A 18 szintes lakóház a tervek szerint 2021 harmadik negyedévére készül el.

A magyarországi piac meghatározó szereplőjének számító, Romániában és három lengyel városban is számos lakóépület-fejlesztéssel jelen lévő Cordia Varsóban indította el eddigi legmagasabb lakóházának építési munkálatait. A Visztula partján épülő, 164 lakásos, prémium kategóriás komplexumból könnyen elérhető a lengyel főváros bármely része.

Augusztusban kezdődtek meg Varsóban, a Visztula partjára tervezett Horyzont Praga építési munkálatai, a 18 szintes lakóház a tervek szerint 2021 harmadik negyedévére készül el.

A jelenleg összesen 3700 lakást építő Cordiának nem ez az első fejlesztése Lengyelországban: a vállalat csak az idén két projektet fejezett be itt, illetve két másik építése jelenleg is zajlik. A varsói, 118 lakásos Zielone Bemowo első üteme elkészült, a 200 lakásos második ütem most épül; Krakkóban 185 lakásos Supernova projektet adták át az idén, a 70 otthonból álló Lotniczówkán pedig még dolgoznak az építők.

Eddig a lengyel piacon több mint ezer lakást adott át a vállalat, a jövőben pedig további mintegy 1400 otthon építését tervezi Varsóban, Krakkóban és Gdanskban. Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója elmondta, hogy a lengyel piac a gazdasági stabilitás miatt kiszámítható, a lakások áfája pedig 8%. Ennek megfelelően a Cordia a jövőben is bővíti a lengyel portfólióját, további jelentős beruházások előkészítése zajlik, komoly növekedési terveink vannak.

A 164 lakásból álló Horyzont Praga a maga 54,5 méteres magasságával a Cordia európai portfóliójának legmagasabb épülete lesz, az otthonok mérete 35 és 128 négyzetméter között változik. Minden emeleti lakáshoz tartozik erkély, a földszinti otthonokhoz pedig saját, akár 50 négyzetméteres kert, a felszín alatti, kétszintes parkolóban pedig külön biciklitárolókat és elektromosautó-töltőpontokat alakítanak ki.

A Horyzont Praga elsősorban olyan fiatal vásárlókra számít, akiknek egyaránt fontos a kiváló infrastrukturális ellátottság és az, hogy a lengyel főváros minden része könnyedén megközelíthető legyen. Az épület alig negyedórás autóútra lesz Varsó belvárosától, míg a Chopin nemzetközi repülőtér 20, a Służewiec üzleti központ 25 perc alatt érhető el. A környéken számos kerékpárút, kávézó, étterem, oktatási és egészségügyi intézmény található, de a közelben van mozi, teniszklub, több bevásárlóközpont, park, uszoda és fitneszterem is.

Forrás: Sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nagy lendülettel terjeszkedik Lengyelországban a Cordia

Nagy lendülettel terjeszkedik Lengyelországban a Cordia

2600 lakás építésével számolnak a lengyel piacon.

Átformálja a Szigony utcát a Corvin7

Átformálja a Szigony utcát a Corvin7

A Corvin Sétány utolsó irodakomplexuma közel 30 000 négyzetméter bérelhető teret biztosít majd.

Már a föld felett zajlik a Metropolitan Garden építése

Már a föld felett zajlik a Metropolitan Garden építése

A pinceszint elkészültével megkezdődtek a földfelszín feletti munkálatok.

Hirdetés