Hirdetés

Endo Shuhei évtizedekig nem tudott elszakadni ettől a kétségkívül kihasználatlan potenciállal rendelkező anyagtól, de a 21. század nála is változásokat hozott. 

Hirdetés

Szöveg: Irimiás Balázs
Fotó: Yoshiharu Matsumura

Ahogy a japán építészek közül Ando Tadaót a beton pápájának, Endo Shuheit sokan hullámlemez-lovasnak tartották. Évtizedekig nem tudott elszakadni ettől a kétségkívül kihasználatlan potenciállal rendelkező anyagtól, de a 21. század nála is változásokat hozott. A nemrég Budapesten járt sztárépítészt erről, az építészet időtállóságáról és a válság építészeti hatásairól kérdeztük.

Milyen megfontolásból használja olyan gyakran a hullámlemezt?

A hullámlemez sokféleképpen használható, olcsó, könnyen rögzíthető alapanyag, ráadásul teljes egészében újrahasznosítható, ami demokratikussá, mindenki számára elérhetővé teszi. Bontható és szükség esetén máshol újraépíthető. Nem kell hegeszteni, elég csavarozni.

Ismeri a hullámlemez délkelet-ázsiai hatását? Hasonló okokból – olcsó, karbantartásmentes – a  hagyományos építészetet veszélyeztetõ mértékben terjed. Kiszorít minden környezetbarát, kis ökológiai lábnyomú, helyben előállítható burkolóanyagot, például a tetőfedésre használt pálmalevelet. Ráadásul az épületfizikai tulajdonságai rosszabbak a természetes anyagokénál azon a klímán például átforrósodik.

Az én hullámlemez-felhasználásom egészen más. Nálam egy beton-acél-üveg alapú építészetben alkalmazott anyag, nem hagyományos építõanyagokkal van versenyben, hanem sokkal drágább, nehezebben szállítható és nehezebben reciklálható anyagokkal. Az építészeti terekre és anyagokra is felszabadító hatással van. Ugyanúgy alkalmas kültéri, beltéri felületnek, tetőnek és falnak, akár ugyanaz az elem is, ezzel megszünteti az építõanyagok hierarchiáját.

Photo © Yoshiharu Matsumura

És az egyedinek tűnő, hullámra merőlegesen hajlított lemezek sem kerülnek sokba?

Ezek ugyanúgy késztermékek, nagy tömegben, olcsón elõállítva, mint a sík hullámlemezek. Japánban nagy mennyiségben használják alagutak zsaluzásához. Ami nálam egyedi, hogy a különböző íveket milyen formában kapcsolom össze.

Hogyan viszonyul a hullámlemez a hőszigeteléshez?

Egy kerékpártároló, egy személyzet nélküli állomás, vagy egy pavilon esetében fölösleges, más épületeken viszont alkalmazunk hõszigetelést. Japánban a hőszigetelés kevesebb, mint fele az európainak. A téli időszakra van méretezve, ami Japán nagyobbik felén enyhébb, mint Európa nagy részén. Viszont mostanában a nyarak egyre melegebbek, így kénytelenek vagyunk a meleg ellen is védeni az épületeket, ezért egyre többször használunk hõszigetelést. Én szükségesnek gondolom, de az épület bekerülési költségét növeli, ezért előfordul, hogy csak úgy lehet betervezni, ha cserébe máshol faragunk a költségekből.

Újabb épületein korábban kritizált anyagokat, például betont használ, ez egy korszak végét jelenti?

Ez inkább az épület méretétől függ. Kisebb épületnél szerkezeti elemként, nagyobb épületnél csak burkolásra használtam a hullámlemezt, de van ahol erre sem alkalmas. Nem a gondolkodásomban következett be változás, csak a projektméret és a program a különböző.

Photo © Yoshiharu Matsumura

Ismer mást, aki előszeretettel használ hullámlemezt?

Glenn Murcutt praxisában tudok egyedül errõl (Interjú Glenn Murcutt-tel/OCTOGON 2013/3). Ő vékonyabb hullámlemezt használ, de nagyon szeretem a munkáit. Egészségesen viszonyul az ausztrál valósághoz.

