A Hungarian Objects visszarepít bennünket a szocialista lakásbelsőkbe.

Melyik ikonikus fotel pihent az Ybl- és Kossuth-díjas Kévés György építész lakószobájában? Milyen volt Fajó János festő-grafikus könyvespolca és íróasztala? És egyáltalán: hogy festett egy panellakás konyhája néhány évtizeddel ezelőtt? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk, ha a Hungarian Objects Instagram-oldalra látogatunk. S ami mindezeken túl szintén nagyon fontos: milyen szempontból érdemes közelítenünk a szocializmus tér- és tárgykultúrájához, hogy ne ragadjunk benne a szentimentális nosztalgia „mocsarában”? Terekről, tárgyakról, otthonokról objektíven és személyes hangvételben.

Pár hónappal ezelőtt találtam rá az oldalra, s mint megrögzött tárgyfanatikus, a Hungarian Objects (már csak a neve miatt is) azonnal az ujja köré csavart. A szocializmus műanyag tárgykultúrája iránti rajongásom a tíz évvel ezelőtti szakdolgozatom írása óta sem hagyott alább, s bár Novák Piroska muzeológussal közösen jegyzett „négykezesünk”, a Hype&Hyper hasábjain futó „Tárgyfétis” cikksorozatunk véget ért, azt hiszem, sosem leszek közömbös az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek tárgyai iránt. Így aztán a Hungarian Objects is felkerült a kedvenceim közé, s kíváncsi voltam, ki állhat az oldal mögött, milyen szempontok alapján válogat, s miért épp termékkatalógusok és lakberendezési magazinokból szemezget.
 


Egy építész személyes kollázsa

A legnagyobb megdöbbenés akkor ért, amikor kiderült: az oldal szerkesztője a Paradigma Ariadné építészműhely egyik alapítója, Csóka Attila Róbert, akivel korábban az esztergomi Duna-partra épített installációjuk kapcsán beszélgettem, s fogalmam sem volt róla, hogy ő maga is rajong a korszak tárgyaiért.

Ahogy azt az angol nyelvű definícióban olvashatjuk, a Hungarian Objects egy személyes válogatás, amely azt mutatja meg, hogyan festettek a lámpák, bútorok és tárgyak a magyar háztartásokban az ötvenes évektől a kilencvenes évekig. Attila elsősorban különféle hazai gyártók termékkatalógusaiból, illetve a korszak lakberendezéssel foglalkozó magazinjaiból válogat. S hogy hogyan is indult a történet? Attila még korábban feliratkozott különféle oldalak (Antikvarium.hu, Antikva.hu-n és a Bookline.hu) kiadványfigyelőire, hogy azonnal értesülhessen róla, ha a korszakból származó könyv vagy újság elérhető.

„Egy alkalommal a Szarvasi Lámpagyár katalógusáról kaptam értesítést. Akkor csodálkoztam rá, mennyire érdekes ez a formátum. Most is van az építész irodánkban egy csomó termékkatalógus, amit a tervezés során forgatunk. Ezt a Szarvasit látva az volt az érzésem, hogy ez sokkal személyesebb vagy élettel telibb volt, és talán kevésbé volt termékesítve a design. Arra gondoltam, hogy rajtam kívül valószínűleg senki nem látta még ezt a katalógust az utóbbi huszonöt évben, és szerettem volna megmutatni valamilyen formában. Így indult a Hungarian Objects.”


Attila saját bevallása szerint kevésbé mozog otthonosan a social media felületeken, ám ennek ellenére tett egy próbát és a kíváncsiság, a kísérletezés jegyében elindította az oldalt, afféle side projektként, ami azóta is organikusan alakul. A különféle magazinokhoz, katalógusokhoz való vonzódás nemcsak benne, az egész Paradigma Ariadné-teamben is megvan: nyolc-tíz évvel ezelőtt a Magyar Építőművészet, Magyar Építőipar lapszámokat, illetve a korszakból származó építészeti kiadványokat, katalógusokat kezdték el gyűjteni, s aztán ennek jókora hányada a 17. Velencei Építészeti Biennálén, illetve a Ludwig Múzeumban is bemutatott „Othernity” kiállításon is megmutatkozott az anyag esszenciális részeként.

