Kis alapterületből hozták ki a lehető legtöbbet a tervezők, ez a vidéki családi ház így igazán élhető lett. Erről szóló írásunkat a 192-es, 2024/4-es lapszámból közöljük.
Ennek a Budapest szélén épült családi háznak a leginkább meghatározó motívuma a homlokzatot keretező óarany-réz színű párkányszalag. Erről szóló cikkünket a 166-os, 2021/2-es lapszámból közöljük.
Zöld utat kapott a Heinrich-udvar átalakítása, még ebben a hónapban elindul a kivitelezés Kálmán Ernő korábbi tervei alapján.
Egyszerű geometriai formák ritmusát adja vissza a budai ház, amelyről a 190-es, 2024/2-es lapszámunkban jelent meg kritikánk.
A tervek szerint idén december 8-án nyitja kapuit a párizsi Notre-Dame, miután befejeződik a 2019-es tűzesetet követő helyreállítás legjelentősebb szakasza. A munkálatok elképesztő dokumentáltsággal folynak a nyilvánosság előtt, és már lekerültek az állványok Viollet-le-Duc elpusztult tornyának másolatáról is.
A Market Építő Zrt. társadalmi felelősségvállalási programjának látványos projektje a romemlékeket konzerváló ROM Vándor, mely elnyerte az ország legrangosabb műemléki kitüntetését.
Nyaraló Szigligeten.
Hortus Contemplationis
Kortárs „hibajavítás”
Kísérletek a digitális designtermékek archiválására
A Zsámbéki Öregtemplom megújításának tervpályázatán egyetlen kiemelt megvételt hirdettek, amely ráadásul az indulók többségével ellentétben romemlékként őrizte volna meg a templom maradványait. A Vikár és Lukács Építész Stúdió pályaművében az állagmegóváson, a kiszolgáló épületek speciális elrendezésén és az igényes tájépítészeti kiképzésen volt a hangsúly.
A Zsámbéki Öregtemplom tervpályázatának eredményhirdetésén nem neveztek ki II. helyezettet, helyette megosztott harmadik díjakat osztottak ki. Lapunk a 4N Építésziroda munkáját követően most Tarnóczky Tamás Attila (Építészkohó Kft.) 13. századi állapotot alapul vevő visszaépítési koncepcióját mutatja be.
A 4N Építésziroda megosztott III. díjban részesült munkáját rendhagyó szöveggel ismerhetik meg, mellyel átélhetjük egy ilyen jelentős műemlék köré szerveződő nagy pályázat kihívásait, tervezési folyamatát. „ Aki érti, érti, aki nem az, nem…"
Az AU Műhely kortárs széktanulmányai a Néprajzi Múzeum gyűjteménye alapján. Lapozz bele!
Tárgyaink tükrében, avagy: a szocialista otthonok terei és tárgyai, ahogy azt egy építész látja
Mi történik, ha egy építész által válogatott képanyag egy formatervező kezébe kerül?
Az ecuadori fejlesztésű lakásmodul harmonikaszerűen nyílik.
Januári témánk a műemlékvédelem, ennek szellemében vizsgálódunk a design területén, azon belül is a digitális designtermékek megőrzésének bonyolult rendszerében. Hogyan mentsük meg az utókornak a Tetris-t, a Verdana betűtípust vagy a világ egyik legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazását? Meg kell-e őriznünk ezeket egyáltalán?
Nagyapai örökség beteljesítése a radikális tradicionalizmus oltárán.
A fenntartható design jövőjét építi a Liaigre stúdió.