A MÉMOSZ székházának felújítása az ezredfordulón

A műemlékes újságírás mindig is az egyik legtöbb vitát generáló ága volt az építészeti sajtónak. A rekonstrukciókat, visszaépítéseket, kétes vagy épp nagyon is minőségi felújításokat taglaló cikkek általában nem csupán a szűk szakmai réteget, de a széles közönséget is megmozgatják. E sorozatban felelevenítünk pár mérföldkövet, érdekes cikket a múltból, amelyek tanulságokkal szolgálnak napjainkban is. Hiszen hamar beláthatjuk, régen sem voltak mások a kérdéseink, születtek is rá válaszok, a dilemmák nem változtak olyan nagyon sokat. 

forrás: Fortepan


A MÉMOSZ-székház Erick van Egeraat által tervezett felújítása annak idején nagy port kavart. A tervezéssel egyidőben gyorsan levédetett épület amiatt is különleges, mert az egyik igen „fiatal” műemlékünk lett így az országban, amelynek szembe kellett néznie az ezredforduló ingatlanfejlesztéseinek kihívásaival. Mint ismert, a Dózsa György úti homlokzat karaktere ekkor megváltozott, függönyfalat kapott, korábbi fény-árnyék hatásai az új munkakörnyezet érdekében megváltoztak, és belül is alapos átalakításon esett át.
 

forrás: Fortepanforrás: Fortepan


Az akkori munkák a Tar István híres reliefjével díszített kongresszusi terem tömbjét nem érintették, az ingatlanfejlesztői célkitűzés ma viszont már elért odáig, és főként irodai és stúdió funkcióknak is otthont teremt majd. A projekt tervezője a Tiba Stúdió lesz, akiknek építészei egyébként a korábbi felújításon is dolgoztak.
 

forrás: Fortepan

 

Számos publicisztika született a felújításról, de ezúttal nem pl. Román András híres „kibelezésről” szóló Népszabadságban megjelent cikkét elevenítjük fel, helyette inkább egy érdesség álljon itt. Még az átalakítás előtt maga az egyik tervező, Szrogh György (Terv: Gádoros Lajossal, Perényi Imrével, Perczel Károllyal és Preisich Gáborral) osztotta meg gondolatmenetét az Arc hasábjain.

Szrogh György 2000-ben – akkor még a szó szoros értelmében – papírra vetett gondolatai ma is aktuálisak és megfontolásra érdemesek, segíthetnek eligazodni a mai műemlékfelújítási gyakorlatot kísérő viták elvi kérdései között. Olvassuk Újra!

 

„A gondot nekem elsősorban a felgyorsult idő okozza. Amíg valamikor hosszú idő –  akár száz évek is –  teltek el, mialatt észrevehetően változott a világ, ma életünk bizonyos területein alig száz év is elegendő ahhoz, hogy összegyűlt tapasztalataink és tudásunk kincsestárának fele elévüljön, vagy megduplázódjon. Valamikor az építészetben a hosszú ideig tartó, alig változó világ nemigen hozott olyan új igényeket, amelyek egy épület eredeti rendeltetéséhez igazított formálásának változtatását kívánták volna. Ebben a felgyorsult világban viszont nagyon rövid időn belül évülnek el az eredeti rendeltetések, tartalmak, s a jelentkező probléma megoldása olykor csak az épület alapvető átformálásával, ha nem éppen lebontásával tűnik elérhetőnek. Ezzel a folyamattal párhuzamosan szembe kell néznünk az érem másik oldalával is. Azzal, hogy egyes korszakok a gyors változások során, mint stílusok gyorsan kiöregednek, „elévülnek”. Az e korszakok emlékét őrző épületek a könyörtelen igények érvényszerzése miatt akár el is tűnhetnek úgy, hogy hírmondójuk sem marad, pedig bárhogy is vesszük, minden ilyen épület a történelem egy-egy darabja.
Érthető hát, hogy az építészet, mely az ilyen épületek sorsát immár „műemléki” szemmel is vigyázza, keresi az utat és módot arra, hogy a jelenkor istenének - a pénznek - igényeit is megértve, egy elmúlóban lévő, vagy éppen letűnt korszak értékeit is mentse, amíg egyáltalán ez lehetséges, amíg van mit menteni. Pokoli a dilemma. Praktikum és bölcsesség - civilizáció és kultúra néz egymással farkasszemet.

Van a témának egy mellékhajtása is, ami még tovább nehezíti az eligazodást és a bölcs megoldást. Az a kérdés, hogy vajon mi jelenti egy épületnél azt az értéket, amit érdemes, amit meg kell menteni? Külső képe az „architektúra” és az a szerepe, amit ott, ahol áll - a városban, a téren, az utcában, a szomszédságban betölt, vagy külső tömegéből és belső térvilágából álló egésze a komplex alkotás, amely az építészetben harmonikus egységet jelent? Amikor pedig az új kor gyorsan változó követelményei a „hozzányúlást” igénylik (az elbontás esetét most elhagyom), meddig terjedjen, vagy terjedhet ez az óvó, féltő, megőrző beavatkozás, mi a mérték, hol a határ, vajon van-e ilyen egyáltalán a józan észen kívül?


 
forrás: Arc, 2000.