A Hungarian Object esetében előre meghatározott stratégia vagy jól körvonalazható forgatókönyv nincs, legalábbis egyelőre, de már kezdenek kirajzolódni a különféle irányvonalak, amik mentén még strukturáltabb lehet az oldal. Attila ezt nem bánja, s tulajdonképpen nincs is ezzel gond.

„Az oldal elindításával a motivációm az volt, és tulajdonképpen most is az, hogy én magam tanuljak meg minél több mindent a korszakról. Látható, hogy ennek a tárgykultúrának van egy jó felfutása, sokkal jobb a széles társadalmi elfogadottsága szerintem, mint az építészetnek. Vagy legalábbis nagyobb és hangosabb a rajongótábora, ráadásul könnyebben hozzáférhetőek ezek a tárgyak, nyilván a lépték miatt is. Érdekeltek ezek az összefüggések a korszak épületei és tárgyai között” – meséli.


A „veszélyes” retró

A szüleink és nagyszüleink otthonából ismert tárgyak láttán nagy valószínűséggel nemcsak nekem dobban nagyot a szívem. Vitathatatlan, hogy a retró iránti rajongásunk továbbra is tartja magát: az elszánt „kincskeresők” bolhapiacok, garázsvásárok alkalmával vagy különféle adok-veszek csoportokban csaphatnak le a (számukra valamilyen szempontból értékes) portékára. Kérdés azonban, hogy megmaradunk-e a felszínen, avagy megelégszünk-e a minket elöntő nosztalgikus érzelmekkel, az ismerősség érzésével, vagy ennél jóval többre vágyva belevetjük magunkat a szocializmus tér- és tárgykultúrájának tényleges megismerésébe? (Ezt ki-ki döntse el maga.)
 


A szocializmus hagyatékának – legyen szó akár építészetről vagy tárgytervezésről – éppen az az előnye, ami egyben a hátránya is: nem telt még el annyi idő, hogy megfelelő távolságtartással és objektivitással közelítsünk a témához, ezért aztán gyakran megengedjük magunknak azt a luxust, hogy csak nézzük, ahelyett, hogy a valódi megértéssel próbálkoznánk. Ráadásul, mivel ezek a tárgyak (egy műanyag Pille-szék, egy műbőr klub fotel vagy egy Szarvasi állólámpa) vagy viszonylag könnyen beszerezhetők, vagy ma is ott szunnyadnak bizonyos lakásbelsőkben, még nem érték el a műtárgy „fokozatot”, néhány kivételtől eltekintve.

A kereskedőket, gyűjtőket, vagy a vintage bútorbolt tulajdonosokat sem kell félteni, akik jó üzleti érzékkel emelnek ki egy-egy tárgyat vagy tárgycsoportot a többi „ismeretlen” közül: ma már egy megkímélt állapotú (vagy felújított) csehszlovák TATRA étkezőgarnitúra ára akár háromszáz-ezer forint is lehet, ha vintage bútorboltban szeretnénk azt beszerezni. Jó lenne minél több olyan üzletbe besétálni, ahol az értékesítés mellett a kereskedőnek fontos az is, hogy edukálja a potenciális vásárlót (végülis, ideális esetben ez a kettő kéz a kézben jár, s erősíti egymást). S ugyanígy bárki, aki a retróval kezd el foglalkozni, felelősen kell eljárnia abban a tekintetben, hogy ne csak a tárgy szépségét mutassa meg, de annak értékére is felhívja a néző/látogató/fogyasztó/vásárló figyelmét.
 


Legendás, banális, szerethető – lakáskultúránk a szocializmusban

Sok helyütt és sokféle formában jön tehát szembe velünk a szocialista korszak tárgykultúrája, nem árt tehát résen lenni. Az Instagram tökéletes eszköze annak, hogy vizuális tartalmat fogyasszunk, s a különféle tematikus oldalak követésével képet kaphassunk egy adott korszakról vagy stílusról. A Hungarian Objects esetében Attila előbb az Arcanum online adatbázisban keresgél, majd az ott látottak alapján igyekszik beszerezni az adott magazint vagy termékkatalógust, s elsősorban olyan kiadványokra vadászik, ahol színes felvételeket talál, hiszen ezek sokkal plasztikusabban tudnak beszélni a korszakról. Intuitív módon emel le néhány magazint a polcról, böngészi, majd az éppen legizgalmasabbakat tárja az Instagram közönsége elé.
 