Jól tudom, hogy a paramodern elmélettel európai útja után jött elő?

Igen, harmadéves koromban utaztam először hátizsákosként Európába, bejártam vonattal két hónap alatt a kontinenst, sajnos Magyarországra akkor nem jutottam el, de Görögországtól Dániáig sok más helyre igen. Egy teljesen más Európát láttam, mint amit a tankönyvekbõl ismertem meg. 99,9 százalékban hagyományos, történelmi épületet és elenyészõ számban moderneket. Ezután kezdtem el azon gondolkodni, hogy mi az építészet lényege, és Japánnak merre kellene venni az irányt. Nem voltam megelégedve az európai modernizmus átvételével. Ez 35 éve volt, és enélkül az út nélkül egészen másképp alakult volna a gondolkodásom. Japánban nem az örökkévalóságnak építenek, sokkal inkább a funkció, mint az értékrend, filozófia határozza meg az épületeket. Európában azt tanultam, hogy érdemes nagyobb idõtávban gondolkodni.

Tehát a paramodern elmélet a modernizmus japán félreértésének a következménye?

Talán nem félre, csak nem a maga teljességében értik a modernizmust, mert nem japán gyökerei vannak. Nincsenek tudatában az európai klasszikus hagyományoknak. Nem tudják, hogy itt közel ezer éves klasszikus római kor, 1500 éves keresztény kor előzte meg a modernizmust, lényegében előkészítette azt; Japánban csak puszta formaként fogják fel. Anyagok terén is és az építés módjában is változások álltak be, de a modernizmus a hagyományt megtagadva definiálta magát, amit Japánban csak átvettek anélkül, hogy a folyamatok Japánban zajlottak volna. Itt egymás mellett több egymásnak ellentmondó gondolkodásmód is vígan megél, például Japánban shinto esküvő után elmennek keresztény templomba is, nem választják szét a történelmi korokat, nem értik pontosan a klasszikus és a modern kapcsolatát, ezért arra gondoltam, hogy Japánban egy párhuzamos modernizmust (parallel modern = paramodern) kellene létrehozni.

Photo © Yoshiharu Matsumura

Hogyan definiálná a paramodern viszonyát a hagyományokhoz?

A mai korban újra kell gondolnunk, hogyan tudjuk a Japán hagyományokat absztrahálni. A lokális dolgoknak nem feltétlenül a különbözőség a lényegük, absztrakció segítségével a közös pontjaikat is megtalálhatjuk. Ezeknek a pontoknak a feltérképezése és kiindulópontként való használata a paramodern gondolkodás lényege.

Mi a paramodernnek a metabolizmushoz való viszonya?

Nem teljesen ugyanaz, de van kapcsolat a kettõ között. A metabolizmus nem egyéb, mint az állandó változás építészeti leképezése. A metabolizmus az élő szervezetek változását használta metaforának, mert abban a korban mondjuk nem léteztek még számítógépek. A paramodern magáról az épületrõl, a térrõl, a funkcióról és a környezetrõl akar absztrakt módon gondolkodni. Ma a számítógép lehetővé teszi, hogy a világ jelenségeit absztraháljuk, ugyanakkor azt is, hogy figyelembe vegyük a konkrét helyszínt.

Photo © Yoshiharu Matsumura

Jól tudom, hogy tanít egyetemen?

Igen, de nem a műszaki dolgokat, hanem inkább elméletet, filozófiát.

A tanár-diák viszonyról sokan gondolják Japánban, hogy túlságosan formális, ami megakadályozza az egészséges egymásra hatást. Mit tapasztal ebbõl?

Ebben elkezdõdött valami változás, az én óráimon például meghallgatom a diákok elképzelését, és inkább kommentálom azt. Persze a létfontosságú dolgokat, a keretet azt megtanítom nekik, de támogatom a továbbgondolást.

Diákkorában kik voltak hatással önre?

Sokan, de kiemelném Kurokawa Kishót és Takamatsu Shint.

