Lendületben | Nemzeti Táncszínház

Merészebb kísérletezésre is alkalmas, sokféle módon teremthet kapcsolatot közönség és előadó közt a művészeti ág otthona. A játék tere és a nézők pozíciója közti folyamatos átmenet kezdeményező, „táncba hívja” a közönséget, míg a kiszolgálórészek diszkréten a háttérbe húzódnak. A Táncszínház az egész Millenáris Parkot mozgásba hozza.
 

2019 februárjában adták át a Nemzeti Táncszínházat a Millenáris Parkban. A Ganz gyár egykori transzformátorházából 2000-ben Benczúr László tervei alapján tévéstúdióvá és játszóhellyé alakított, csaknem 7000 m2 területű, klasszikus háromhajós szerkezetű csarnok designja egyszersmind építészeti szimbólum is lett: messziről hirdeti a tánc, a mozgás lendületét. Cikkünk az OCTOGON magazin 150-es (2019/2-es) lapszámából.
 


Szélesen kinyúló, nagy ívben hullámzó előtetője nappal is, esti világításban is igazi látványosság, alatta az acélkeretekbe foglalt üvegfelületen keresztül teljes egészében belátható foyer pedig szinte a külső tér folytatásaként várja a betérőket. A főhomlokzat minden eleme azt kommunikálja, hogy ez a ház nem is színház: nem csupán az esti előadásokat szolgálja, hanem a nap bármely szakában nyitott, mindenki számára használható agóra. Valami olyasmi – igaz, itt falak közé helyezve –, aminek maga a Millenáris Park egésze készült. Még akkor is, ha az itt kínálkozó élmények többnyire egyetlen művészeti ághoz kapcsolódnak.

Az új épület közösségi karaktere valójában nagyon is közel áll a Nemzeti Táncszínház szellemiségéhez. A 2001-ben megalakult intézmény számára reprezentatív helyszínt kínált az egykori Várszínház épülete, de a tradicionális kukucska-színpad olyan korlátok közé szorította az elsősorban néptánc, illetve egyre növekvő arányban kortárs tánc produkciókra fókuszáló társulat munkáját, ami nem eléggé támogatta a merészebb kísérletezéseket. 2014-ben a Várból való leköltözését korántsem szakmai szempontok indokolták, mégis kifejezetten nyert a változással: az új, kifejezetten erre a funkcióra formált helyszín végre teret ad ezeknek is. Zoboki Gábor építész a komplex kulturális helyszínek specialistája, érzékenyen méri föl a műfaji határterületek igényeit és a rugalmasságra helyezi a hangsúlyt. Nem az örökkévalóságnak, hanem az eleven folyamatoknak tervez tereket. Tudja, hogy a színpadi tánc műfaja állandó változásban van.

Koncepciója abból indult ki, hogy a tánc alapvetően közösségi művészet, aminek nem minden esetben kedvez a nézőtér és a színpad merev elhatárolása, és a Ganz-csarnok eredeti, bazilikális szerkezetében meglátta azt a lehetőséget, ami viszonylag csekély átalakítással sokféle módon képes kapcsolatot teremteni a közönség és az előadók között.


Ezért már a bejáratnál megkezdődik a produkciókra alkalmas terek sora. Az előtető világos tónusú faburkolata az előcsarnokban is folytatódik, a padlón egy széles lépcsősor formájában emelkedik, ami egyben nézőtér is, a mennyezeten pedig, az előtető hullámvonalát megismételve, egy szabálytalan kúp formájában megereszkedik, belóg a térbe, és ezzel kijelöl egy kisebb teret a lépcsősor előtt, ami így elkerítetlen játéktérré lesz. A foyer-ben sétáló közönségnek kell néhány perc, mire rájön, hogy egy színpadra került. Innen fölfelé haladva a lépcsőforduló ismét kiszélesedik, szalagszerű korlátja mögül karzatként kínál rálátást a térre, ez újabb szerepváltást idéz elő. És mire a néző az emeletre ér, kiderül, hogy az előcsarnok tetejéről függő alakzat nem csupán izgalmas formai játék – hanem egy 120 fős színházterem, a két szintnyi belmagasságú aula terébe függesztve.