 

Ezzel a problémával a MÉMOSZ székház felújításának konkrét esete kapcsán kerültem szembe. Az új tulajdonos az épület irodaszárny részét lényeges, alapvető változtatás nélkül tudná használni. Az irodák esetében válaszfalak áthelyezésével a megváltozott térigények kielégítése eddig is problémamentesnek tűnt és tűnik most is, hiszen a térrendszer karaktere nem változik. Más a helyzet az épületnek azzal a részével, ahol egy nagyobb, speciális tér eredetileg előadások és zenei rendezvények céljára szolgált minden ízében, térformálásával és részleteivel. Az új tulajdonosnak azonban ilyen térre - pillanatnyilag - nincs szüksége. A teret most nem használná, és mivel nem is tud vele mit kezdeni, mintegy „parkoló pályán hagyná”, remélve, hogy előbb-utóbb erre a térkincsre is szükség lesz. A probléma itt kezdődik. Ha ugyanis a műemlékvédelem szempontjai az enteriőrök műemlékké nyilvánításával „örökre” befagyasztanák a jelenlegi állapotot - amiről szó van - akkor ez véglegesít és „örökre” kizár egy, ma még a tulajdonos számára is ismeretlen jövőbeli lehetőséget. A kérdés tovább bonyolódik, ha számításba vesszük, hogy a tervező(k) még él(nek), és ha feltesszük magunknak azt a kérdést: mi lenne, ha az épület eredeti tulajdonosa és egyben építtetője tulajdonában volna, és ő az eredeti tervezővel (vagy tervezőkkel) kívánna valamilyen módosítást végrehajtatni, akkor ez a műemlékvédelmi elv vajon megtagadhatná-e a szellemi tulajdonostól, a tervező építésztől, a „saját gyermekével” kapcsolatos építészeti módosítás jogát? A beavatkozás mértékéről most ne essék szó, csupán arról az elvről, hogy aki egy szellemi alkotás tulajdonosa, annak megköthető-e eleve a keze egy „befagyasztással”? Nem az lenne-e inkább a kívánatos és értelmes kezelés, ha a „befagyasztás” helyett a „parkoló pálya” elv érvényesülne mindaddig, amíg a tervező(k) él(nek)? Ha a műemlékvédelem részére is csak akkor válna a kérdés igazi, megoldandó és megoldható feladattá, amikor az alkotó(k) már nem lesz(nek), és éppen ezért a befagyasztás, vagy másfajta védelem akkor már valóban időszerűvé válik? Mindezekkel együtt felvetődik, hogy lehet-e, szabad-e (eleve) a műemlékvédelem mai álláspontjától eltérően gondolkozni azon, hogy vannak-e, és ha igen, melyek azok a kritériumok, amelyek karakter-meghatározók, és amelyekhez igazodni vagy ragaszkodni kell? Én megpróbálok elindulni ezen a nyomon. A MÉMOSZ kongresszusi termét osztatlan épülettömb zárja magába. A földszint, a külsőben is, eleve elválik, csak hordozója a felette kialakított nagytéri világnak. Ennek a kongresszusi nagy térnek vannak alapvető és kevésbé fontos jellemzői. Alapvető az, hogy egybefüggő és osztatlan a tér, amelyen belül ugyan van karzat, ehhez csatlakozó oldalerkélyekkel és a kört záró elnöki emelvénnyel, és kétoldalt lelépcsőző ülésrend fogja közre az elnöki emelvény színpadát, de a tér maga mégis osztatlan.”

Szrogh György: Gondok-gondolatok a MÉMOSZ székház felújítása kapcsán

forrás: Lechner tudásközpont


A teljes írás az Arc 2000/5-ös lapszámában tekinthető meg. 
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Életműdíjat ért a Párisi Udvar, de az életmű folytatódik

Életműdíjat ért a Párisi Udvar, de az életmű folytatódik

Bajnok Sándor, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója a Párisi Udvarnál szerzett tapasztalatait már új projektnél hasznosítja. Interjú.

Befejezéséhez közeledik a Károlyi-Csekonics-palota rekonstrukciója

Befejezéséhez közeledik a Károlyi-Csekonics-palota rekonstrukciója

Több építészeti érték is előkerült a neorokokó épület felújítási munkálatai során.

Egy műemlék épület újjászületése Veszprém óvárosában

Egy műemlék épület újjászületése Veszprém óvárosában

A veszprémi vár erőterében sokáig elhagyatottan álló műemlék épület felújításának története.

Hirdetés