A KREA Kortárs Művészeti Iskola enteriőr designer hallgatói egy izgalmas, sok szempontból aktuális témával foglalkoztak a 2018-as tanévben.

A KREA Kortárs Művészeti Iskola enteriőr designer hallgatói egy izgalmas, sok szempontból aktuális témával foglalkoztak a 2018-as tanévben.

Bihari Sarolta DLA építész, belsőépítész a diplomafeladatról:

„Témaként az ideiglenes szálláshelyet kapták, melynek helyszínéül egy az 1960-as években épült vasútállomás épületet és annak környezetét választottunk, Aszófőn. Ez az épület bár nem védett, mégis térarányaival, anyaghasználatával értékes tagja a 60-as évek innovatív balatoni építészetének. 

Az épület a balatoni kerékpárkörút mentén található. Mivel a balatoni kerékpárkörút fejlesztése már futó projekt, melynek első lépései már megkezdődtek, így a kapcsolódó infrastruktúra tervezése is életszerű kiírás volt, melyben a hallgatók eddigi tanulmányaikra alapozva egy új és szokatlan kontextusban próbálhatták ki, eddig megszerzett tudásukat.

Az épületben és az épület környékén egy olyan 1-2 napos szállásnak és vendéglátásnak helyet adó program felállítása és annak helyszíneinek megtervezése volt a feladat, amely elsősorban a kerékpáros turizmus és a gyalogos túrázók igényeit szolgálják ki. A munka során a program felállítástól, a stílus feladatokon keresztül a belsőépítészeti kiviteli tervekig kellett bemutatniuk tudásukat több munkarészben. Az eddigi tervezéseikhez képest egy bátor és érdekes helyzetet teremtve éppúgy dolguk volt az exteriőr belakása, mint a már jól begyakorolt enteriőrtervezés. 

Az exteriőrben az alvóhelyek biztosítására kész vagy félkész építőelemeket használhattak. Itt a munkájukban részben elrugaszkodhattak a valóságtól és a kicsit szabadabb feladatrészben mindenki igényeinek és habitusának megfelelően kipróbálhatta magát egy merészebb kötöttségektől mentesebb tervezési fejezetben is.
Az állomás épületét, főépületként kezelve, viszont a munka során a hallgatók csak úgy érinthették, mint egy védett épületet. Itt az épített értékek tisztelete mellett alakítottak ki izgalmasabbnál izgalmasabb belső tereket.

A diverzív probléma és a hallgatók sokszínűsége egy varázslatosan változatos diplomamunka csomagot eredményezett. A programjaik felállítása során, szerencsés módon szélsőségesen különbözően közelítették meg a feladatot. Így van olyan kemping, amely a magányos ötven év feletti generációt szólítja meg, van aki a sportos fiatalokat és van aki az összebékíthetetlen kerékpáros kontra motoros kérdéssel próbált foglalkozni a tervezés kapcsán. 
Mivel a feladat során, egyszerre mozoghattak a realitásokban, és egyszerre szabadságot is kaptak, ezért egyik részről kapcsolódtak a mai időszerű problémákhoz és tervezési feladatokhoz és párhuzamosan pedig egy a valóságtól elrugaszkodottabb helyzethez. Utolsó iskolai tervezésük alkalmával sokféle helyzetben kipróbálhatták magukat, melynek sokrétűsége mind a hallgatók megszerzett tudásában, mind a bemutatott munkáiban jól tetten érhető.”

A KREA Kortárs Művészeti Iskolában 2018-ban végzett enteriőr designerek: Benkő Boró, Berkes Lívia, Daróczi Ágota Edit, Frankó Dániel, Havrancsik Dóra, Musch Hanna, Pintér Péter, Szeitl Enikő.

A tervezési koncepciókról:

PEPITA Balatoni kerékpáros kemping
Enteriőr designer: Benkő Boró
Konzulensek: Bihary Sarolta DLA építész, belsőépítész, Tóth Tímea enteriőrstylist

Egy nemzedék életérzését, elfojtott szabadságvágyát, szüleink, nagyszüleink fiatalságát képviselték a hatvanas évek második felétől induló táncdalfesztiválok. Benkő Boró tervezése során ez a korszakalkotó esemény, a bakelitlemezek és borítok szolgáltak inspirációul. A statikusság és játékosság, geometria és skicc, vagányság és visszafogottság, mint egymás kiegészítői alkotnak egységet a terek szervezési koncepciójában és vizuális megjelenésében. Egy kemping, ahol a fiatalok magukra ölthetik a korabeli ruhákat, sminkeket és Koncz Zsuzsa vagy Kovács Kati szerepébe bújva énekelhetnek hajnalig.

Csönded kerékpáros kemping
Enteriőr designer: Berkes Lívia
Konzulensek: Bihary Sarolta DLA építész, belsőépítész, Tóth Tímea enteriőrstylist

Inspirációul a ’60-as, 70-es évek Magyarországát idézte a tervező.  Berkes Lívia számára e két évtized legtömörebb megfogalmazását a zene és vers együttes ereje adta. Cseh Tamás és Bereményi Géza, a magyar dalköltészet és előadó-művészet korszakos párosa olyan autentikus hatvanas évekbeli műfajt talált ki, mely egy korszak tökéletes, tűéles, mégis fátyolosan nosztalgikus megidézése. A enteirőr designer célja ennek az életérzésnek az átültetése volt a külső és belső terekbe.

