Víziók egy városrészre

Hirdetés

Az 1995-ben alapított Finta és Társai Építész Stúdió tavaly népszerű programsorozatot indított Technológia és Építészet címmel, melynek soron következő, harmadik állomása idén először a MÉSZ-ben kerül megrendezésre.

 

Program:

Finta és Társai Építész Stúdió az Octogon magazin gondozásában készített 100 oldalas kiadványát mutatja majd be, mely a napjainkban is aktuális Nyugati pályaudvar és környékének fejlesztése, rendezése kapcsán született. A témával Finta József kezdett behatóbban foglalkozni és foglalkoztatta közel 25 évig. Elsőként a Westend egyfajta „folytatásaként” szinte azonnal megszülettek az első tervek, és ezt követően is változó intenzitással, de mindig felmerült benne a terület élhetőbb hasznosításának gondolata. A kereskedelmi forgalomban nem kapható limitált példányszámú kiadványban nem csak a fejlesztésekről-, jövőbe mutató tervekről és a tér történetéről esik szó, hanem a Stúdió ezzel kapcsolatos két évtizednyi tervezői munkájáról, erőfeszítéseiről is.

Céljuk, hogy párbeszédet indítsanak, hogy napirenden tartsák a témát, hogy egy izgalmasabb, élhetőbb teret hozzanak létre a város lakóival. Az esemény során nem csak ismertetik a témát, de felvázolják a lehetséges távlati terveket, víziókat is.

Előadók:
Szabó Tamás János DLA (Finta és Társai Építész Stúdió)
Fekete Antal (Finta és Társai Építész Stúdió)
Pleskovics Viola (Octogon Magazin)
Előadás időpontja: 2024. 03. 20. 18:00-tól (19h-ig)
Kapunyitás: 17:45
Helyszín: Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) - Kós Károly terem
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, mely a fintarch@fintastudio.hu címen lehetséges.

 

Finta József több mint két évtizedet töltött a csomópont környékének megújítási terveivel, már a Westend City Center megépítése óta. A terület átgondolásáról irodája építészei továbbra is együtt gondolkodnak, s e víziókról jelentettek meg most kiadványt az OCTOGON magazin gondozásában.          

A kiadvány ITT elérhető. 

Bemutatták a Finta Stúdió és az Octogon magazin kiadványát

 

Forrás: sajtóanyag




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Golden Cubes Awards 2023

Golden Cubes Awards 2023

Pályázat az épített környezeti nevelésről

Átadták az első Hello Wood Diplomadíjakat

Átadták az első Hello Wood Diplomadíjakat

A legkiemelkedőbb diplomaterveket díjazták az október 18-án megrendezett átadó ünnepségen a Hello Wood építésziroda kiállítótermében.

A fiatal építészgeneráció támogatása | Hello Wood Diplomadíj

A fiatal építészgeneráció támogatása | Hello Wood Diplomadíj

A pályázat benyújtási határideje október 2.

Hirdetés