Takaros kis vendégház az egri vár falának tövében

Cikkünk a 204-es, 2025/8-as lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Martinkó József
• Fotó: Mudri László
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Szálak szövődnek lassan eggyé, térben távoleső motívumok kapaszkodnak össze. Úgy hozta a sors, hogy egy jó ideje már páros táncot járok egy alkotó kollektíva házaival, és ez az eleinte ismerkedősen, némi botladozással induló keringő az idő múltával egyre bizalmasabbá, bensőségesebbé vált. Ha maradunk a tánc hasonlatnál, akkor valóban úgy alakul ez a folyamat, mint az egymást nem ismerő, egymást felkérő, egymást elfogadó táncosok esetében, ahol a fizikai közelség, az érintések, a táncpartner érzékien közeli látványa, illata, gesztusai, illetve a zene ritmusa, a tánc koreográfiája kapcsolatot teremt idegenek között az idő előrehaladtával. A kezdetben még idegenül ható testtartás, dinamika, temperamentum válik egyre ismerősebbé, elfogadhatóvá, megismerhetővé.

Több alkalommal volt lehetőségem írni, gondolkodni, eszmét cserélni az egri kötődésű Arkt Építész Stúdió, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó projektroom kollaborációjában megszülető házakról. Egy újabb elkészült alkotásuk kapcsán most – mint a táncban – kapcsolódott össze sok olyan részlet, motívum és érzület, ami a két szentendrei házuk, illetve a Bélapátfalván felújított nyaralójuk bemutatása során még nem feltétlenül alkotott egynemű rendszert, nem minden mozdulat, lépés és érintés volt a helyén. (Lásd: Martinkó József, Juhász Veronika: Kővendég – Családi ház régi gyümölcstárolóból [OCTOGON, 2024/1./189.], illetve Martinkó József, Mudri László: Nyaralóból szállásépület Bélapátfalván [OCTOGON, 2025/3, 199.] – a szerk.)

A vendégház az egri vár falának tövében egy olyan utcácskának a torkolatában áll, ami tulajdonképpen az Arkt Stúdió irodájához vezet, tehát a tervezők szinte méterről méterre ismerhetnek. A nagy szintkülönbségek és a környék történetisége miatt a zömében földszintes épületek szinte egymásra torlódnak. Noha a szabályozás szerint zártsorú a beépítés, ezt a jelleget az ide-oda röccenő házak, egymás hegyére-hátára néző házacskák gyakran feszítik szét. Ugyanakkor a végeredmény tekintetében szerencsének tekinthető, hogy az eredeti szabályozás engedte nagyobb programmal szemben, végül az itt eredetileg álló házacska lebontása után – szinte annak a kontúrjába épült bele az új, mivel a régi műszaki állapota menthetetlen volt, így felújítása szóba sem jöhetett.

A történeti előzmény – némi korrekcióval – beleíródott tehát az új építésbe, a történeti architektúra mentése egyfajta alapvetéssé vált, miközben a tervezők és a megrendelők a részletekben, anyaghasználatban, komfortban egy kritikai regionalista építészeti értékrendet fogalmaztak meg. Ez alatt azt érthetjük, hogy az épület üveg-fém-fa-tégla anyagainak belső mennyiségi arányai, illetve a szerkezetek és anyagok őszinte megjelenése erős és meghatározó gesztussá tudott válni, miközben a kubatúra és a formaképzés a múltat idézte vissza. A mindössze ötven négyzetméternyi alapterületű ház egyfajta platószerű síkon áll, amihez az utca szintjéről egy látszóbeton-falazattal gyámolított lépcső vezet fel.

Olyan szűk és formátlan a telek, hogy számomra megidéződik Fábiánék szentendrei családi háza is, ami egy hasonlóan elszabott saroktelken kapott helyett. Ugyanakkor a plató lehetőséget ad arra, hogy maga a ház belső főhomlokzata teljes üvegfelülettel nyíljon meg Eger történeti belvárosára, ami a belső teret hihetetlen optikával tágítja ki. A megbízó egyébként a tervezők egyetemi évfolyamtársa volt, majd építőmérnökként diplomázott, de Fajcsák Dénest már a középiskolából is ismerte. Nem véletlen tehát, hogy a bejárás első mondatai azokra a cölöpökre vonatkoztak, amiken az új ház alapja áll, így a vár közelsége miatti régészeti előkészítés is leegyszerűsödött.

