Empty Budapest 2020 és Budapest megvár! címmel is készült egy-egy film a kihalt fővárosról.

Hirdetés

A koronavírus-járvány miatt a világ számos (nagy)városában forgattak filmet az üres, kihalt utcákról, melyek utcái meglehetősen szürreálisan festenek az általunk ismerthez képest. Budapest sem lehet kivétel, két videó is készült róla a napokban. 

Előbb, a múlt hét végén a Roguex Studios forgatott egy lassú, vizuális effektek nélküli videót Empty Budapest 2020 címmel a városról, amely szerintük „a legszebb arcát mutatja” ilyenkor. A klipben turistacélpontok éppúgy feltűnnek, mint a gyakran taposott városi utcák, és a népszerűségére jellemző, hogy már közel 90 ezren látták a YouTube-on:

A másik filmet e hét közepén készítette a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, Budapest megvár! címmel. Az imázsfilm a városlakóknak, a hazai és a külföldi turistáknak egyaránt üzen, méghozzá azt, hogy „csak együtt tudunk különleges hangulatot adni”, és kampányfilm lévén erősebben összpontosít a főváros ikonikus helyszíneire.

A filmen Feledi János koreográfus tánca látható, és Lukács Miklós cimbalomművész játéka hallható – ez az összjáték „tölti meg dinamikával a kihalt várost, abban a reményben, hogy a veszély helyét hamarosan visszafoglalja a Budapestre jellemző, barátságos fővárosi zsivaj” – ahogy a Turizmus.com fogalmazott.

A BFTK filmjét itt tudod megnézni.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Franciaudvaros bérházak Budapesten – Garibaldi köz

Franciaudvaros bérházak Budapesten – Garibaldi köz

Íme egy újabb, Mártonffy Melinda által ajánlott lenyűgöző budapesti cour d’honneurös bérház.

Elindult a nevezés az idei Hégető-díjra

Elindult a nevezés az idei Hégető-díjra

2022-ben elsősorban azokat az alkotásokat várják, amelyek mozgókép vagy fotó-sorozat formájában mutatják be a háború különböző arcait, az arra adott emberi reakciót, a sokaknak mostanáig megkérdőjelezhetetlen szabadságot.

WELL Health & Safety minősítést kapott a Skanska HQ

WELL Health & Safety minősítést kapott a Skanska HQ

Különös hangsúly az irodai felhasználók jóllétére, a funkcionalitásra és a zöld környezetre.

Hirdetés