Erről szóló írásunk a 199-es, 2025/3-as lapszámunkból közöljük.
Apámtól a ravatalánál egy hosszú, a szülőföldjéhez intézett írásművének felolvasásával búcsúztam: A föld, hol egykor bölcsőm ringott. A szöveg alá Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művének első tételét választottam aláfestésnek. Választásomat a két mű egyaránt mintegy tízperces idő kiméretén túl Bartók személyiségéhez és zenéjéhez való erős kötődésem is indokolta. Utólag döbbentem rá, hogy ennél jóval mélyebb a kapcsolat: apám is ismerhette Bartókot! Békés megye szülöttjeként letéteményese volt annak a paraszti világnak, aminek népzenéje revelációként hatott Bartók zenei személyiségének kialakulására (Bartók népzene-gyűjtéseinek kezdeti szakasza is egyébként e megyéhez kötődik). Rádöbbentem, hogy az ő halálával (1914‑ben született, és majd száz évet élt!) ennek a letűnt paraszti világnak egyik utolsó képviselője száll ma a sírba... Ez a felismerés, ott és akkor, mélyen belém ivódott, és sajátos öntudatra ébresztett a világban elfoglalt helyemet illetően.
Lázár Antal nagy idők tanúja és nagy személyiségek ismerője. A XX. századi építészeti közelmúlt egyik utolsó, még köztünk lévő tanúja. Ismerhette a nagy Öregeket: Frank Lloyd Wrightot, Mies van der Rohét, Alvaar Altót, Breuer Marcellt. És ismerte Gulyást, Kóst, Makoveczet, Földesit, Vadászt, Jánossyt, Zalaváryt, Szendrőit. A nagy Öregeket… Ismert mindenkit, mint ahogy a praxisa előrehaladtával a szakmában lassan mindenki megismerhette őt is. Nem csupán megismertük, hanem sokan alkotó kapcsolatba is kerültünk vele: Reimholz Péter, Patonai Dénes, Cságoly Ferenc, Magyar Péter. Vagy említhetem Richard Rogerst és az Ove Arup Partners munkatársait is, akikkel együtt készítették el a budapesti EXPO helykijelölő pályázatának terveit. Vagy a szárnyai alatt építésszé érő fiatalabb generáció tagjait: Rajk Lászlót, Gyalay-Korpos Gyulát, Stocker Györgyöt, Sükösd Zoltánt. Listák, a teljesség igénye nélkül…
Sokan ismerjük Lázár Tónit. Számtalan közös tapasztalat és élmény köt vele minket össze. És most egy szeletét viszontláthattuk mindennek a FUGA-ban. Összefoglaló igényű betekintést nyerhettünk egy alkotó egyéniség színes pályájába, mélyebb bepillantást nyerhettünk korszakos épületek szerzőjének – egy újabb „nagy Öregnek” – gondolataiba, talán úgy, ahogy azt eddig még nem tehettük meg.
Egyszerre racionális, ugyanakkor erős érzelmektől is átfűtött épületeit nehéz egy meghatározott irányzattal párosítani. A Domus Áruház korai brutalista hangvétele úttörő hazai megnyilvánulás volt. Újabb úttörő hazai próbálkozásként értékelhető a budapesti Szemétégető Mű első ütemének az éppen kurrens nyugati hight-tech irányzat szellemében fogant vertikális csarnoka, ami meghozta számára az első komoly nemzetközi elismerést is (akkoriban ez igencsak ritkaságszámba ment itthon, a vasfüggönyön innen).
A Veszprémi Eötvös Károly Könyvtár szimbiózisa a historizáló épületegyüttes és a városi park erőterében. A Tüskecsarnok véleményem szerint egyfelől érzelmesen romantikus, ám ugyanakkor egy sajátos organikus vonulatba is illeszkedő tömege. A Nyiri István és Lauber László alkotta szerzőpáros által tervezett szomszédos épülettel a dialógust kereső Siemens-irodaház konstruktivista modernséget, míg a Népliget autóbuszpályaudvar posztmodern részletekkel vegyülő nyerseséget mutat. Mind-mind egyéni látásmódú alkotó egyéniséget jelenítenek meg a szemlélő előtt. A sor természetesen most sem teljes...