Kívülről fontos észrevenni, hogy a ház példásan fehéres árnyalatú lemezfedésének geometriája érdekes szabálytalanságot mutat a telekbelső felé, de ez a régi ház esetében is így volt. Ugyancsak feltűnő a tetőzettel kapcsolatban, hogy az eltérő szögben fut le a gerincről, ám ez a finom gesztus azt eredményezte, hogy a város felé felnyíló üveghomlokzat árnyékolást kap a túlnyúló eresz felől, ami a nyári benapozásnál rendkívül jó hővédelmet eredményez, miközben mégsem beszélünk valódi tornácról.

Ugyancsak a tetőzet érdekessége, hogy a túlnyúlás ereszaljai nem deszkából készültek, hanem azok is üvegezést kaptak, így a padlástéri felső galériaszint nem kívánt meg tetősík-ablakokat vagy „kutyaólat”, amelyek ennél az épületméretnél túlságosan erőteljesen jelentek volna meg az épület látványában. Ez az üvegezés, illetve a galéria téri kapcsolata a nyitott födémes szegmenssel újra képes felidézni két párhuzamosan készülő munkát, vagyis a szentendrei „gyümölcstároló” padlásterét, illetve a bélapátfalvai nyaraló padlástéri hálóját.

Olyan gesztusokkal komponálnak ezekben a terekben a tervezők, amik képesek egyedi ízt, kreativitást és szépséget behozni a sokak által csak rutinból kezelt téri helyzetek feldolgozásába. Így tekintek egyébként a térben álló, feljáratként és térelválasztóként is működő lépcsőidomra is, amivel a szentendrei „saját ház” létra-lépcsőinél kísérleteztek. Itt, Egerben ugyan tömörebb a végeredmény, ám a földszinti háló és nappali közötti elválasztást, illetve a közlekedő funkciót tökéletesen oldották meg. Éppen így köthetem gondolati asszociációkon keresztül össze a tervezők konyhapultjait is, amik mindig összekötő elemek és a téri kapcsolatok szervezői, sohasem kelletlenül odakent megoldások.

Egy kis házban minden részlet elemi erővel képes megszólalni. Végül erre a konklúzióra jutottunk a helyszínen a megbízókkal folytatott beszélgetés egy pontján. Lehet, hogy ez a kijelentés evidenciának hat, de a valóságban mégis más megtapasztalni, hogy a mindössze kilenc méter hosszú, bő öt méter széles ház esetében a részletek kidolgozottsága, egymásra hatása milyen karakteres hangként van jelen. Nehezen vettem le a szemem a majd’ kilenc méter hosszú, ragasztott (CLT) fa mestergerendáról, ami a felnyíló homlokzatot, illetve a tetőszerkezetet tartja, miközben a vakolatlanul hagyott, fehérre festett falazóblokkok síkja végig simításra ingerelt (amúgy én ritkán simogatok házakat).

Egyébként ez a falazat zárt falként jelenik meg az utca felé, aminek kimondottan örültem, hiszen így a ház valóban befelé, a vendégek felé kommunikál. Végül a megrendelők és az építészek gondosságára, az anyagokban lévő poézis kibontására csak egyetlen példa. A Covid, illetve egy újabb gyermek születése okán is húzódó kivitelezésben is részt vállaló megbízó addig járt utána és kereste a megfelelő, gyártmányfelirat nélküli falazóblokkot, amíg végül meg nem találta azt egy hazai gyártónál. Apró részlet ugyan, de ha lehetőség van jót és mérnökileg hasznosat alkotni, akkor megéri a fáradságot.

További képek és rajzok a cikk végén található galériában!