a föld alatti szintekre is átöröklődött a gesztus.

A folyosók egyik oldalán azok a szobák tehát, amelyek az üzleti koncepció mentén hármas tagolásban követik egymást, megfelelő sorrendben a kis, közepes és nagy szobák. Ezzel olyan összenyithatóság jön létre, amely nagyfokú szabadságot ad a családos foglalhatóságban. A folyosó másik oldala pedig a személyzetnek dedikált terület. Öltözők, mosoda, szobaasszonyi szoba kapnak helyet, míg a legalsó szinten a hatalmas gépészeti rendszer. Mindennek a hangulata olyan, mint egy tengerjáró hajó műszaki oldala: zárt rendszer ugyan, de végtelenül pragmatikus. Ez a látogatók elől koncepciózusan elrejtett világ mintegy hetven alkalmazottnak ad munkahelyet.

Így tehát végső soron az oldalfolyosós koncepció középfolyosós marad – legalább részben. Ezzel okos szervezést adva a háznak. Ugyanakkor még így is felvetődik az előbb már megpendített költséghatékonyság kérdése. A tervezés sajátossága volt, hogy beruházási árgaranciát kellett vállalni egy bizonyos limitre. Így a folyamatot végigkísérte egy kivitelező, aki ismerte ennek a léptéknek és funkciónak a sajátosságait, és mindvégig költségkontrollt tudott gyakorolni a munkára. Ez a kivitelező is kapta a befejezés lehetőségét, miután a győztes ajánlattevőnek szerkezetkész állapotban abba kellett hagynia a munkát. A váltás nehézsége tetten érhetővé válik ugyan a ház néhány részletén, de ez mit sem von le a tervezők szakértelméből, sem a ház értékeiből.

Mindezek alapján talán jobban érthető, hogy miért nem szabad erre a házra a pogányi falusi lépték különceként vagy egyszerű turisztikai beruházásként tekinteni. Komolyan elgondolkodtató ugyanis a luxus és társadalom viszonya a ház kapcsán. Tény, hogy az üzleti célközönség jól körülhatárolt és viszonylag szűk réteg. Éppen emiatt építészi felelősség egy ilyen helyzetben, hogy egyfelől hogyan viselkedik a ház a tájban: jelen esetben grandiózus szobor, amely folyamatos kapcsolatra törekszik a táji környezettel. Másfelől nagyon nem mindegy, hogy a luxust tudják-e elmés és nagyvonalú, tehát nemes gondolatok támogatni: jelen esetben nagyon is. Pogány új épülete példamutatóan prezentálja a luxus esszenciális értékeit.

További képek és rajzok a cikk végén található galériában!