OCTOGON hunters I A legszebb balatoni kilátók

Levadásztuk a legszebb balatoni kilátókat.

Szubjektív válogatásunk a Balatonnál található gyönyörű kilátókból, a heti rendszerességgel jelentkező OCTOGON hunters sorozatunkban.

 

Balatonboglár – Gömbkilátó

A Gömbkilátó, teljes nevén Xantus János Gömbkilátó, ma már a Somogy megyei Balatonboglár jelképének tekinthető. Az elnevezést Xántus Jánosról, a híres Somogy megyei természettudósról kapta, aki előszeretettel látogatta szülőotthonát. A kilátó 2013 óta az ÖrökségünkSomogyország Kincse díjat is megkapta. Kádár István mérnök tervezte meg és az 1958. évi brüsszeli világkiállítást követően hozták Boglárra. Az eredeti koncepció szerint üvegburkolattal szerették volna felállítani, benne pedig egy kis kávézóval, ez azonban nem volt kivitelezhető.

A kilátó 15 méter átmérőjű, és 240 háromszöglemezből áll, Zics László építész tanácsára pedig díszkivilágításba öltöztették, aminek köszönhetően még az északi parton tartózkodók is is könnyen felfedezik. A közkedvelt turistalátványosságot az 1980-as években felújították, de azóta 2012-ben is átesett egy Uniós támogatás keretei közt zajló renováción, amikor a teljes szerkezetét, padozatát és korlátjait állították helyre. Ennek köszönhetően rendkívül modern környezetben csodálhatjuk a vulkanikus eredetű, cirka 60 méter magas Várdombon álló monumentum mesés balatoni kilátását. A kilátó szerkezete nem mindennapi, ráadásul az is döbbenetes, hogy elmúlt 55 éves. A szemgyönyörködtető panoráma látogatók tízezreit vonzza évente.  
 

Fotó: Németh Levente



Csere-hegyi kilátó – Alsóörs

A permi vörös kőből épült kilátó 298 méter magasan található Csere-hegyen, így csodálatos kilátás nyílik a Balatonra, a Bakonyra, illetve Balaton-felvidékre. A Csere-hegyi kilátó Balaton legelső kőből épült kilátója, 1935-ben készült Padányi Gulyás Jenő tervei alapján. Eredeti neve Horthy Miklós-kilátó volt, majd az 1950-es években átkeresztelték Szabadság-kilátóra. Eredetileg csupán 6,5 méter magasra épült, magasabbra szinte felesleges volt, mivel a környező fák akkoriban sokkal alacsonyabbak voltak. Sajnos rengeteg rongálás érte, ezért 1998-ban életveszélyessé nyilvánították, majd 2001-ben elkezdték felújítani. A felújítás keretei közt a gótika és a reneszánsz korát idéző vöröskő kőtoronyra, hogy jobb legyen a kilátás – egy fa emeletet terveztek, így az eredetileg közel 7 méter magas kilátó 12 méteres lett. Azóta turisták közkedvelt célpontjává vált.

Fotó: FuniQ



Badacsony – Kisfaludy Sándor kilátó

A kilátó Badacsony 438 méteres magassági pontjánál épült, azonban amit látványban kínál, az a tanúhegy egyéb pontjairól is látható. Erkélyéről a Tapolcai-medencében és az azt övező hegyekben gyönyörködhetünk. A hely ráadásul meglehetősen változatos és látványosságok széles skálájában gazdálkodik. Tehetünk egy rövidebb sétát a kilátóig, vagy megtehetjük akár a 10 kilométeres ún. Badacsonyi körutat, amibe beletartozik Rózsakő, a Hertelendy kilátópont, Kisfaludy-kilátó, Kő-kapu, Tördemici kilátópont, Bujdosók lépcsője, valamint a Ranolder-kereszt is. A meseszép kilátás mellé még ritka növény- és állatfajok is láthatók a területen, emellett a távolabb eső pihenőhely nyugodt légkört biztosít a pihenni vágyóknak. Ha arra visz utunk, mindenképp érdemes a parkolótól pár méterre lévő Rózsakövet is meglátogatni, ami egy hegyből lehasadt bazaltszikla. Állítólag Kisfaludy Rózáról kapta nevét, és ezt az elnevezést bele is vésték a szikla oldalába. A legenda szerint, ha egy szerelmes pár itt leül háttal a Balatonnak, akkor még abban az évben jegyesek lesznek.


Fotó: LikeBalaton



Siófok – Víztorony kilátó

Siófok egyik leglátványosabb épülete az 1912-ben épült víztorony, amit Gergely Jenő és Gut Árpád építettek a város főterére. A magassága a régebbi, kevésbé pontos leírások szerint 45 méter, viszont az újabb mérések szerint csak 41,30 méter. A vendégeket két panoráma lift viszi fel a torony emeleteire, onnan csigalépcsőn lehet feljutni a legfelső szinten működő Samsung élményközpontba, amely 360 fokban körbeforog és interaktív asztalokkal várja az érdeklődőket. A nyitott teraszról kitűnő kilátás tárul a Balatonra és Somogy megyére. A legfelső szinten gyönyörű kilátás fogad a Balaton túlpartjára, a keleti medencéjénél húzódó 80 méteres löszfalra, a Somogyi-dombságra, a Hegyhát lankáira, illetve a Tihanyi-félszigetre. A torony kezdetben tényleg a vízellátásban játszott jelentős szerepet. A Kurz Részvénytársaság tervezése alapján 1935-ben átépítették, majd 1944-től a vízmű nem üzemelt. A II. Világháború idejében a németek tüzérségi megfigyelő állomásának használták, majd egy páncéltörő ágyú lövedéke megrongálta. A helyreállításokra 1946-ban került sor.
 

Fotó: CsodálatosBalaton


 

Balatonföldvár kilátó

A balatonföldvári kilátó több, mint 1000 négyzetméter alapterületű és három szinttel rendelkezik. Ráadásul, ha nem elég különlegesség az, hogy az építmény hajó alakú, ez a Balaton legmagasabb épített kilátója. Az épületben egy kétszintes, balatoni hajózást és vitorlázást bemutató interaktív hajózástörténeti kiállítás is található. A torony teljes magassága 25 méter, ennek köszönhetően a majd 70 méteres magasságból csodálhatjuk Balaton medencéinek és Somogy megye dombjainak mesés panorámáját. A látogatóközpont szolgáltatásai közé tartozik a kiállítás, kilátótorony, kávézó, konferenciatermi előadások, céges vagy családi rendezvények és időszakos kiállítások, moziterem, valamint játszószoba a kicsiknek. Mindezek mellett akadálymentesített, így mozgáskorlátozottak számára egyaránt kényelmesen látogatható. A bejáratnál pedig Bujtor István legendás hajóját a „Skálát” láthatjuk, ami már számos filmjében is szerepelt. A kilátó hétfőtől vasárnapig 10:00-től 21:00-ig látogatható.
 

Fotó: Talán Csaba
 


 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hosszabb lett a balatonfüredi partszakasz

Hosszabb lett a balatonfüredi partszakasz

A város strandot épít a most vásárolt nyolcezer négyzetméteres vízparti ingatlanton.

Először adták át az Év kilátója címet

Először adták át az Év kilátója címet

A balatonboglári Xantus János Gömbkilátó nyert.

Denevérbarát lesz Hollandia új kerékpáros hídja

Denevérbarát lesz Hollandia új kerékpáros hídja

A már épülő Blauwe Loper Európa leghosszabb kerékpáros-gyalogos hídja lesz.

Nincs találat!

Hirdetés