Az Amerikában született, magyar származású építész egykori családi házát most bárki megvásárolhatja.

Története során először eladóvá vált a Tivadar Balogh-féle díjnyertes Balogh House, ami 1958-ban épült 32 000 dollárért, most 750 000 dollárért keresnek rá vevőt. A házat az 1950-es évek végén kezdte el építeni családjának az építész, aki magyar bevándorlók fiaként 1926-ban született Detroitban, építészetet tanult majd 1961-ben megnyitotta saját irodáját, emellett pedig egyetemi oktatóként is dolgozott. Nyugdíjazásáig Balogh mintegy 150 épületet álmodott meg Michiganben, Illinoisban és Arizonában.

Fotók: John Goetz - Real Estate One

A rezidencia Plymouth erdős részén található, és miután Balogh beköltözött a kockaházba, rögtön díjat is nyert vele (Progressive Architecture Award), 2012-ben pedig bekerült a Történelmi Helyek Nemzeti Nyilvántartásába. 

A folyamatosan karbantartott otthon összköltsége mindössze 32 000 dollár volt, amelyhez nagyban hozzájárult, hogy a munka jó részét a Balogh család végezte el. Század közepi bútorokkal rendezték be, a belsejét pedig falemezekkel burkolták le. Megalkotója „erdőben lebegő fénydobozként” hivatkozott rá, miközben a köznyelv Kockának hívta. A Kocka először 2019 októberében jelent meg az ingatlanpiacon, előtte felújították, de minden alapelemét érintetlenül hagyták. A ház 180 négyzetméteren két emelettel, két hálószobával, kétszintes nappalival, kültéri terasszal várja új gazdáit. 

Fotók: John Goetz - Real Estate On

A ház földszintjén van a master háló, a konyha, a kétemeletes nappali, illetve egy ablakokkal körbevett családi szoba, amit eredetileg a stúdiójának használt Balogh. Felül egy további hálószoba, egy fürdő és egy hangulatos kis zug található. 

Balogh Tivadar 2006-ban hunyt el, de halála után felesége, Dorothy Balogh továbbra is a házban élt. Miután 2019-ben meghalt, a család az eladás mellett döntött. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A természet és a megújult ember a fő irányvonal Casa Luziában

A természet és a megújult ember a fő irányvonal Casa Luziában

A mexikói építésziroda egészen Nietzscheig nyúlt vissza.

Itt a bizonyíték: 19 négyzetméter is elég

Itt a bizonyíték: 19 négyzetméter is elég

Még a térérzetre és a helyiségek szeparálására is gondolt a tokiói építész.   

Egzotikum a Káli-medencében
  • 2019-05-10 14:00
  • Deco

Egzotikum a Káli-medencében

Amikor a rusztikus stílus eggyé válik a Baliról és Jáváról származó fa és rattan bútorokkal: a Káli Home-ban jártunk, Kővágóörsön.

Hirdetés