Az Esterházyak Balatonnál található egykori, ma már műemléknek számító nyaralóját nem csak felújították, de kortárs bővítést is kapott. Erről szóló cikkünket a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.
Magyarország legnagyobb angolparkja és a Szerpetin-tórendszer a felújítás alatt is zavartalanul látogatható.
ICOMOS-díjas a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megszépülő bajnai Sándor–Metternich-Kastély.
Amint a járványhelyzet engedi, meg is nyítják az épületrészt a látogatók előtt.
A Turai Kastély rekonstrukciója.
Több mint egymilliárd forint európai uniós és állami támogatást kapott Magyarország legjelentősebb, európai szinten is kiemelkedő műemlék-együttese.
A nádasdladányi műemléképület a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében újul meg.
Lerakták a nagycenki Széchenyi-kastély turisztikai célú fejlesztéseinek alapkövét.
Az 1883-ban épült neoreneszánsz kastély műemléki rekonstrukciója minden apró részletre kiterjedt.
Idén 34 műemlék újul meg, több mint 60 milliárd forintból.
Az elmúlt évtizedekben teljesen leromlott, életveszélyessé vált turai Schossberger-kastély 2019 első negyedévére új életre kel a BDPST Zrt. beruházásában.