A programsorozatot az Észt Intézet rendezvénye, a Tallinni Fotóhónap 2017 „Mondd el. Portrék a kortárs fotográfiából” című kiállítása nyitja a FUGÁ-ban.

A 2017. december 6-án jubiláló Finnország, és a 2018. február 16-án ünneplő Litvánia után ezúttal Észtországon a sor: 100 éve, 1918. február 24-én született meg az önálló észt állam. A nagyszabású jubileumi ünnepségek 2017 áprilisától egészen 2020 februárjáig tartanak. Az ünnepségsorozat szervezői számtalan módon lehetőséget biztosítanak arra, hogy a jubileumot mindenki magáénak érezhesse, például a hivatalos honlapon található alkalmazás segítségével bárki elkészítheti saját személyre szabott logóját, vagy éppen figyelemmel követheti a magánszemélyek és kisebb-nagyobb lakó- vagy alkotói közösségek születésnapi felajánlásait is.

Magyarországon is lehetőség nyílik arra, hogy bárki bekapcsolódhasson az ünneplésbe. A jubileumi év programsorozatát február 21-én az Észt Intézet rendezvénye, a Tallinni Fotóhónap 2017 „Mondd el. Portrék a kortárs fotográfiából” című kiállítása nyitja a FUGÁ-ban. A Budapesti Fotófesztivál keretében látható csoportos kiállítás a fotográfia mint pszichoanalitikus módszer szerepét hangsúlyozza, miközben a fotóalanyok-témák kiválasztása és a portrék kontextusa révén Észtország közelmúltjáról és társadalmáról is mesél. 

Szintén a FotóFesztivál keretében nyílik március 7-én a Molnár Ani Galériában a neves észt képzőművész, Marge Monko tárlata Women of the World, Raise Your Right Hand címmel. 

Több szervezet közösen ünnepel február 27-én 14 órától az ELTE BTK Tanácstermében. A rendezvényen, amelyre Észtországról, az észt kultúráról és a magyar-észt kapcsolatokról szóló előadásokkal, könyvbemutatóval és a történelem főbb fejezeteit szemléltető kiállítással várják az érdeklődőket, részt vesz az Észt Köztársaság bécsi nagykövete is. 

Az ELTE BTK Finnugor Tanszékén február 13-án szabadon látogatható előadássorozat indult az idén 100 éves Észtországról. A hallgatóság május 13-ig minden héten más-más szemszögből ismerheti meg az országot, annak elmúlt 100 évét, illetve azt a folyamatos és látványos, ugyanakkor az értékeket is megőrző megújulást, amely az észt kultúra különböző rétegeit jellemzi.

2018-ban nem csupán Észtország, hanem a budapesti Észt Intézet is ünnepel. Március 1-jén a FUGÁ-ban tartja 20. születésnapját: a programban többek között „A fa az észt építészetben” című kiállítás megnyitója és a „neozombiposztfolk” stílusban játszó Puuluup duó koncertje is szerepel. 

Az évről évre március közepén beköszöntő Észt hétre sem kell sokat várni, amely Magyarország legnagyobb észt összművészeti fesztiválja. A március 19-én kezdődő programot a hagyományos filmvetítések, könyvbemutatók és koncert mellett egy különleges esemény is színesíti: Budapestre látogat Edward von Lõngus észt utcaművész (R)estart Reality című, a hagyományt digitális technikával ötvöző street art projektje, amely az Észt Köztársaság ajándéka Európa nagyvárosai számára. 

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Gólyalábakon az észt mocsárban

Gólyalábakon az észt mocsárban

Egyszobás mikrohotel az érintetlen tájban.

Egy megafonban üldögélve élvezheted az erdő hangjait Észtországban

Egy megafonban üldögélve élvezheted az erdő hangjait Észtországban

A túrázók és a zenészek körében egyaránt hódít.

Hogyan élénkíti a gazdaságot a design?

Hogyan élénkíti a gazdaságot a design?

A gazdaságélénkítés, a flow és a balti államok állnak az idei Design Hét középpontjában.

Hirdetés