Pályázat építészeknek és kivitelezőknek.
A Hörmann Hungária által támogatott „Jövő Otthonai” pályázatra Nagy Diána egy olyan tervet nyújtott be, amely nemsokára el is kezd épülni.
Vagány design termékek fogyatékos emberek kezéből.
Az Észt Erdőgazdálkodási és Faipari Szövetség kiállítása bemutatja az észt faépítészet főbb épülettípusait, tendenciáit és figyelemre méltó egyedi épületeit.
Hajós Alfrédról kevesen tudják, hogy sportolói karrierje mellett jelentős építész volt.
A programsorozatot az Észt Intézet rendezvénye, a Tallinni Fotóhónap 2017 „Mondd el. Portrék a kortárs fotográfiából” című kiállítása nyitja a FUGÁ-ban.
Aki eljön a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kiállítására, eldöntheti maga.
Magyar stand a BETT show-n.
A Market Építő Zrt. projektje is jelölt Building of the Year 2018 pályázatán.
A NeighbourART egyik legfontosabb célja, hogy a vendégül látott tehetségeket összefogja, hogy egyfajta közösséget hozzanak létre.
Nemzetközi Design Konferencia vizuális arculattervezése.
ASPEKTUSOK címmel kortárs magyar grafikai és kisplasztikai kiállítás nyílik Rómában.
CSEH TAMÁS (1943-2009) grafikáiból nyílik kamara-kiállítás a Gross Arnold Galériában.
Kiállítás nyílik a DE Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszék hallgatóinak munkáiból.
A Fény Mestere – Master of Light 2017 világítástervezési nívódíjra.
Epizódok a Dohány utcai lakásszínház történetéből (1972-1976).
Kiállítás zajlott a Design héten a Solinfo műhelyében.
Bár október 15-tel zárult a hét, számos kiállítás még látogatható!
Hetedik alkalommal választották meg a régió legjobb tervezőit a Gombold újra! döntőjén az Iparművészeti Múzeumban.
A Magyar Üvegművészeti Társaság idén harmadik alkalommal rendezi meg nagy csoportos kiállítását a HuGlass-t.