Photo © Yoshiharu Matsumura

Takamatsunak Osaka belvárosában állt, ikonikus, nemzetközileg ismert Kirin Plazáját nemrég lebontották, pedig rendkívül markáns építészeti jelenléte volt, ugyanez Kurokawa Nakagin kapszuláját is veszélyezteti. Jónak tartja ezt a teljes egészében piac által vezérelt szelekciót?

Sajnálom mindkettõt, de tudni kell azt, hogy Japánban az építészet csak egy a gazdaság produktumai közül. Ha változnak az igények, változik a divat, változik a megrendelõ elképzelése, nagyon könnyen „áldozattá” válik egy épület. Ez a japán társadalom sajátossága. Az Ise shinto szentélyt is 20 évente lebontják és újjáépítik, itt a folyamatos változásnak nagyobb értéke van, mint az állandónak, az újdonság iránti vágy is nagyobb az emberekben. Természetesen sokan szeretik a régit is, de attól még nincs ebben társadalmi konszenzus, nincs meg a jogi háttere sem a védelemnek. Ha valami ezek után is túléli Japánban, az valóban idõtálló épület.

Milyen idõtávra tervez? Gyakori kritika a japán kortárs építészekkel szemben, hogy nem szépen öregszenek az épületeik, mintha a pillanatnak, az átadás elõtt készült remek fotóknak építenének.

Nálam épülettípustól függ. Az elsõ ismertté vált épületem egy illemhely, azt vagy a kerékpártárolót 30 évre, egy iskolát, vagy közösségi épületet legfeljebb 50-100 évre tervezek. Ennyi év alatt teljesíti a feladatát, és a társadalom úgyis annyit változik, hogy nem szolgálná ki megfelelõen, hátráltatná a fejlõdését. Európában megvan a how-ja a hosszú távra tervezett épület építésének és fenntartásának, viszont Japánban, ha használaton kívül kerül valami, az fölöslegessé válik. A használaton túl csak a kifejezetten építészeti értéket képviselõ épületek maradnak meg, ez így rendben van.

Photo © Yoshiharu Matsumura

Mi az álom-projektje?

Menhely, ahova katasztrófa esetén menekülni lehet. 

Sok épülete foglalkozik a katasztrófákkal, cunamimegfigyelõ-hely menhelyként is használható teniszstadion. Volt valami katasztrófában személyes „élménye”?

Nem, csak a szokásos rengések és tájfunok. De ha már ezek részei a japán életnek, luxus lenne nagyméretû épületeket úgy megépíteni, hogy ne legyen másodlagos, katasztrófák esetén használható funkciójuk.

A cunamimegfigyelõ-állomás tényleg cunamira van méretezve? 

Az eddigi legnagyobb Japánban mért cunamit és földrengést egyaránt kibírná, nagyon erõs szerkezet, de a cunami idején akad egyéb gond is, gyakran hajókat dob a partra, hajóból létezik akkora méretû, amit nem bírna ki az épület.

A válság miatt Kínában is Franciaországban is papíron maradtak tervei. Japánban mi a helyzet?

Japánban nem éreztem a hatását, mert a japán gazdaság legalább az elmúlt húsz évben rosszul teljesít, ezért nem lett sokkal rosszabb a helyzet a világválság óta.

Photo © Yoshiharu Matsumura

A 2020-as nyári olimpia megrendezésének elnyerése segíthet ezen a helyzeten?

Az olimpia akkor segíthetne, ha egy erõs gazdaság állna mögötte. Japán esetében nem fog segíteni. Nagyon nagy teher lesz a társadalom számára, ugyanakkor pozitív hozadéka elenyészõ. Szerintem nem volt jó döntés Japánba hozni. Most épp elég teher a gazdaságnak a Tohoku-földrengés és a cunami következményeinek, az atomkatasztrófának a hatásait rendezni, ez az egész Japán társadalmat nagy tehertételnek veti alá, ilyen helyzetben egy olimpia csak nehezít a helyzeten. Azt hiszem, a japánok többsége ugyanezt gondolja.

Az 1964-es olimpiáról is így vélekedett?