JóKor kemping tervezés
Enteriőr designer: Daróczi Ágota Edit
Konzulensek: Bihary Sarolta DLA építész, belsőépítész, Tóth Tímea enteriőrstylist

Inspirációja alapjául a korabeli presszók, kerthelyiségek hangulata szolgált. A presszók jelentős szerepet játszottak a hatvanas évek közösségi életének alakulásában, kikapcsolódást, szórakozási lehetőségeket nyújtottak vendégeik számára. Emiatt Daróczi Ágota fontosnak tartotta úgy kialakítani a kempinget, hogy a térkapcsolatoknak minél inkább közösségformáló hatása legyen, miközben figyelembe vette a magánszféra megtartására vonatkozó igényeket is. 

Easy Rider biker camping
Enteriőr designer: Frankó Dániel
Konzulensek: Bihary Sarolta DLA építész, belsőépítész, Tóth Tímea enteriőrstylist

A tervezés az 1960-as évek indusztriális stílusát képezi le kortárs elemekkel ötvözve. A koncepció alapján a kerékpáros és kismotoros társadalmi csoportokat hozta össze a tervező, lehetőséget teremtve egymás kultúrájának alaposabb megismerésére, csapatépítésre és közösségfejlesztésre. A vasútállomás vendégtereinek kialakításánál a kettősség és a párhuzam adta a vezérelvet, amit a moped és a kerékpár anyaghasználatával tematikusan bontott ki Frankó Dániel. 

Nefelejcs - balaton-felvidéki gasztro és kerékpáros turisztikai központ 
Enteriőr designer: Havrancsik Dóra
Konzulensek: Bihary Sarolta DLA építész, belsőépítész, Tóth Tímea enterőrstylist

A kemping kialakítása során a modernista építészeti hagyaték megőrzését, a korszakot jellemző vizualitást helyezte fókuszba a tervező. Szem előtt tartotta az épület nagyvonalú arányait és légies szerkezeti megoldásit. Az anyaghasználatban olyan elemeket alkalmazott, melyek az építés időszakában fellelhetőek voltak, ugyanakkor napjaink trendjeiben ismét visszaköszönnek. A helyszín karaktere a ’60-as évek jellemző feminin, már-már naivan szelíd képi világát idézi.

Offline biciklis kapszula kemping
Enteriőr designer: Musch Hanna
Konzulensek: Bihary Sarolta DLA építész, belsőépítész, Tóth Tímea enteriőrstylist, Kiss Miklós építész

Egy hely a Balatonnál, Aszófőn, mely feltölti a testet és a lelket. Egy hely, ahol aktív pihenéssel töltheted a szabadidődet. Az Offline nevet viselő kemping elsősorban a bicikliseket célozza meg. Emellett célcsoportja főbb ismérvei: az élet minden területén a tudatosságra törekvés, a nyitott gondolkodásmód, az önmagukra és környezetükre való odafigyelés, az önfejlesztés és a minőségi időtöltés szeretete.

B60 kerékpáros szálláshely
Enteriőr designer: Pintér Péter
Konzulensek: Bihary Sarolta DLA építész, belsőépítész, Tóth Tímea enteriőrstylist
A megpihenő vándor igényeit szem előtt tartva, a múlt értékeire fókuszálva és megőrzésére törekedve kortárs, kerékpáros szálláshely terveit készítette el Pintér Péter. Inspirációul többek között a ’60-as évek balatoni hangulata, a nosztalgikus életérzés és a kertmozik világa szolgált. Célja egy tradicionális közösségteremtésre lehetőséget adó, de korszerű technikai megoldásokat alkalmazó terv létrehozása volt, ahol az emberek a mobiljukat elfelejtve érzik jól magukat.
ECHO kapszula kemping kialakítás
Enteriőr designer: Szeitl Enikő
Konzulensek: Bihary Sarolta DLA építész, belsőépítész, Tóth Tímea enteriőrstylist

A balatoni életérzéshez legalább annyira hozzátartoznak a természeti jegyek, azaz a tó folyamatosan változó kékeszöld színe, a nádasok és a növényzet természetes tökéletlensége, vadsága, a vörös kő- és bazalt elemek textúrája, színvilága, időtállósága, mint a ’30-as évekbeli első szezonok fürdőházai, vagy a ’60-as évek presszói. A Balaton-felvidék esszenciáját igyekezett anyagokba sűríteni a tervező.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egyszülős Központ a szentendrei Papszigeten

Egyszülős Központ a szentendrei Papszigeten

Mózes Katinka diplomamunkája a KREA Design Iskola belsőépítész-enteriőrtervező szakán.

Családotthon Közösségi Élettér idősek számára

Családotthon Közösségi Élettér idősek számára

Dr. Kara Borbála diplomamunkája a KREA Design Iskola belsőépítész-enteriőrtervező szakán.

Zero City – designszemléletű fenntartható közösség a Pap-szigeten

Zero City – designszemléletű fenntartható közösség a Pap-szigeten

Bolgár Eszter (KREA Design Iskola) enteriőrtervező-belsőépítész hallgató diplomamunkája.

Hirdetés