Számomra a kiállítás revelációval bíró momentuma saját rajzainak kollekciója volt. Ezeket a rajzokat évtizedek óta ismertem (mintegy másfél évtizedet töltöttem el magam is a társaságukban…), és mégis az újdonság erejével hatottak rám. Általuk egy nyughatatlan, konstruktív elme gondolkodásának legbelsőbb bugyraiba nyerhetett bepillantást a szemlélő. Érvényességükből, frissességükből, dinamikájukból jottányit sem veszítettek mára. Sőt, mintha egyenesen időtlenné váltak volna!
Ide kívánkozik az a sajátos szakmatörténeti ív, amit a kiállítás nagyon szemléletesen megjelenített. Szabadkézi rajzok: műszaki rajzok, művészi igényű látványtervek (többek között Balogh István akvarelljei!). Számítógépes grafikák: műszaki rajzok és látványtervek a kezdeti „kezdetlegestől” (Egyetemi Sportközpont tervpályázat) a professzionális művészi igényűig bezárólag (új Nemzeti Színház tervpályázat). És az örök érvényű makettek minden korszakból (diplomaterv, Domus áruház, szolnoki Mentőállomás). Az építészeti ábrázolás kiállításon felvonultatott tárháza tehát tömören summázta a XX. század utolsó és az új évezred első negyedszázadának teljes szakmai spektrumát.
Némi hiányérzetet keltett bennem, hogy Tóni építész személyiségének másik alappillére, a Tanár, talán nem kapott elég hangsúlyt a kiállításon. Pedig a neve évtizedekre összeforrt a BME Építészmérnöki Karával, azon belül különösen az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékkel, ahol 1988 és 2006 között professzorként és tanszékvezetőként, míg 2002 és 2006 között a kar dékánjaként generációk egész sorát készítette föl a pályára, illetve szolgálta az építészképzés megújításának és menedzselésének az ügyét.
A kiállítás kurátora, Fehérvári Zoltán művészettörténész remek munkát végzett. Szakszerűsége és nagyfokú ügyszeretetet sugárzó erőfeszítései remélhetőleg például szolgálnak az illetékeseknek arra, hogy a kiállított anyag megőrzésre méltó az utókor számára.
Ősök és leszármazottjaik. Apák és fiúk. Mesterek és tanítványok. Öregek és fiatalok. Hagyomány és megújulás. Örökség és innováció. A régi és az új. Időtlenség és időszerűség („modernitás”). Antik és avantgárd. Ez az egyszerű, ám igen dinamikus linearitás a civilizáció egyik alapköve. A legerősebb kapcsolat, ami minden emberi tevékenység mozgatórugója. Érzelmi kapocs, ami talán egyedül lehet képes megmenteni a világot. Amíg létezik, létezik vele a remény is...
Ismertem – és ismerem – Lázár Antalt! E kapocs által sokat tanulhattam építészetről, szakmai kultúráról és éthoszról. Alaposságról, körültekintésről, ügyszeretetről, kitartásról. És ez annak a felelősségét rója rám, hogy minél többen ismerjenek engem is. Hogy legyen mit átadni az utánuk következőknek!
Az Ipartervtől a FUGA-ig – Lázár Antal életműkiállítása a FUGA-ban Az Ipartervtől a fugáig címmel
Kurátor: Fehérvári Zoltán (Az OCTOGON Szécsi Zoltán DLA köszöntőjével tiszteleg a lapunkban is gyakran méltatott alkotó életműve előtt – a lapzárták megszabott időszakai miatt erre csak a kiállítás zárása után tudtunk sort keríteni.)
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