Bár én akkor csak 4 éves voltam, ezért személyes tapasztalatom nincs, de azt gondolom, hogy a 60-as évek a japán gazdaság fellendülõ korszaka volt, ezért a 64-es olimpiának jó volt az idõzítése.

Adja magát a kérdés, hogy a 2008-as kínairól mi a véleménye?

Az sokkal inkább a korábbi japán olimpiához hasonlított, a kínai gazdaság dübörög, ezt kívánták a játékokkal demonstrálni a világ elõtt. Japán komoly társadalmi problémákkal küzd, csökken a gyerekek száma, ezért csökken a munkaképes korú lakosság és egyúttal nõ az eltartottak száma. Már a Tohoku-földrengés kárrendezésénél is kevés volt a rendelkezésre álló munkaerõ, egy újabb olimpia a hasznosabb tevékeny-ségek elõl vonná el a munkaerõt.

Photo © Yoshiharu Matsumura

Mikor elõször jár valaki Japánban, ugyanúgy elcsodálkozik az országon, mint amikor ön járt elsõ alkalommal Európában. A filmekbõl ismert hagyományos városkép és a mai japán építészet mintha nem azonos tõrõl fakadnának. A mai japán építészet nincs harmóniában a természettel, inkább homogén, funkcionalista, rendezett káosz, ugyanakkor az ön épületei mintha szorosabban követnék a japán hagyományos építészetet.

Japán pont az elõbb említett 64-es olimpia után hatalmasat változott. Addig a vidéki lakosság volt többségben, de azt követõen már egyértelműen a városi. Új városok születtek, múlt nélküliek, amelyek csak azért jöttek létre, hogy nagy tömegben fogadjanak be embereket. A tömegek egyre csak áramlottak a városokba a vasútvonalak mentén, ezért egyre nagyobb lett a népsűrűség, romlottak az életkörülmények. A vidék pedig elnéptelenedett, olykor annyira, hogy a meglévõ értékeiket sem tudták karbantartani. Ezért ma már a városokban sem és vidéken sem ideális az élet. Nagyon fontos értéknek tartom a természettel való erõs kapcsolatot, de az épületeim nagy része a körülmények miatt nem mindig tudja ezeket az elvárásokat teljes mértékben teljesíteni.

Ismer magyar építészt?

Egy Makobetsu [Makovecz] nevû építészrõl olvastam, még a 70-es években, ha jól emlékszem, publikálta egy japán folyóirat a munkáit, most sajnos nincs idõm felkeresni az épületeit, de legközelebb feltétlenül meglátogatok néhányat.

Budapest építészetérõl mi a véleménye?

Egy gazdag történelemmel és igazán harmonikus építészettel rendelkezõ európai városnak tartom. Talán kevesebb a kortárs épület, mint Nyugat-Európában, de ezt nem tartom feltétlenül rossznak. Óvatosan bánnék Budapest esetében az új, különösen a magas épületekkel. Nagyon meg tudják változtatni egy város képét, arányait. Nem gondolom, hogy ki kell zárni a kortárs építészetet a Belvárosból, de csak azokat az épületeket támogatnám, amelyek érzékenyek a város arányaira és hagyományaira.

(Endo Shuhei a Kortárs Építészeti Központ a kortárs japán építészetet bemutató Bubbles from Japan címen futó elõadássorozatának meghívott vendégeként járt Magyarországon)

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2014/5. lapszámában.

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 113 - 2014/05. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Megjelent az OCTOGON 113. száma, egyéb más mellett benne: az almagyari Borkemping és Borterasz (címlapsztori), gazdag melléklet az alakuló és már megépült hazai sportlétesítményekről. 


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Köz(össégi)tér

Köz(össégi)tér

Szohr Gábor tájépítésszel Kovács Károly Lehel beszélgetett a közösségi tervezésről.

Az épített és a természetes környezet integrálása elsődleges

Az épített és a természetes környezet integrálása elsődleges

Sou Fujimoto japán építésszel beszélgettünk a Magyar Zene Házáról.

"Akár munkatérről, akár tanulási térről van szó, a hatékonyságot növeli a mobilitás."

Interjú Gyarmathy Évával a térbeli mobilitás fontosságáról.

 

Hirdetés