Ez a merész kompozíció úgy használja ki az épület szerkezeti adottságait, hogy folyamatos átmenetet teremt a játék tere és a nézők pozíciója között, aktív és kezdeményező módon mintegy „táncba hívja” a közönséget. Maga a faburkolat is kiemeli ezt a központi szerepet, a lécekből szerelt, és a világítást is magába foglaló, lágy ívekben hullámzó felülethez képest a kiszolgáló részek, a bejárati üvegfallal szemközti ruhatár, és az egész nap nyitva tartó kávézó látszóbeton felületekkel és terrakotta betétekkel szolidan a háttérben maradnak.
 


A két színházterem formai megoldása viszonylag egyszerű, itt a hangsúly a flexibilitásra került. A kisterem már klasszikus értelemben vett színpadra és nézőtérre tagolódik, ha azok nem is olyan élesen válnak el egymástól, mint egy prózai színház esetében; az első széksorok kivehetők, így a tánc tere szükség szerint megnövelhető. A terem falburkolata az élénk okkerből a színpad felé haladva feketébe megy át, nem vonja el a figyelmet az ott zajló produkcióról, de nem is választja le a nézőteret a játék fizikai teréről.

Az egykori tévéstúdióból kialakított, 368 fős, két emeleti karzattal övezett nagyterem teljes nézőtere összecsukható, a széksorokat a terem oszlopai között lehet elhelyezni, így egy hatalmas, egybefüggő tér alakul ki az előcsarnoktól egészen a hátsószínpadig. A 16x24 méter nagyságú színpadot korszerű világítási rendszer és lámpapark szolgálja ki, a zsinórpad lás miatt a csarnok eredeti kubatúráját kissé meg kellett emelni, de a háromhajós szerkezet változatlan maradt. A nagyterem körül az emeleten két próbatermet, öltözőket, hangstúdiót, kiszolgáló egységeket és egy oktatótermet alakítottak ki. A próbatermeket a csarnok eredeti felülvilágítója nappali fénnyel látja el, padlója a táncosok ízületeit kímélő, kettős párnafára helyezett táncpadló, a csarnokszerkezet eredeti mennyezeti gerendáin pedig olyan pontokat lehetett kialakítani, amelyek a kortárs táncban gyakran szerepet kapott függesztésekre is alkalmasak.

Az épület minden ízében tökéletes szabadságot nyújtó keret lett a legkülönbözőbb, saját és vendégül látott táncprodukcióknak.


Ezzel párhuzamosan az ipari építmény eredeti karakterét is megőrizte, tudva, hogy a színháztechnika sokkal gyorsabb ütemben változik, mint azt az építészetnek módja lenne követni. A Millenáris Park egészének életét is lendületbe hozza. A kétezres évek elején kialakított park, a tóba süllyesztett fákkal, a szőlődombbal, az itt létrehozott közösségi kerttel és a nagy játszóterekkel már a múlté; a tó helyén, ami a Táncszínház első tervein még szerepelt, ma már gyep veszi körbe a színház bejáratát. De egy eleven, folyamatosan kommunikáló kulturális intézmény képes lehet újra életet lehelni a Millenáris irodaházak és üzleti vállalkozások közé szorult, egyre fogyatkozó közterébe.
 

Építész vezető tervezők: ZOBOKI GÁBOR, ORLOVITS BALÁZS, LENTE ANDRÁS
Építész munkatársak: JÁNOSSY JOHANNA, HEPPES MIKLÓS, FEKETE ATTILA, SZABÓ VALÉRIA
Generálkivitelező: ZÁÉV ÉPÍTŐIPARI ZRT.



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Ybl úgy élt, mint én – nem dokumentálta magát”

„Ybl úgy élt, mint én – nem dokumentálta magát”

Interjú Zoboki Gáborral az Operaház felújításáról.

„Magas szintű, nemes és visszafogott” az Építőipari Nívódíjas Karmelita kolostor

„Magas szintű, nemes és visszafogott” az Építőipari Nívódíjas Karmelita kolostor

Két ZDA-féle épületet is díjazott a zsűri az idén.

Nincs találat!

Hirdetés