Mezei tartalomfogyasztóként bár lenyűgöz a Hungarian Objects, de mint designteoretikus bőven volt bennem hiányérzet, amikor a gyűjteményt „lapozgattam.” Hiszen elszánt kutatóként nagyon is kíváncsi lennék, hogy a posztban látott lakásbelső, ülőgarnitúra, termékajánló mely katalógusból vagy magazinból származik (s pontosan melyik évből) – ez egy átlagos olvasó igénye is lenne, azt gondolom. Attila nem vitatja el, hogy ez a fajta alaposság még nem épült be a munkafolyamatba, de a jövőben ez is változni fog.  

Azt mondja, ez egy folyamatban lévő gyűjtés, amihez ő maga mint tervező közelít, s ebből az aspektusból szeretne ránézni erre az érára. Számára ez az Instagram csatorna afféle mediációs eszköz, aminek megvannak a maga határai (ezeket még ő maga is tanulja), de arra mindenképp jó, hogy rajta keresztül világossá válhasson, milyen sokszínű és izgalmas volt az a néhány évtized. Szerinte az is csak idő kérdése, hogy személyes kommentekkel egészítse ki a posztokat. Engem (és remélhetőség szerint sokakat másokat is) érdekelne, hogy egy építész mit tart érdekesnek például egy MARIKA kárpitos garnitúrában vagy egy narancssárga burás Szarvasi csillárban.

S hogy milyen irányvonalak látszanak kirajzolódni?

„Biztos vagyok benne, hogy lesz egy olyan tematika, ahol azok a lakások szerepelnek majd, amelyek ismertebb emberekhez, releváns alkotókhoz kapcsolódnak. Például, amikor rátaláltam Fajó János otthonára az egyik Lakáskultúrában, az nekem is eszméletlen élmény volt. De nem egy Makovecz-belsővel találkoztam, ami megint egy csomó kérdést felvetett bennem, például a szent és profán kapcsán. Az is egy külön kategória, amit a rendszerváltásig iparművészetnek neveztünk, s hogy ez hogyan mutatkozott meg egy korabeli lakásbelsőben. S ami még számomra nagyon érdekes, az a banális kategória, hiszen rengeteg kevésbé jó minőségű, kvázi szemét is jelen volt a lakásokban, a maga izgalmával, persze” – mondja Attila.


A magazinokon túl

Az analóg iránti rajongás – ahogy az várható volt – nem állt meg Attilánál sem pusztán a magazinok és katalógusok beszerzésénél. Az oldal követői nemrégiben bepillantást nyerhettek a tényleges tárgyi gyűjtemény gyarapításába is: abban a bizonyos Insta-sztoriban a Horváth László által tervezett Saturnus-készlet egyik kancsója bukkant elő. Az újságpapír-csomagolásból kikacsintó porcelánt rögtön felismertem, s kíváncsi voltam, vajon mikor és mivel indult Attilánál a tényleges gyűjtés, illetve az is érdekelt, vajon elképzelhetőnek tartja-e, hogy ebből a „magángyűjteményből” a későbbiekben akár egy design kiállítás is megvalósulhasson – értelemszerűen akár a Paradigma Ariadné tervezőcsapatra jellemző formabontó és progresszív módon?

Az első kérdésre a válasz egy lakásvásárlás kapcsán keresendő, amikor is Attila egy Borsfai-lámpára lett figyelmes, és bár a lakást végül nem vették meg, a lámpára lecsaptak. Azóta számos más tárgy is bekerült már a gyűjteményébe, többek között pár TATRA-bútor és a Pantone-székek hazai másolatai, de nem gondolja magát kényszeresnek ezen a téren – örül annak, ha jó áron tud hozzájutni egy-egy értékes darabhoz.

És hogy lesz-e vajon a jövőben Hungarian Objects kiállítás? Az még a jövő zenéje.

 

Hungarian Objects | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kanye West nem adja fel, irányt mutatna a szociális építészetben

Kanye West nem adja fel, irányt mutatna a szociális építészetben

Eddigi próbálkozásai nem vezettek eredményre.

Élet 17 négyzetméteren

Élet 17 négyzetméteren

Ez a tajpeji lakás a praktikusság diadala.

A minimalizmus diszkrét bája
  • 2020-07-14 09:00
  • Deco

A minimalizmus diszkrét bája

Letisztult belvárosi lakás

Hirdetés